mikor már hosszú percek óta kémlelünk egyetlen mozgó pontot a horizonton, de az nem jön, nem jön, és csak várunk tovább, van, ki magában fortyog, vagy kávét iszik, ami a legújabb kávéauto- matáknak köszönhet?, és az élelmes keresked?knek, kik ebb?l a szenvedélyb?l élnek busásan. Valaki bagózik, valaki rágózik, de akad, aki csókolózik, beszélget, vagy telefonál a telekommunikációs cégek ádáz harcára fittyet hányva, és azok legnagyobb örömére.
és végre megpillantjuk a guruló dobozt, kezd?dhet a viadal, ami egyénfügg? szintén, harc, kaland, vagy mer? unalom. Akinek harc az megpróbál azon a ponton elhelyezkedni ahol az ajtó nyílik. Termé- szetesen teszi ezt mer? önzésb?l, versenyittas hangulattal.

Ezen embertípusok szeretik magukat határozottnak hívni, – nem, nem írtam el, nem hinni, hívni, hiszen teljesen tisztában vannak azzal, és nem hiszik, hanem tudják, – holott elnyomott, és önbizalomhiányos nyárspolgárok, akik ha egyszer az életben hatalomhoz juthatnának, na ?k megmutatnák a világnak, hogy rend lesz itt egy perc alatt. A sok nyegle semmirekell?, úgynevezett laza típusokat egy vonással tüntetné el a föld színér?l! Néhány megállóig van is ideje ezen morfondírozni, miután egy öreg nénit arrébb lökött, hogy kapaszkodni tudjon, majd híresen profi szintre emelt képmutatásával ugyanazt a nénit ? ülteti le egy helyre, ahonnan valakit felállíttat. Természetesen glória csillan meg kissé kopaszodó fején, és gálánsan hárítja a kissé szenilis néni hálálkodását, aki az eltelt egy perc óta elfelejtette, hogy ugyanez az ember lökte odébb a felszállásnál. H?sünk újra elmereng- het tökéletességén, de a legújabb BKV által kifejlesztett “Mária menybemenetele” zene és a megálló pontos, ámbátor érthetetlen nevét elhadaró kellemesen n?ies hangot imitáló humanoid makákó orgánuma szakítja meg. Észbe kap, újabb nyomakodás, ugyanazon néni újbóli fellökés, hiszen ebben a pillanatban nem Teréz anyát játssza, hanem az érett és határozott juppit. Lerombol a buszról, épp, hogy sikerül leugrania, átkozódik, és újra arra gondol, hogy na majd, ha megveszi a szuzuki vagon erpluszt, na, akkor ? majd megmutat- ja, hiszen igényes, mint, ahogy a reklám is hadarja: “igényes vagyok, de nincs pénzem: vegyél szuzuki vagonerpluszt!” Azt hiszem ezt a mondatot a hatodik osztályban, mikor a paradoxon fogalmát tanulják, a tanárok példamondatként használják. Persze a marketing eme jól sikerült fogásának, és büszke kiagyalójának bírálása nem az én hivatott feladatom, de nem hallgathatom el azt a hírt, amit ma hallottam, hogy Japánban az említett gépjárm?, ha nem is a luxus, de a jobb fajta kocsik kategóriája. Hááát, ahol kevés van bel?le, még akármi is lehet, bármi megtörténhet, miért ne hinnénk el bár azért én szkeptikus maradok.

No de eltértünk a f? vonaltól, h?sünk gondolatban már a nulla induló- t?két pengeti a kereskedésben, mikor belép munkahelye ajtaján, és fantasztikus metamorfózison megy át, nemcsak személyisége, de testtartása, mimikája, és mindenféle gesztusa is. Kicsit behorpasztja amúgy sem éppen kigyúrt mellkasát, hátát meggörnyíti ezáltal, kezei majom módjára térde alá lógnak, magassága csökken, de minek is mesélem, hiszen ismerjük ezt a fajta hivatalnokot. A kedvencünk.
Pontosan olyan szerény ? a munkahelyén, vagy otthon a kövér, eré- lyes, nagyszájú, és ápolatlan feleségével szemben, mint amilyen a másik típusunk, a magányos, visszahúzódó, vállaltan önbizalom- mentes, bocs hogy élek fajta. ? van, hogy 3-4 buszra se száll fel, mert megítélése szerint nem fér fel, de ha mégis, próbál egy négyzetmilliméteren lábujjhegyen egyensúlyozva állni, nehogy vala- kiben kárt tegyen. Ha mindezt tovább spékeljük kisebbfajta kény- szerneurózisokkal, az maga a katasztrófa, mindezt keszty?ben végzi, még a nyári 70 fokos izomszagú, szaunában is, amit 150 forintért bárki igénybe vehet.

A nyári nagy melegben rajzanak ki a miniszoknyás vastagcombú, oszloplábú, ringómellu n?k is. ?k külön kasztot képeznek a buszozás élményrendszerében. Csodálatosan bámulatraméltó, azon képes- ségük, ahogy az id? vasfogaival mit sem tör?dve, 40-50 évesen is tininek képzelve magukat kapaszkodnak a fels? kis fogódzkodóban, kivillantva lukacsos, csipkés kötött ujjatlan fels?jükb?l, hónalj- kutyájukat, kik vicsorogva vakkantanak az áldozatként becserkészett szerencsétlen hím felé. Mindez, ha nem volt elég, méretes keblüket ingatják kedvükre, a szélrózsa minden irányába, hogy a préda elszédüljön. Ekkor szerencsétlen férfi leveszi elfáradt szemeit a mozgó célpontról, hogy kis nyugalmat találjon, és megpihen a minibbnél is minibb, nyócvanasévekbeli sztreccs miniszoknyába gy?rt idomokon. A kicsi szoknya, magas szakítószilárdságának köszönhet?- en magában tud foglalni – ha szerencsénk van, magában foglalja, ha nem, mindez élesben látható – egy sört?l felpuffadt, hamburgereken, és töltött káposztán növesztett kecses n?i hasat. A szoknya sz?kössége és az idomok telítettsége miatta a köldökig felfutó tanga vonalát is felfedezheti az alapos és precíz szemlél?. Majd a tekintet tovább vándorol a dór oszlopf?höz hasonlatos lábon, egészen a tartó- szerkezetig, a cip?ig, mely többnyire hófehér vastag talpú, és külön vastag, nagyon magas sarkú, itt-ott a fehér szín a balansz miatt kopva, leverve. Mindezek után az ember fia nem bírja tovább, felnéz a testhez tartozó arcra. Az emberi kíváncsiság. Már Ádám is bugyogott valamit err?l Évának, de ezek szerint ez nemcsak n?i “erény”. Sz?kített, tövében fekete lenövéssel, dauerolt, tupírozott, száraz, tövénél zsíros haj, hatalmas vörösre rúzsozott száj, kacska fogak, és nikotintól g?zolg?, érzéki ajkak. Áldozatunk ekkor már a világ?rben lebegve hallgatja a szférák zenéjét, ekkora vizuális sokkot már ? se bír, kezd boldog lenni, de pillanatok alatt rádöbben, hogy az újabb megállót jelz?, “kedves kis zene” szólalt meg, de itt csak a bájos hölgy száll le, így hátulról is szemrevételezhetjük. Induljunk el most fentr?l, az a cuki kis madárfészek a tupírban, esetleg a férje vágta egy palacsintasüt?vel fejbe, nem tudjuk meg soha, de az tény, hogy haját nem Krisan csinálta. A feneke lapos, de legalább löttyedt és széles, tisztában fiatalságával, és tökéletes alakjával, búcsúképp riszál egyet be nem cserkészett áldozatunknak, aki az id? jótékony el?rehaladtával, csodás hódítóvá lép el?, mákszemnyi agyában, akit ?, a szerencsétlen, ártatlan n? alig bírt levakarni magáról, hiszen az már-már botrányosan fixírozta az ? makulátlan elmekferzoni testét.
Tovább szemlél?dve ennek a kasztnak a fiatal változatát is meglel- hetjük, mind n?ben, mind férfiben, a Buffalion cip?r?l, és Billi Vala nadrágjukról ismerhet?k fel. ?k azok az emberek, akiket télen az utcán nem fognak 1 hónap leforgása alatt háromszor gatyára vetk?ztetni, hogy ruháiba bújva a támadók jó “üzletet” csináljanak. Tokától bokáig ruháik és egyéb kiegészít?ik, mint aranylánc, táska, stb. nem kerülnek összesen 5 rongyba se, de mindezt olyan páváskodva hordják, hogy a gyakorlatlan szemlél? akár, azt is hihetné, hogy mindez igazi is lehet. De nem minden arany, ami fénylik.

Tudják ezt a sznobok, is, akik a kocsi id?szakos hiánya miatt szorulnak a tömegközlekedésre. Undorral szállnak fel a pórnép közé, szemrevételezik, hogy rajtuk a nadrág alatti gatya, vagy bugyi is többet ér, mint a többi ember egész havi keresete. Két ujjal fogják a kapaszkodót, aminek fékezéskor röhejes elfirkálás a vége. Az orrukat befogják, hiszen nem érzik, hogy méregdrága parfümjük belengte már az egész buszt. Egyszóval undorodnak az efféle kényszerkontaktusoktól, mit a BKV kényszerít a halandóra. Számukra a “mennyei zene”, szó szerint a megváltás, hogy megszabadulhatnak a szennyt?l, az átlagemberek szorító tömegéb?l kiléphetnek a leve- g?re. Megfogadják, hogy többet nem hallgatnak senki “jótanácsára” és legközelebb taxit rendelnek.

Szólni kell még az iskolásokról, akik gy?jt?szóként üzemelnek, mindig tömegesen járnak, felforgatnak mindent, olyanok mint a hurrikán, jókedv?ek, hangosak, és f?leg sokan vannak, kritikai érzékük tökéletes, a legapróbb ballépésünket is kiszúrják, még azt is, amit nem sejtünk. Veszélyesek, legalább annyira, mint a jó kondíciójú nyugdíjasok, akik mindig a csúcsforgalomban rohannak a kis kerekes bevásárlószatyrukkal a busz után, majd miután tigrisbukfenccel felvet?dnek, 3 lépcsofokot átugorva felpattannak s?r? lihegések közepette eloadják a hattyú halálát, agonizálva addig a pillanatig, amíg egy avatatlan megsajnálja szegény id?st, és átadja az ül?helyet. A szék elfoglalása után következik a kéjes mámor, mi 10 évnyi fiatalodást eredményez a ráncos arcon.

Záró akkordként, de nem utolsó sorban említsük meg a szerelmes- párokat, akik nem foglalkozva a külvilággal, egymás szemének tengerébe veszve apró pillantásokkal, érintésekkel, telepátiával cir- kulálnak egymás között. Nem észlelik a körülöttük harcoló agresszív hivatalnokokat, a gáncsoskodó nyugdíjasokat, a hemzsegve üvölt? iskolásokat, a magukat szépnek, és jólöltözöttnek képzel? fiúkat, és lányokat, bögyösmaca legújabb hódítási trükkjeit, s?t, még a buszra tévedt sznob fintorgását se. Egymást látják csak, nem idegeskednek, ha a városban dugó van, nem zavarja ?ket a hideg, a meleg, a tömeg. Néha kizökkennek, egy-egy megállónál az “isteni hangra”, mit a BKV túlfizetett zeneszerz?je komponált ki tudja milyen állapotban.
?k a legelégedettebb utasok.
Tehát kedves BKV, kéretik a kék buszokat rózsaszínre pingálni, a barna m?b?r üléseket kényelmes rekamiékra cserélni, köré kellemes fülkét építeni, gyertyákkal, rózsaszirmokkal, légkondival ellátni, lágy zene, hangsúlyozom: kellemesen lágy zene ? ami a mostani kompo- nista azonnali hatállyal való eltanácsolását vonja maga után ? kis asztalkán néhány szem bonbon, pezsg?, az er?sen sötétített ablakon játékosan sz?r?dik be a kinti világ árnya, és fénye.
Igény esetén partner, alkohol, kártya, fest?állvány, pszichológus, altató, szivar, újság, étel stb felszolgálása.
Apró változtatás, nem sok, és a napi szenvedésünk, amit kénytelenek vagyunk utazással tölteni, élménnyé válik. Csak egy kis jószándék kell hozzá. Ha mindez ? valami érthetetlen oknál fogva ? nem válna valóra, akkor kihasználva a végtelent, amit fantáziának hívnak szárnyaljunk a gondolat gyorsaságával, és zárjuk ki a nem mindig oly szép valót, és buszozzunk jókedvvel a rekedtes, orrmandula-m?tétre váró jellegzetes hang megszólalásáig: Jegyeket bérleteket!