1 | 2

A sorozatot annál inkább kedveltem. Egyszerre tűnt távolinak, és mégis
elérhetőnek az élet, amelyet azokba a röpke félórákba belesűrítettek az alkotók.
Divat, szerelem, szex, barátság, és még egy kis szex. Fergeteges karakterek,
frappáns dialógusok, varázslatos ruhák. Mind a négy hősnő szerethető volt ezért
vagy azért, és minden egyes ballépésüknél, csalódásuknál megértően és
elégedettséggel bólogattam, hogy nekem és a barátnőimnek is ismerős az érzés, a
férfiak mind szemetek, csak én nem méregdrága cipőkkel vigasztalódtam, hanem
turkáltam magamnak valamit a szomszédos second handben, amit Carrie Bradshaw is
szívesen felvett volna.
Az utolsó részt is idő előtt akartam látni, úgyhogy
letöltöttem az első fellelhető verziót a internetről, franciául volt, de aztán
csak meglett az angol felirat, és hang nélkül, rekordsebességgel olvasva
izgultam végig, hogy Mr. Big vajon időben elcsípi-e Carriet Párizsban. A happy
enddel a sorozatnak számomra vége lett. A karakterek sorsáról alkotott
illúzióimat pedig lerombolta az a két és fél órás savanyú szirup, amit a Sarah
Jessica Parker márkanév köré öntöttek.

Ez a mozi kicsit sem hasonlít arra a
sorozatra, amit annyira szeretnek nők milliói szerte a világon. A történettel
alapjáraton nem is lenne semmi baj: a sorozat befejezése után pár évvel járunk,
Carrie és Mr. Big éppen közös lakást keres. Furcsa módon Mr. Biget már Johnnak
hívja kedvenc szex rovat írónk, mellyel valószínűleg a kettejük között lévő
elmélyült kapcsolatot kívánják kifejezni, de ez olyan idiótán hangzik, mintha
Samantha kicsinyítő képzővel emlegetné kedvenc férfi testrészét. A film elején
úgy tűnik – közel az ötvenhez – Sam is megtalálta a boldogságot Los Angelesben
fiatal színész barátja oldalán. Charlotte és Miranda pedig a házasság
útvesztőiben bolyong több-kevesebb sikerrel. Mind a négy hölgy, vagyis inkább
érett asszony háza táján zajlik az élet, de ezeknek a történeteknek most sokkal
inkább életszaga van, mint bármikor azelőtt. A sorozat ezzel szemben mindig
ügyesen lavírozott az illúzió és a realitás határán. Akkor még elhitte az ember
lánya, hogy vele is megtörténhet a csoda, amit hősnőink átéltek, de nem hinném,
hogy a mozifilmben látott opció bárkinek szimpatikus alternatíva lenne. A
figurák nem tűnnek elég őszintének, Carrie és Miranda hisztije szánalmas, mintha
nem lenne mögöttük lassan negyven év tapasztalat. Ráadásul mit gondoljunk egy
olyan Samantha Jonesról, aki a takaró alatt szexel, és egy négyéves gyerek
kedvéért cerkának hívja a becses ékszert.

Az alkotók túl sokat akartak
megmutatni, túl sokat vártak a filmtől. Egyszerre kívántak egy ámulatba ejtő
ruha-kavalkádot elővarázsolni, bemutatni külön-külön a sorsok alakulását, és hű
képet adni a legújabb New York-ról. Ebbe buktak bele, a film összeszedetlen,
képtelen fókuszálni. Két és fél óra giccs az, amit látunk. Olcsó poénok,
amilyeneket B kategóriás tini vígjátékokban látunk. Bár az is lehet, hogy
szerintem nem vicces, amikor Charlotte telerakja tréningnadrágját, vagy Samantha
kutyája beszökik a szomszéd macsóhoz, és a szex egykori nagyasszonya fejvesztve
menekül a helyszínről.
Voltak persze kellemes, igazi Szex és New York-os
percek is a filmben, de nekem hiányoztak azok a pillanatok, amikor Carrie a
laptop előtt ülve adja ki világmegváltó gondolatait. Ebben a moziban egyetlen
szót ad ki magából: szerelem. Bradshaw helyett most asszisztense dolgozik, akit
Jennifer Hudson kedves, intelligens, friss karakterré varázsol, de túl komoly
funkciója nincs, sőt.

De persze minden jó, ha a vége jó. Naná, hogy a vége
happy end, de sajnos olyan bárgyú, mint maga a mozi. Aki szerette a sorozatot,
az ne legyen túl szigorú, mert csalódni fog. Aki pedig nem látta a sorozatot, az
mindenképpen adjon egy esélyt mind a hat évadnak. Érdemes, mert az
felejthetetlen!

1 – Hová tűnt az igazi Carrie?
2 – Valószerű és gyönyörű