2013. november 22-23-24. Syma

NYERJ BELÉPŐT a budapesti Mágia-showra!

Hét világhírű illuzionista Budapesten
Gyerekként midannyian megélhettünk a csodát, csak aztán ráneveltek bennünket arra, hogy a varázslatot szemfényvesztésnek véljük. A csodába vetett gyermeki hithez vezeti vissza nézőit az a hét illuzionista, akik csapatba szerveződve tavaly a világhírű Sydneyi Operaházban tartották premierjüket, és most, november 22-23-24-én a Syma Sport- és Rendezvényközpontban a magyar közönséget is elkápráztatják, mindössze három alkalommal. NYERJ BELÉPŐT AZ EGYIK ELŐADÁSRA ITT!

Két óra alatt a lehetetlen földjére repíti közönségét az Anti-Mágus, a
Feltaláló, a Szabadulóművész, a Szemfényvesztő, a Mentalista. No meg a
Boszorkánnyal együtt fellépő a Gentleman. Ők ketten minden idők
legnagyobb illúzióját hajtották végre, amikor nemrégiben eltüntették az
American Airlines egy Jumbo Jet gépét.

Csupa olyan produkcióval állnak elő a világ legjobbjai közt számon tartott fellépők, amely még a szakma nagyját, David Copperfildet is elkápráztatta. A Marilyn Mansoni külsőt mutató mágus előadásában keveredik a varázslat és a bizarr, kísérteties humor, a másik szemfényvesztő csillagokat reptet és fog el, a szabadulóművész pedig Harry Potter történeteire emlékeztető iskolában, a Las Vegas-i Varázslat és Rejtély Akadémiáján tanult, majd a Világ Mágikus Szemináriumának üdvözölt tagja lett. A svájci születésű, pszichológiai diplomával rendelkező Philip Escoffey a megmagyarázhatatlan mestere.

Gondolatolvasó és otthon van a paranormális jelenségek titoktárában. Senkinek nem lehet előtte rejtegetnivalója.
Családi programnak is kiváló a Szabad Tér Színház jóvoltából Magyarországon is megtekinthető mágikus produkció, de a rejtélyes lebegések, kettéfűrészelések és torokszorító izgalmat kiváltó szabadulások miatt inkább tizenkét éven felüli, erős idegzetű gyerekeknek felnőtt kíséretében ajánlott megnézni az előadást.
A nagyszabású Las Vegas-i show zenei és látványelemeivel is elvarázsol. A csapat női tagja, a Boszorkány, vagyis Jinger Leigh például tizenöt évesen táncosként kezdte a pályáját, és többek között a Beach Boysszal, Tony Bennett-tel és Cab Callaway-jel turnézott korábban.

NYERJ BELÉPŐT AZ EGYIK ELŐADÁSRA ITT!

Az Anti-Mágus – Dan Sperry:
Úgy szokták jellemezni, mint David Copperfield és Marilyn Manson találkozását. Az egyetlen bűvész, akit megjutalmaztak A legeredetibb varázsló címmel a FOX Világ Varázslói Díj átadáson.
Tíz éves korában adta első show-műsorát szülővárosában, a vidéki Minnesota-ban egy piknik közönségnek. Néhány turnézással eltöltött év után (Kanada, Görögország, Olaszország és számos más helyszínen) 2010 elején feltűnt az NBC Amerika tehetségei című műsorában, amivel nagy népszerűségre tett szert. Nemcsak az internetes keresőlisták élén állt, hanem 5 milliós Youtube-letöltéssel is büszkélkedhetett, valamint olyan hírességek privát partijain is fellépett, mint Johnny Depp.
Előadásában keveredik a varázslat és a bizarr, szatirikus, kísérteties humor. Műsora „non-stop súlyos testi sértés” valódi borotvapengékkel, zümmögő fűrészekkel, woodo-val, vérrel és egyéb elképesztő trükkökkel.

A Feltaláló – Kevin James:
Egész korán kezdett érdeklődni a bűvészkedés iránt. Azt is korán elhatározta, hogy az egész világnak fog szerepelni, így ez lett élete nagy küldetése. Áldásnak érzi, hogy azt csinálhatja, amit szeret, és boldoggá tehet másokat. Hatalmas kitüntetés számára emlékeztetni az embereket arra a csodára, amit gyerekként megélhettek.
Egyedülálló előadói stílusával óriási hírnevet szerzett. 25 ország televíziós csatornáinak számtalan műsorában fellépett már. Az volt a terve, hogy maga köré gyűjti a legeredetibb művészeket, és létrehoz velük egy különleges show-t.
Napjaink egyik legnagyobb, úttörő és innovatív bűvésze. Feltaláló és komikus, furcsa és szokatlan dolgok gyűjtője. Illúzióit és bűvész trükkjeit más sztárok is bemutatták, mint pl. David Copperfield és egy Hollywood-i filmadaptációban Nicolas Cage is.

http://antropos.hu/data/7904/3.jpg

A Szemfényvesztő – Jeff Hobson:
Az egyik legjobban keresett komédiás bűvész. A sziporkázó one-man show és a szemfényvesztő varázslás mestere.
Számos díjat nyert, legutóbb például Az év színpadi bűvésze elismerést, melyet a Hollywood-i Varázs Kastély Mágikus Művészetek Akadémiája ítélt neki oda. A Nemzetközi Bűvész Díjak Egyesületétől pedig megkapta A legjobb szórakoztató bűvész címet.
Karrierje egy Las Vegas-i meghallgatással kezdődött a híres Bally’s Kaszinóban. A „felszálló csillagok elfogása” mutatványa számos további megbízást hozott a számára világszerte.

A Szabadulóművész – Andrew Basso:
Tinédzserként elhatározta, hogy követi Harry Houdinit, és megrendelt egy halom könyvet a zárfeltörésekről, amit egy hét alatt kiolvasott. „Az után a hét nap után azt gondoltam, hogy akár én is lehetnék szabadulóművész, esetleg besurranó tolvaj” – emlékszik vissza.
Bűvészként kezdte a karrierjét, majd testét arra képezte ki, hogy egészen különleges dolgokat is meg tudjon csinálni. „Csontszorító” technikája a test pszichológiai és mentális irányításáról szól.
Egy ideig Las Vegasban tanult McBride Varázslat és Rejtély Iskolájában, majd 2004-ben részt vett a Világ Mágikus Szemináriumán.
Húsz évesen Olaszország és a történelem legfiatalabb művésze, aki 2005-ben megnyerte a Menekülő bajnok címet a Los Angeles-i világbajnokságon.

A Mentalista – Philip Escoffey:
A megmagyarázhatatlan mestere. Otthon van a gondolatolvasás és a paranormális jelenségek világában. Médium és a gondolatolvasás fenegyereke.
„Meg van a módja annak, hogy hogyan lehet az ember gondolkodását megbűvölni” – mondja a svájci születésű, pszichológiai diplomával rendelkező brit férfi. Az emberi természet gyakran feladja addigi meggyőződéseit, elfogadván a jobb érzés lehetőségébe vetett hitet. „Én nem evangelizálok, csak olyan dolgokat csinálok, amelyek kitágítják az emberek tudatát.”

A Dzsentlemen – Mark Kalin:
Már fiatalemberként a megtévesztés és a bűvészkedés specialistája volt, ám az évek alatt saját, egyedi illúzió-repertoárt dolgozott ki. Jinger Leigh-szel létrehozott duójuk drámai és olykor merész, vadállatokat is felléptető előadásairól vált ismertté. Nevükhöz fűződik minden idők legnagyobb színpadi illúziója, az American Airlines egy Jumbo Jet gépének eltüntetése.
A „Kalin és Jinger” számos show-műsorban fellépett az amerikai NBC, CBS és ABC televíziós csatornákon. Az illúzióteremtés megújítóiként váltak népszerűvé. 1998-ban az a nagy megtiszteltetés érte őket, hogy a Varázslatos Művészetek Akadémiája nekik ítélte Az év bűvésze díjat, elismerve eredményeiket és karizmatikus előadásaikat.

A Boszorkány – Jinger Leigh:
Ebben az ősi művészetben modern boszorkányként nagy rajongótáborra tett szert. Táncosként kezdte a pályafutását tizenöt évesen, majd a Disney-vel bejárta egész Amerikát. Olyan művészekkel turnézott, mint a Beach Boys, Tony Bennett és Cab Callaway.
Még táncosként dolgozott a csapatban, amikor találkozott a bűvészként már ismertté vált Mark Kalinnal. A „Kalin és Ginger” duó műsoraiban egyesítették a táncművészetet az illúzióval. Az eredmény varázslatos, minden értelemben.

Share on FacebookTweet about this on TwitterShare on TumblrPrint this pageEmail this to someone

Színház

Találd meg a helyed!

mai bulik
buli helyek
kocsma/bár
étterem / kávézó / teázó
divat/design-shop
mozi
múzeum / galéria
színház
bubi - közbringa
gyorsétterem
dohánybolt
strand / fürdő / wellness
Az Antropos.hu térképet folyamatosan bővítjük, ha szerinted valami hiányzik róla, akkor ITT üzenhetsz a szerkesztőknek!

Hozzászólások

lap tetejére