Halott műfaj az opera? Aligha, amíg olyan rajongói vannak, mint Winkler Gábor, akinek a napokban jelent meg "Barangolás az operák világában – kezdőknek, haladóknak és megszállottaknak" című könyvének első kötete.
Hogy mit jelenthetett a jazzkorszakban az 1920-as amerikai elveszett nemzedék számára Párizs, az nem tudható már, csak olvasható Gertrude Stein, Scottie Fitzgerald, Ernest Hemingway és Fitzgerald felesége, Zelda regényeiből.
Che Guevara fiatalkori naplója, amelyben helyet kaptak a 23 éves Ernesto kilenc hónapos latin-amerikai útján készített, eddig soha meg nem jelent fényképei, és lánya, Aleida Guevara gyengéd előszava édesapjáról ? az emberről és az ikonról.
"Itt láthatják a táblán a nevezetes Schrödinger-féle hullámegyenletet. Ezt az egyenletet önök persze nem értik. Én sem értem. Schrödinger úr sem értette, de ez ne zavarja önöket. Én ezt majd minden óra elején felírom a táblára, és elmagyarázom, mire lehet használni. Önök pedig majd lassan hozzászoknak."
A Londonban élő, kilencvenéves Határ Győző megbecsült alakja irodalmi életünknek, az idei Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál egyik díszvendége volt.
A 18. században emelkedik nemesi rangra a családja, akárha egy Shakespeare királydrámából, őse udvaronc, diplomata, majd felségáruló és hadvezér. Szintén közeli rokona a motorja a XIV. Lajos katonai egyeduralmát megtörő európai katonai szövetségnek.
Karafiáth Orsolya 1976-ban született Budapesten. Első verseskötete Lotte Lenya titkos éneke címmel 1999-ben jelent meg a norannál.
"Alig vártam, hogy utódaim képzeletében istenné legyek, valami csodálatossá és naggyá, dicsõsé- gessé és nem evilágivá. Nem így alakult."
Jess Mastriani – a sajtó által "Villámlánynak" emlegetett leányzó, akiben, miután egy nagy viharban belecsapott a villám, olyan képesség fejlődött ki, hogy megtalálja az elvesztett gyermekeket – egyik napról a másikra elveszítette ezt a különleges képességét.