Zingarina nem cigány, hanem lázadó. A zene, mint az élet jelképe és igaz témája, végigköveti a zavart és terhes lány útját, aki elindul Erdélybe, hogy megtalálja gyermeke apját. A szenvedélyes Zingarina (Asia Argento) Romániába utazik a barátnőjével, Marie-val (Amira Casar), hogy megkeresse szerelmét, Milánt (Marco Castoldi), kinek gyermekét a szíve alatt hordja, és aki egy szó nélkül elhagyta őt. Egy Heródesnek szentelt, szürrealista pogány ünnep kellős közepén a lány végre újra találkozik a férfival, akit szeret. Azonban semmi sem az, aminek látszik; konfetti hullás, csalódás és beleolvad a férfi kegyetlensége okozta fájdalomba.
Az őrület, a zaj, a zene és a részegség közepette rájön, hogy egyedül van a világban. A várva várt találkozás csak fájdalmat tartogatott számára, a férfi durván elutasítja. A szerelmében elárult lány maradék józanságát elveszítve hanyatt-homlok menekül bele az erdélyi tájba, amíg nem találkozik egy másik elveszett lélekkel, aki a védelmébe veszi. Képtelen hazamenni a barátnőjével, helyette a hontalanok cigányéletét választja. Megismeri Tchangalot (Birol Ünel), a nagydarab utazó kereskedőt, aki saját törvényei szerint él. Egyre szorosabb szálak szövődnek közöttük, és felveszi a cigányok hagyományos viseletét.

A kezdetben turistafilmnek induló film Erdély azon oldalát mutatja be, ami teljes egészében az enyészeté. Az enyészeté, amely egyben a főhős lelkiállapotát kívánja ábrázolni. A történet előrehaladtával azonban ahogy Zingarina személyisége fejlődik, úgy közeledünk a káoszból a rend felé. Tisztulnak a terek, egyszerűsödik a környezet, Zingarina pedig megtalálja a szerelmet, de nem Milannal vagy Tchangalo oldalán, hanem egy olyan ország iránt, ahol gyermeke a világra jön.

A francia-algériai származású rendező Tony Gatlif magas érzelmi hőfokon égő filmjének alapját adja az a fantasztikus zenei világ, ami végigkíséri a filmet, melyeknek előadásában magyar énekesnő (Palya Bea) is szerepet vállalt. A folklór dalok szimbolizálják a reményt és a boldogságot. A zene mindenütt jelen van, és mint egy szál, úgy vezeti a karaktereket sorsukon.
A 2006-os francia road movie-nak sem kezdete, sem vége – alattomosan emlékezetes vizuális, zenei és drámai orgazmus, aminek részesei lehetünk. Zingarina megéli a mocskot, ledobja magáról a „civilizált” nyugat minden szennyét, és egy részeg tánc után beleveti magát az életbe.
A francia film premierje a 2006-os Cannes Film Fesztiválon volt, azonban sajnos Magyarországon nem volt hangos sem sikere, még kevésbé ismertsége.

Gatlif Transylvaniája korábbi 1998-as Gadjo dilo – A bolond idegennek című filmének remakje, az erős érzelmi töltetet felvonultató film sokban hasonlítható Emir Kusturica (például Az élet egy csoda vagy a Macska-jaj) munkáihoz is. Filmje tele van cigánysztereotípiákkal: zajosak, sírva vígadó, szenvedélyes cigányok, akik másokat sem átallnak becsapni, törvényen kívüliek és a gyermekeik mezítláb rohangálnak. Vajon mennyire erősíti a roma társadalom egyenrangúságát, integrációját?
Erős gondolatok ezek egy filmkapcsán, azonban ezzel együtt kicsit hiányzik belőle az úttörő eredetiség, mégis egy nagyszerű, drámai alkotást láthat az, aki kikölcsönzi a tékákból az Oscar-díjas rendező, Tony Gatlif Transylvania című filmjét.