A film legnagyobb előnye, hogy a története nem túl bonyolult, és a bemutatott
időtartam is csak 24 óra, így aztán bőséges lehetőség nyílik a színészeknek az
improvizatív alapú játékra, amolyan helyzetgyakorlatokat végezve. Jutalomjáték
ez jónéhány aktornak, legfőképpen a főszereplő Török-Illyés Orsolyának, aki
filmrendezőt alakít. Új filmje premierjének napján kapcsolódunk bele az életébe,
s követjük azt másnap reggelig.
Címéhez méltóan az Off Hollywood egy kisszerű,
provinciális, helyenként prosztó magyar filmes (és társadalmi) miliőt mutat be.
A Bódi Adélnak elnevezett filmrendező magánélete éppen romokban hever, alkotói
pályáját pedig egyszerre teszi idézőjelbe a művészt lefelé húzó helyi közeg
(albatrosz sors) és a kitörési lehetőséget a művészi megalkuvás követelményével
összekapcsoló külföldi forgatási ajánlat.

Mindezek típusproblémák, de sok
mindent ki lehet belőlük hozni, ha jók a jelenetek és jó a színészvezetés.
Problémám azonban jellemzően éppen azzal van, ami a film legfőbb erénye (kellene
legyen). A főszereplőn kívül kiváló, életközeli játéklehetőségek nyílnak
sokaknak, de ezek valahogy általában mégis kimódolttá vagy túl teátrálissá
válnak.
Török-Illyés Orsolya szerepe emiatt is nehéz, néhol mondvacsinált
helyzeteken keresztül kell eljutnia egy komplett idegösszeomlásig.
Így aztán a
játéka is ingadozik a hiteles gesztusok és a szerepmegoldási kényszerek között.
Szerencsére az előbbiekből van több, ami érvényes a film egészére is. Ám, ha nem
érződne sok helyen a szükségből erényt kovácsolás hangulata, akkor sokkal jobb
lehetne az Off Hollywood. Azért „hosszú futásodra mindig emlékezünk…”