Ismét a feje tetejére áll a mesék megszokott világa az Oscar-díjas Shrek folytatásában. A Shrek 2-ben Shrek, a Szamár és Fiona hercegnő új kalandok forgatagába kerül, miközben szokásuk szerint jól ismert mesehősökbe botlanak.
Chihiro szüleivel vidékre költözik. Új házuk egy erdő mellett van, és a fák között a kislány apja felfedez egy alagutat, amelyet családjával együtt fel akar deríteni. A másik oldalon különös dolgokat látnak, mintha egy használaton kívüli vidámparkba csöppentek volna.
A film megvalósítása egy színházi felolvasó-próbára emlékeztet, sajátos, nemlétezo ám mégis markánsan érzékelheto keretek közé szorítva fantáziánkat s mintegy reflektorfényt vetve az emberi arcokban játszódó érzelmek valódiságára.
Joel döbbenten fedezi fel, hogy barátnője, Clementine kitöröltette az emlékezetéből eseménydús kapcsolatuk minden emlékét. Kétségbeesésében ő is felveszi a kapcsolatot az eljárás feltalálójával, Dr Mierzwiakkal, hogy kitöröltesse a lányt a saját emlékezetéből.
Újabb szórakozási lehetőséggel bővült a pesti éjszaka, az igényesebb, művészfilmeket kedvelő budapesti közönség számára. 2004. március 22-én megnyitotta kapuit a Hollán Ernő utcában az Odeon-Lloyd mozi, régebbi nevén a Duna mozi.
A film öt, teljesen átlagos fiatal életét hivatott bemutatni. Egy angol kisváros lakói ok, mindegyiknek megvan a saját kis problémája vagy parája. Mindegyik más-más személyiség, de egy dologban mégis hasonlítanak egymáshoz: az életfelfogásukban.
Kuba hanyatló ragyogása és a forradalom előestéjének fokozódó veszélyérzete adja a Dirty Dancing 2. című film hátterét. A film az 1987-ben hasonló címen készült, fogalommá lett film izgalmas, új perspektívába helyezett folytatása.
A film története 1986 Franciaországában játszódik. Betty és Zorg viharokkal teli, szenvedélyes szerelmét mutatja be, amely a lány józan eszébe kerül. Ennyi és nem több, amiről ez a film szól. Egy fiatal francia pár jobb, rosszabb pillanatait élhetjük át, egészen a kapcsolatuk végéig.
Mitch arról ábrándozik, hogy sztárként fog ragyogni a los angelesi hip-hop világ egén. Álmai azonban összeomlanak, amikor a szigorú nevelési elveket valló, Amerikában élő apja magával hurcolja Magyarországra, a nagyapja temetésére.