Netflix&chill avagy a streaming szolgáltatók nyomában

A streaming szoláltatás mára uralja az életünket, pedig 20 éve még hírből sem ismertük.

Nagyjából húsz évvel ezelőtt még a videó tékák polcait böngészve agyaltunk azon, hogy mi legyen az aznap esti film, ma pedig szinte csak rágondolunk arra, hogy mit szeretnénk látni és már indulhat is a mozi! Hogyan fordult ekkorát a világ? Hogyan jutottunk el a DVD-ktől a streaming csatornákig?

Streaming, a formátum-történelem

Minden 1992-ben kezdődött egy StarWorks által a neten keresztül streamelt MPEG-1 tartalommal, ez volt az első lépés a ma ismert streaming-szolgáltatásokhoz. Majd ezt követően 1993-ban Severe Tire Damage nevű zenekar tett sikeres próbálkozást, és ebben az évben őket követte még néhány hasonló próbálkozás más zenekaroktól.

Innentől pedig nem volt megállás! 1995-ben megjelent a RealNetworks által a RealAudio, ez egy olyan formátum, melyet kimondottan zene streameléshez készítettek. A Microsoft viszont ezt nem hagyhatta szó nélkül, így piacra dobta A Vivo-t ’96-ban, ami egy keretrendszerként szolgált. Majd ’98-ban, kicsit megcsúszva, de az Apple is reagált a történésekre és beállt a sorba a QuickTime Streaminggel.

Ekkor még mind tökéletesítésre szorult, az összes szolgáltató küzdött a gyakori leállásokkal és a tömörítési gondokkal – van hová fejlődni! Az igény viszont elkezdett nőni a felhasználók körében is a szolgáltatásra, így már nem csak a versenyszellem, de a userek kiszolgálása is egyre fontosabbá vált. Mindezzel párhuzamosan kezdtek elterjedni az otthonokban a set top boxok, ami már magasabb szintű tartalmat hozott el a nézőknek, de még mindig nem volt elég, így a szolgáltatók elkezdtek a kábel nélküli szabadságon dolgozni. Ekkor már elértük a kétezres éveket.

Streaming, avagy a TV nézés új hulláma

2005-ben a három PayPal-os fickó kitalálta, hogy milyen egyszerűen lehetne web browseren keresztül videó streaming szolgáltatást nyújtani, és megalapították a Youtube-ot, ami annyira bejött a felhasználóknak, hogy teljesen új irányba vitte a tartalomszolgáltatást.

kép: pixabay

A televíziózásban az első igazi áttörést a korábban DVD kölcsönzéssel foglalkozó Netflix vezette be 2007-ben, amikor streaming szolgáltatást indított.  Őket egy évvel később a Hulu követte, majd az HBO és a többi ismert csatorna ezután szállt be az internebe a szabad „tévézés” forradalmába.  A statisztikák szerint az amerikai otthonokban 2011-ben kezdett el a kábel TV előfizetések száma csökkenni, az oka egyszerű – olcsóbbá, és könnyebben elérhetővé vált a streaming szolgáltatás.
Az igazi verseny ezt követően indult el, és a videós szolgáltatók közti verseny sokkal szorosabbnak bizonyult, mint az elején említett zenei megosztók esetében. Az olyan nagyágyúk, mint az HBO, a Hulu, a Netflix vagy az Amazon, sőt, a Disney és az Apple is mind azon dolgoznak, hogy minél nagyobbat kaszáló sorozatokkal, dokukkal és filmekkel szolgálják ki a közönséget. Folyamatosan készülnek az olyan friss tartalmak, melyek igyekeznek függővé tenni a felhasználókat. De nem csak a kínálatban, hanem a technikai megoldásokban is folyamatos fejlődés látható  – és elvárható is – képminőség és a sebességre terén is.

Ezeket nézzük: sci-fik és fantasy-k viszik a prímet

Műfajában és jellegében is sokrétű a streaming szolgáltatók jelenléte a hagyományos TV-től kezdve át a hír-,  a film- és sorozatos adókon át sportcsatornákig mindent megtalálhatunk.

kép forrása: akritizator.blog.hu

Netflix

A kétezres években ő robbantott elsőként a streaming-szolgáltatásával, és övé az első színészi Oscar is, melyet az idei gálán nyert el Laura Dern a legjobb mellékszereplő kategóriában a Marriage Story filmért.

Bár a Netflix nem igazán teszi publikussá a nézettségi adatait, azonban David Griffin, az amerikai IGN munkatársának gyűjtése alapján megtudtuk, hogy világszerte 158 millió előfizetővel rendelkezik, illetve megtudhattuk azt is, hogy mely műsorai voltak a legnézettebbek a tavalyi évben.

Legnépszerűbb filmjei:

  • Madarak a dobozban (Bird Box): 80 millió néző
  • Gyagyás gyilkosság (Murder Mystery): 73 millió néző
  • Határok mentén (Triple Frontier): 52 millió néző
  • The Perfect Date: 48 millió néző
  • A magas lány (Tall Girl): 41 millió néző
  • Útonállók (The Highwaymen): 40 millió néző
  • Titkos megszállottság (Secret Obsession): 40 millió néző
  • Mindig csak talán (Always Be My Maybe): 32 millió néző
  • Anyainvázió (Otherhood): 29 millió néző

Legnépszerűbb sorozatok:

  • Stranger Things harmadik évad: 64 millió néző
  • Az esernyő akadémia (The Umbrella Academy): 45 millió néző
  • A nagy pénzrablás (Money Heist) harmadik évad: 44 millió néző
  • Underground szex oktatás (Sex Education): 40 millió néző
  • You: 40 millió néző
  • Our Planet – Bolygónk csodái: 33 millió néző
  • Hihetetlen (Unbelievable): 32 millió néző
  • Halott vagy (Dead to Me): 30 millió néző
  • When They See Us: 25 millió néző

 

HBO GO

Ugyan kicsit megkésve, de az HBO is megérkezett a Netflix után a streaming világba, és azóta is tör előre gőzerővel. Számos kedvenc sorozatunk származik tőle, pláne, hogy ő volt az első, aki magyar nyelvű sorozatokkal örvendeztette meg a hazai közönséget. Hatalmas választékkal bír, meg nem nevezett források szerint tavaly szeptemberben 301 sorozat, és 819 film volt elérhető az adatbázisában. A nézettséget tekintve nincs pontos adatunk, viszont a Trónok harca utolsó részének megjelenésekor biztosak vagyunk benne, hogy mindenki a HBO GO előtt ülve izgulta végig a Vastrón megszerzését.

Minden idők 10 legjobbnak titulált HBO sorozatai:
(forrás: hbo.hu)

  • Trónok harca
  • Törtetők
  • Az elit alakulat
  • Boardwalk Empire – Gengszterkorzó
  • The Larry Sanders Show
  • Sírhant Művek
  • Szex és New York
  • Félig üres
  • Maffiózók
  • Drót

A 10 legnézettebb műsor az HBO GO kínálatából:
(forrás: rivipedia.com)

  • Westworld
  • Game of Thrones
  • Barry
  • Silicon Valley
  • Big Little Lies
  • The Leftovers
  • Boardwalk Empire
  • Sharp Objects
  • Girls
  • True decetives
  • Wrap Up

RTL Most

Az RTL is igyekszik folyamatosan felzárkózni külföldi társai mellé, ezért 2018-ban elindította az online elérést is néhány már jól ismert magyar sorozattal. Majd prémium szolgáltatásként kínálja az RTL Most+ használatát, ahol exkluzív tartalmakat és HD minőséget ígér. A regisztrálókat régi és új kedvencek egyaránt várják, de bármelyik X faktort, vagy a Konyhafőnököt is követhetjük, amikor csak jól esik.

Jóslatok szerint a 2019-ben elkezdődött a streaming szolgáltatók közötti háború idén tetőzik, lesznek áldozatok és győztesek is, ahogy egy jó csatához illik, de a fejlődés nem áll meg.

Kapcsolódó cikkek:
Megfilmesíti a Száz év magányt a Netflix Sorozatot készít a Nobel-díjas Gabriel García Márquez Száz év magány című regényéből a Netflix.
A Netflix mutatja be Enyedi Ildikó filmjét az Egyesült Államokban A Netflix internetes műsorszolgáltató mutatja be Enyedi Ildikó Testről és lélekről című Arany Medve-díjas alkotását az Egyesült Államokban.
A Bikanyak rendezője tévésorozatot készít az HBO-nak A hazai mozikban még látható, Oscar-jelölt Bikanyak forgatókönyvírója – rendezője, Michael R. Roskam olyan nagyágyúkkal dolgozik együtt, mint Michael Mann (Szemtől szemben, Ali, Miami Vice, Közellenségek) és Mark Johnson (Totál szívás).
#MertKellaDal: Hallgass magyar dalokat a Spotify-on is. Most főleg! A koronavírus-járvány miatt nehéz helyzetbe került magyar könnyűzenét és szereplőit segíti, ha magyar dalt hallgatsz...
Share on FacebookTweet about this on TwitterShare on TumblrPrint this pageEmail this to someone

Film

Találd meg a helyed!

mai bulik
buli helyek
kocsma/bár
étterem / kávézó / teázó
divat/design-shop
mozi
múzeum / galéria
színház
bubi - közbringa
gyorsétterem
dohánybolt
strand / fürdő / wellness
Az Antropos.hu térképet folyamatosan bővítjük, ha szerinted valami hiányzik róla, akkor ITT üzenhetsz a szerkesztőknek!

Hozzászólások

lap tetejére