Huszár Ádám producer és dj 1983-ban született Hatvanban. Gyerekkora óta érdekli a zene és már viszonylag korán 14 éves korában kezdett el zenéket írni. Eleinte nagy hatással voltak rá az ambient és elektro (Anthony Rother és Datapunk kiadványok) stílusok. Néhány évvel később pionír előadók mint például Hybrid, BT, Crystal Method, Evil 9, Quivver nagy hatást gyakoroltak rá. Végül a progressive break és house irányaztokban találta meg a hozzá legközelebb álló hangzást. Zenéire jellemző, hogy atmoszférikusak és dallam orientáltak. Számos műfajban bizonyított az elmúlt évek során, így munkáiban szinte minden zenei stílus jegyeit megtalálhatjuk.
2007-ben megalapítja első kiadóját a Morphosis Records-ot ahol főleg progressive house és break zenéket jelentet meg saját és más előadóktól. 2008-ban megalapítja az Ego Shot Recordings-ot melyen party orientáltabb, keményebb zenék látnak napvilágot különböző műfajokban mint például nuskool break, electrobreak, techfunk és stb.
Ádám zenéi több mint 20 különböző lemezkiadónál jelentek meg ez idáig, mint például a System Recordings-nál, Solar Stone vezette Solaris kiadónál, a svéd Inkfish és Sound of Habib kiadóknál illetve a Proton rádió népszerű Particles label-én. Zenéit világszerte játszák és chartolják olyan dj-k mint például Hernan Cattaneo, Markus Schulz, Andy Moor, Ferry Corsten, The Crystal Method és még sokan mások.
Az elmúlt években a producerkedés mellet, számos fellépése volt külföldön és Magyarországon egyaránt, különböző klubbokban és szabadtéri rendezvényeken többek közt a Dum Dum fesztiválon. Három népszerű rádió műsornak (Mindfields, Revive! és a Morphosis Records Radio Show) házigazdája különböző on-line rádió állomásokon (Frisky, Proton, Pure FM és Danceradio).
———————————–
Adam Huszár is a hungarian producer and dj. He was born in 1983 in Hatvan, Hungary. He had been attracted to music from his childhood. In 1998 he started producing ambient and electro type music. Pioneer artists like Hybrid, BT, Crystal Method inspired his work and after few years he turned to progressive breaks and house. He affectionately uses atmospheric elements and lot of melodies in his productions. Adam gets involved more and more music genre and nowdays he produces on a very wide spectrum of music under many aliases and formations. He is also the founder and label owner of Morphosis Records and Ego Shot Recordings.
Adam produces music all the time and looks for contacts around the globe. His productions are signed by more than twenty record label, just to name few System Recordings, Morphosis Records, Solaris Recordings, Proton and more. His tracks are welcomed and supported by various artists and dj’s like Hernan Cattaneo, Markus Schulz, Andy Moor, Ferry Corsten, The Crystal Method and the list goes on.
He had numerous gigs and partys in different clubs and festivals all over the world. He hosted few popular radio shows on different on-line radio stations. Feel free to check out Mindfields on Frisky Radio, Revive! on Proton Radio and the Morphosis Records Radio Show on Pure FM!
Hozzászólások