Rod Stewart szerencsés választás, ha nagy embertömeget akarunk megmozgatni, -mondjuk a reklám kedvéért- mert az ő slágerei minden korosztályban lelkes rajongókra, és hallgatókra találnak. Nagymamák, nagypapák vitték az unokákat, szerelmespárok, házaspárok, egész családok, barátok, barátnők, no és persze a magyar elektronikus média kompetens celebjei is nagy erőkkel képviseltették magukat. Engem személy szerint a hostessek tudtak nagyon magukkal ragadni a VIP részen, de sajnos nem róluk kellett most beszámolót írni, úgyhogy térjünk is vissza magára az eseményre.

Beszédes volt a csend, amit azután hallhattunk, miután Vágó Piros és Abaházi Csaba nagy lelkesedéssel felkonferálták egymást; a megasztárban „befutott” ifjú celebjeink ennél szerencsésebbek voltak. Nekik már jutott egy pár száz fős tini rajongótábor, a többi ember csak lézengett. Tulajdonképpen mindenki Rod Stewart miatt jött.

Több mint másfél órás koncertet adott a 65 éves rocknagypapa (érdekes, hogy ezt a Népszava újságírója „karcsúnak” nevezte. Biztosan azt gondolta, hogy itt valami rekordkísérlet zajlik.) A Kapcsolat koncertek történetében valószínűleg Rod Stewart volt az első, aki a kiírás szerint kezdett, pontosan este nyolckor.
Lenyűgöző látvány, igazi nagy régi slágerek, és jókedv jellemezte az egész koncertet. Az énekes és kíséretének jókedve, szeretete veszteség nélkül sugárzott át a közönségre.
A látványt elsősorban a színpadi állványzat egész felületét beborító ledlámpás óriásképernyő vitte, amin végig a műsorhoz komponált animációk futottak, már szinte művészi igénnyel illusztrálva a zenét. Rod Stewart karikatúrák, stilizált gitárosok, óriás diszkógömbök, és még megannyi ötlet, amit most képtelenség mind felsorolni. Szemmel láthatóan nagy gondot fordítottak arra a szervezők, hogy a Hősök teréig elnyúló százezres tömeg a tér minden pontján élvezhesse a koncertet.
Leginkább egy régi vágású revühöz hasonlított mint pop koncerthez, és ezt egyszerűen jó volt nézni. A fény és hangtechnikát leszámítva -ami azért megfelelően konszolidált volt- nem volt olyan showelem, ami ne lett volna ötven évvel ezelőtt is. Minden hangszer a saját hangján szólt, semmi különleges effekt, vagy szintetizátor, de miért is kellett volna? A beatkorszak és a rock’n roll ma is pont olyan jó mint régen.
Három vokalista a színpad jobb szélén végig ringatózva táncolt; háromtagú fúvós szekció a bal szélen köztük egy szexi szőke szaxis, és egy rutinos feka szaxis (sic, szaxofonos). Két gitáros, és két dobos – talán azért, hogy ha valamelyik kifullad, ne álljon le a műsor. Basszusgitárosból csak egy volt, de a többi muzsikussal egyetemben ő is megörvendeztetett egy remek szólóval, az öreg Rod-nak úgy kellett leállítania szegényt annyira belemelegedett. A zenekar minden tagja kapott lehetőséget egy – egy szólóra, és mindegyik nagyon profi volt. Szép gesztus, hogy nem csak a sztárról szól egy koncert, de praktikus okai is vannak. Egyrészt így sokkal változatosabb a koncert, másrészt a sztár elmehet átöltözni, amit Rod Stewart meg is tett állítólag háromszor. Hogy az izzadtság miatt, vagy mert nem tetszettek neki a ruhák, azt nem tudom.

Rendkívül rövid sajtótájékoztató előzte meg a fő attrakciót, melyen csak a T-com magyarországi vezérigazgatójához Christopher Mattheisenhez volt lehetőség kérdéseket intézni. Pontosabban lett volna, ugyanis nem záporoztak a kérdések, és az a kevés sem vitte messzire a beszélgetést. A bulvársajtó egyik képviselője megragadta az alkalmat, hogy megtudakolja mennyi Rod Stewart gázsija, mire az igazgató kedvesen felvilágosította a kérdés helytelen mivoltáról. Valószínűleg inkább az énekes menedzsmentjénél illett volna erről érdeklődni, ott talán még válaszoltak is volna, de hát a kolléga bulvársajtós; nézzük el neki. Külön kérték, hogy a világsztártól ne kérdezzünk, mert percre pontos menetrend szerint zajlanak a koncert előkészületei, amelyben igencsak fontos tényező Rod Stewart hangjának beéneklése.

Le kell szögeznem, hogy jó humora van az öregnek. A sajtótájékoztatón elhalmozták ajándékokkal. Kapott egy barna bőr focilabdát Puskás Öcsi aláírásával, egy magyar címerrel felszerelt focimezt (nem tudom fogja -e hordani), és köztük egy kis csomagot, amiben állítólag egy gömböc volt, de ez nem látszódott a csomagolás miatt. Erre rákérdezett a sztár: „Óh! Csak nem egy sajtos szendvics? Igazán figyelmesek.”
Nem volt ennyire vicces, amikor a magyar focicsapat EB szerepléséről érdeklődött. Hirtelen egy fél percre mindenki mély hallgatásba burkolózott; így a következő logikus lépés Puskás Öcsiék legendás győzelmének felemlegetése volt, amit jobb lett volna elkerülni. Mr Roderick 6:2-re emlékezett 6:3 helyett; én viszont azon töprengtem, hogy lassan már a puszta tény, hogy a mai napig csak ezt a legendás, de egyetlen győzelmet emlegetjük, annyira ciki lesz, hogy okosabb volna matyó hímzést, gulyáslevest elvihető csomagolásban, esetleg pornófilmet ajándékozni az idelátogató hírességeknek.

A koncert vége felé, amikor a Sailing-et játszották, kiírták a kivetítőkre, hogy „Rod Stewart csupán egy vízvezeték szerelő fia”. Jól tették! Így talán senki nem gondolja majd róla, hogy egy isten.