Pataki András azt mondta, két évet adtak maguknak arra, hogy lássák,
képesek-e “a táncművészetet még magasabb szinten is művelni”
Sopronban. Tavaly nyáron tették le az alapjait a Soproni Petőfi
Színház tánctagozatának, amelynek a vezetője Demcsák Ottó
Harangozó-díjas balettművész, a Győri Balett örökös tagja lett.
Demcsák Ottó úgy látja, az alapok megvannak ahhoz, hogy jó balett
működhessen Sopronban.
A közönség befogadó, és megszerette a
tánctagozatot. A táncművész szerint a nézőt be kell vonni az
előadásokba, így egy szellemi alkotóközösség jöhet létre.
Fontos, hogy az előadások mögött legyen üzenet. A szép Cerceruska című
mesebalett decemberi premierjére is ennek jegyében készült a társulat,
ami jó erőpróba volt – mondta a rendező-koreográfus.
Benedek Elek meséjének adaptációja nagy közönségsiker volt. A
mesebalett mellett még két önálló, táncos produkciót visznek színre a
Sopron Balett augusztusi megalakulásáig.
A Csillagok szárnyán
táncfantáziát januárban mutatják be, a sopronpusztai határáttörés, a
Páneurópai piknik 25. évfordulójára pedig egészestés balettel
készülnek. Ez utóbbi lesz a soproni balettosok bemutatkozó előadása
is.
A Sopron Balettben tizenkét táncos kaphat állandó megbízást, és
vendégművészekre is számítanak majd. Szeretnék, ha a soproni társulat
a lehető legrövidebb időn belül külföldi színpadokon is megjelenhetne.
Hozzászólások