A verseny ötlete 2016-ban, a szegedi születésű Zsigmond Vilmos halálának évében merült föl, az első fesztivált 2017-ben szervezték meg.
Bunker című disztópikus filmjében párbeszéd nélkül, kizárólag mozgással mesél el egy történetet.
Az idén hét dokumentumfilm került be a Filmtettfeszt versenyszekciójába, amelynek célja évről évre fiatal, erdélyi magyar tehetségek felkutatása, friss alkotásaik bemutatása a szakma és a nagyközönség előtt.
Színházi előadások, filmek, koncertek, gyerek- és gasztronómiai programok is lesznek…
A hatvanas években játszódó thriller Hámori Gabriella, Nagy Zsolt, Staub Viktória és Scherer Péter főszereplésével készült…
A minőségi váltás a rendkívüli kalandokat bemutató Explore és a természetet körbejáró Nature csatornát is érinti.
Heteken belül megkezdődnek négy új műterem építési munkálatai a Fóti Filmstúdióban.
A jubileumra készülő tévésorozat forgatókönyvét Kis-Szabó Márk és Trux Béla jegyzi.
Az augusztus 11. és 15. között zajló eseményen 30 ország 370 alkotását nézheti meg ingyenesen a közönség.