Nincs körülőttük nagy felhajtás, de azért aki egy kicsit figyelt, annak már ismerős lehet a Realistic Crew neve. Ha máshonnan nem, hát onnan, hogy hozzájuk – helyesebben a két alapító taghoz, Chabzhoz és Krizóhoz – fűződik a Fekete Kefét aláfestő minimál-elektró, és ők szólaltak meg – brutális surrounddal – Amon Tobin előtt is tavasszal az A38-on. Kedves Olvasó, na ugye, hogy ismered őket, csak nem tudtál róla.

Hogy további összefonódásokat említsünk – kicsi ország, tudjuk -, Vranik Krisztián, a Fekete Kefe rendezőjének testvére az egyik arc a laptop mögött, de feltűnik Kárpáti Dodi, az altrock-színtérről ismerős trombitás, a pszichotikus hangú és mozgású Dalma Berger a Singas Projektből, vagy MC Zeek, a Rewind-bulik szinkronhangja. Ezzel le is fedtük a budapesti éjszakai élet kábé felét.

Szóval mindenki ismer mindenkit, és ez a közönségre is igaz, a Trafóban tartott koncerten ugyanis meglepően és méltatlanul kevesen voltak kíváncsiak – úgy tűnik, a Trafó-béli befelé fordulás egy fagyos csütörtök éjjel nem hangzik túl közönségcsalogatón. Ezt persze nyilván senki sem bánta, legalább nem volt sok elégedetlen arc a másfél órás késés miatt, és úgy általában senki sem zavartatta magát.

Csak a furcsa tört ütemekről és fröcsögős effektekről lehet érezni, hogy valami elkezdődik. A vetítővászon mögé lesve derül ki, hogy micsoda, oda bújt ugyanis a lengyel MAOI két tagja laptopjaival. Nyilván azt akarták, hogy ne őket nézzük, hanem a jól megkomponált vizuált, azaz a vászonra vetített mocskos külvárosi látképeket és kopasz fákat, többek között. A terem közepén kocsmaasztal, azon a projektor, körülőtte sörök, a sörök körül emberek. Világítás szinte semmi, közönségről is alig beszélhetünk, tehát a hagyományos értelemben vett koncerttudósítás értelmét veszti. Inkább egy családias szeánsz, vagy egy kissé pszichedelikus ejtőzés zajlik, kinek hogy.

Nem véletlen egyébként, hogy a szervezők őket párosították a realistákkal: náluk is letagadhatatlan Amon Tobin, illetve a Ninja Tune és a Warp Records vegyészeinek hatása. A brazil zeneszerzőtől két hangfoszlányt fel is ismerek, egyébként teljesen kísérleti az egész.

Valamikor éjfél után átköltöztetik a vetítővásznat és végre történik valami a színpadon. Nevezetesen gyönyörű csellózás és trombitálás, fülszaggató ének, elektronika, basszusgitár és gépies, hol zaklatott, hol belassult ütemek. A Realistic Crew bizony igazi, hús-vér együttessé nőtte ki magát a kezdeti prüttyögésből, és nagyon jól szólnak. Dalszerű képződményeket hallani, hol jazzes elszállásokkal, hol szigorú törtekkel, amelyek annyi ideig azért sosem tartanak, hogy a közönség beinduljon. De nem is hiányzik senkinek az ugrálás, az eddigiekhez képest nagy szó az is, hogy a teljes közönség (egy nagyobb gimis osztálynyi ember) a tánctérről figyel. Az egyetlen, ami talán nem hiányzott volna, az Zeek, aki ügyes mc, de az önelemző-önsanyargató rap valahogy többet rontott a számokon, mint amennyit hozzájuk adott. Vannak zenék, amelyek egyszerűen jobbak, ha instrumentálisak maradnak. Ja, és vajon miért játszotta az egyébként nagyon barátságos Chabz (basszusgitár) a közönségnek háttal a koncert felét?

Ügyes, szimpatikus formáció a Realitic Crew, van bennük lehetőség bármire. Az új, Overcome című lemez erős anyag, tessék letölteni. Egyébként szerencsére sikerült exportálniuk magukat külföldre, németországban a Kitty Yo adja ki, Japánban pedig – bizony! – a Warp. Jó kezekben vannak, érdemes tehát rájuk odafigyelni. Öt év múlva talán már talán nem csak előzenekar lesznek a kultikus zseni Amon Tobinhoz képest.