-Miért Weöres Sándort választottad?
-Körülbelül tíz éve kezdődött. A Katona József Színházban akkor mutattuk be a Weöres Szent György és a sárkány című darabját, melyben a címszerepet alakítottam. Ekkor nagyon magával ragadott a világa és különleges nyelvezete. Felmerült bennem, hogy csinálhatnék egy estet a munkásságából, de akkor még fiatal voltam, lusta és kishitű.
Majd pár év múlva beszélgettünk Galambos Gábor dramaturg hallgatóval Weöres Sándorról. Tulajdonképpen az ő lelkesítésére kezdtünk el a Weöres életművel foglalkozni. A közös munka eredményeként lett 100 oldalnyi anyag, ami természetesen még mindig sok lett volna egy önálló est elkészítéséhez.
Ismét eltelt egy kis idő. Tavaly az évad végén – amikor nem próbáltam – elővettem a versgyűjteményt, illetve újra kezdtem olvasgatni Weöres azon írásait, melyeket Gáborral kihagytunk. Májusban odaadtam a vázlatot Zsámbéki Gábor igazgatónak, hogy szeretnék ezzel foglalkozni. A reakció pozitív volt. Ősszel kezdtem el a próbákat Tóth Judit segítségével. Januárban már a legelső változatot megmutattam a színházvezetésnek.
 
-A verseket milyen szempontok szerint választottad ki? Volt esetleg valami koncepciód vagy saját kedvencek?
-Csak olyat választottam, amivel szeretnék valamit közölni. Kiestek olyan versek, amiknél úgy éreztem, hogy nem tudom megfelelően átadni a közönségnek, mert még olvasva is nehéz érteni, vagy két évvel ezelőtt ragaszkodtam volna ahhoz, hogy Az elveszített napernyő című költemény is benne legyen a repertoárban, mely körülbelül fél óra hosszú. Esetleg a Psyché című írás is érdekes kihívás lett volna abból az aspektusból, hogy egy férfi adja elő, hiszen mindig női előadók szájából hallható. Pedig ezt egy férfi írta, akinek sikerült tökéletesen belebújnia egy nő bőrébe. Nagyszerű feladat lehetett volna. Ezenkívül még számtalan variáció is szóba került, de már nem emlékszem mindegyikre.

-Hogyan jutottál el végül az ötlettől a megvalósításig, a díszeletekig?
-Az ötletek vonzzák egymást. Először kitaláltam, hogy a színhely egy szoba legyen. Eszembe jutott egy kép, amit Párizsban láttam, és az számomra olyan „weöressándoros” volt, így a reprodukció is részese lett az előadásnak. Éreztem, hogy kis csodák nélkül nem szeretném ezt az estet megcsinálni. Sokat gondolkodtam azon, hogy milyen formában mutatható be Weöres. Még az általam összegyűjtött anyaghoz is sokféle módon hozzá lehet nyúlni. Sok olyan költői est van, ahol a verseket előadó színész kicsit átalakul azzá, akit előad. Én nem szerettem volna valamiféle „Weöres-imitátor” lenni.  Sokkal inkább arra koncentráltam, hogy ez én magam vagyok, aki otthon a szobában Weöres verseket olvas, 37 éves, kicsit rákkattant erre a költőre, de nem szólal meg, ha mégis, akkor az Ő szavait mondja.

-Miért ez a cím: Mennyekbe vágtató prolibusz? Ez egy kedvenc egysorosod Weörestől?
-Igen, az egyik kedvenc. Több alternatíva is szóba jött cím gyanánt, de végül ezt választottam.

-Hogy érzed magad a bemutató után?
-Az igazság az, hogy még nem tudom pontosan mi az, amit csináltam. Azt már látom, hogy nagyon tetszik a közönségnek és nagyon büszkék rám a színházban a társaim is. Még sok véleményt kell ahhoz meghallgatnom, hogy kicsit rálássak arra, valójában az jött-e létre, amit elképzeltem vagy valami egészen más.