A háromtagú szakmai zsűrit jelentős feladat elé állította a rekordszámú jelentkezés, de április 18-ra megszületett a végleges listája azoknak a művészeknek, akiket beválogattak a május 24-én nyíló kiállításra.
A szegedi nyár egyik legjelentősebb képzőművészeti seregszemléje, a Nyári Tárlat jubileumot ünnepel az idén: a kétévente megrendezett kiállítást a negyvenedik alkalommal láthatja a közönség. A Reök-palotában május 24-én nyílik meg a kortárs művészek zsűrizett alkotásaiból álló tárlat.
A képzőművészek szabadbeadásos rendszerben jelentkezhetnek a Nyári Tárlatra: idén pedig a szokásosnál is nagyobb feladat elé állította a szakmai zsűrit a rekordszámú alkotás. Közel 700 munkából választotta ki Aknay János Kossuth- és Munkácsy-díjas és Nagy Gábor Munkácsy-díjas képzőművész, valamint Dr. Nátyi Róbert művészettörténész a kétszintes kiállításon látható festményeket, szobrokat és grafikákat. A tárlat nívójának megfelelően olyan alkotókat válogattak be, mint például Popovics Lőrinc, Ágoston Lóránt, Pataki Ferenc, Sinkó János, Sejben Lajos, Lányi Adrienn vagy Darázs János, de számos új művészt is megismerhetnek a REÖK látogatói.
A szabadbeadásos rendszer mellett a korábbi évekhez hasonlóan meghívást kaptak további neves művészek is. A jubileumi Nyári Tárlaton többek között Aknay János, Balla Attila, Henn László András, Hérics Nándor, Jagicza Patrícia, Kovács Péter, Serényi H. Zsigmond, Kántor Ágnes, Nagy Gábor, Nádas Alexandra, Pinczehelyi Sándor, Váli Dezső és Vojnich Erzsébet munkáival is találkozhat a látogató.
A beválogatott alkotók és alkotások listája április 18-tól megtekinthető a REÖK saját honlapján, a https://reok.hu/hu/ oldalon.
Hozzászólások