-Ön békés, megfontolt személyiségnek tűnik, szerepeiben azonban gyakran harsány, indulatos. Hogyan hidalja át ezt a monumentális szakadékot?
-Nyilván ez a mesterséghez tartozik. Aki Machbetet játszik, az nem öl halomra egy csomó embert a környezetében, hogy el tudja játszani. Jöttek ilyen szerepek, és ezek egy része emblematikus lett, ráragadt az emberre.

-Mi lehet a Mucsi-siker titka?
-Ha nagyképű lennék, azt mondanám: azért mert nagyon-nagyon jó vagyok, de erről a nézőket kellene megkérdezni. Az embereket valamiért megérinti, amit Péterrel csinálunk, vagy amit én csinálok. Valahogy közel kerülök a szívükhöz, lelkükhöz. Azért ezek nagy része humoros, és az emberek elég jó barátságban vannak a humorral.

-Dolgozott hajógyárban, téglagyárban, postán, vasúton. Hol érezte magát a legjobban, mielőtt színész lett? Volt olyan érdekes karakter ezeken a munkahelyeken, aki hatott Önre, esetleg Kapa alakjának megformálására?
-Egyik sem fogott meg, ezek inkább útkeresések voltak. Nem úgy létezik az ember, hogy folyamatosan azt figyeli, hogy kit vagy mit fog belerakni a következő szerepbe. De ha az ember figyel az életben, elles dolgokat, figurákat. Az ember olykor „meglop” valakit karakterügyben, de ez mindig ötvöződik az írott figurával és az én személyiségemmel. A háromból lesz egy keverék.

-Havonta körülbelül hány szerepet játszik? Hogy bírja ezt a feszített tempót?
-Jelenleg 12 előadás van, amiben játszom, és 18-25 este vagyok a színpadon. Sokat dohányzom, sok kávét iszom, ez a titok. A Jancsó filmek Kapája, Sade márki…

-Mi az oka, hogy folyamatosan extrém karaktereket játszik?
-A rendezők valamiért ezt látják belém, és ezek jó figurák! Egy figura minél színesebb vagy szélsőségesebb, minél többrétűbb, annál nagyobb kihívás!

-Melyik szerepe áll a legközelebb Mucsi Zoltán valódi személyiségéhez?
-Sade márkival nyilván nem azonos életet élünk, még egy picit sem vagyunk hasonlóak, de sok figura létezése, lénye közel áll hozzám az eljátszottak közül. Kapa teljesen más volt. A Jancsó filmekben két csetlő-botló emberen keresztül láttatta Jancsó Miklós ezt a világot, amiben élünk. Két ellentétes karakter harcol egymással. Egy piknikus alkat, aki mindent jól lát, a másik pedig mindentől megőrül. A sors egymás mellé sodorja őket, és ebből általában feszültség lesz. Másként látják a világot, és Kapa megőrül attól, ahogy Pepe látja a világot.

-Melyik szerepe állította a legnagyobb kihívás elé?
-Harmincöt év alatt – azért az elég hosszú idő ezen a pályán – az embernek mást jelent az első évad, mint a tizedik. Volt, amivel kínlódtam – vagy nem volt annyira sikeres. A most játszott darabok közül a Nehéz talán a legnehezebb kihívás. Az első felvonást egyedül nyomom végig, több mint egy órán keresztül, és abba bele lehet aludni, ha nem jól műveli az ember.

-Mennyire megterhelő ez színészileg?
-Minden szerepben a koncentráció a legfontosabb, és nem csak a színészmesterség esetében! Minden szerep egy kihívás. Van, amit az ember jobban megold, de vannak fájdalmas pillanatok is – ezeket én nem rangsorolom magamban.

-A Sade márki pennájában sem lehetett könnyű dolga, ahol csaknem fél óráig meztelenül van a színpadon…
-Az ember elolvas egy darabot, és ha felmerül egy ilyen, akkor eldönti, hogy vállalja vagy sem – ez hozzátartozik a dologhoz. Ha ez része a szerep kiteljesedésének, az adott figura megismeréséhez, a helyzethez, amibe belesodorják, akkor lélekben felkészül – és ott valójában nem én vetkőzöm le, hanem Sade márki vetkőzik le.

-Még egy szélsőséges szituáció: milyen volt felmászni a Lánchídra a Nekem lámpást adott kezembe az Úr Pesten című filmben?
-Azt kellene mondanom, hogy rendkívül nehéz, rengeteg kaszkadőr nem vállalta, de hát ez természetesen nem így van. A híd egyébként elég széles, látványban szerintem sokkal veszélyesebbnek tűnik, mint amilyen a valóságban. Ennél talán nehezebb volt, mikor a Szabadság szoborhoz mentünk fel daruval, az nagyon magasnak tűnt, mikor lenéztünk a Dunára. Főleg szárnyak nélkül.

-Hogyan jött össze a Kapa-Pepe kettős? Milyen volt az első találkozás?
-Minden a Szentivánéji álom című előadásunkkal kezdődött, melyet Csányi János rendezett. 1994-ben találkoztunk, abban játszottunk a mesteremberekből két figurát. Kicsit átalakult a Shakespeare darab. Én voltam a rendező, Péter a színészi babérokra törő beszédhibás segédrendező, akitől meg lehetett őrülni. Ez volt az első közös munkánk, aztán a Bárkához kerültünk mindketten. Scherer Péterrel számtalan filmben, darabban szerepeltek együtt. Ez már lassan olyan, mint 20 év házasság… (nevet) Már olyan rettenetes is!

Nem mennek néha egymás idegeire?
-Dehogynem. A barátságnak az az alapja, hogy mit bír ki. És ez eddig elég sok mindent kibírt.

-Mivel hozza ki a sodrából Pepe?
-Vitánk a próbafolyamat során szokott csak lenni. Sokszor máshogyan látjuk pár szituáció megoldását, de eddig azért mindig valamilyen egyezségre tudtunk jutni. A Nézőművészeti Kft-nek, amit négyen alapítottunk, is mindketten tagjai vagyunk. Idén lesz 5 éves, amit a Szkénében fogunk ünnepelni április elején egy mini fesztivál keretében. Elővesszük az összes műsoron lévő előadásunkat, lesz felolvasó színház és osztálytantermi előadások, amiket Pepe rendezett.

-Hét filmet forgatott Jancsó Miklóssal. Miért volt élmény vele dolgozni?
-Jancsó Miklós nagyszerű rendező volt. Az ember számára megtisztelő, hogy olyan valaki kérte fel munkára, aki a magyar film tortájának egy igen komoly szelete. Ha ő semmi mást nem csinált volna a világon, csak a Szegénylegényeket, akkor is beírta volna magát a filmtörténetbe. Többször is felkért szerepre, és ez az embert örömmel tölti el, mert azt jelenti, hogy számára is jelentettünk valamit.

-Miért pont Önt és Pepét választotta erre a szerepre?
-Eredetileg ezt a Gassman meg a Tognazzi játszotta volna, és valamelyikük akkor beteg volt, így a filmre nem kaptak pénzt. Később Jancsó megjelent egy Szentivánéj előadáson, és üzent nekünk, hogy találkozzunk másnap. Átadta a forgatókönyvet, és ha elvállaljuk, megcsinálja. Ez a film nagyon meghatározó lett mindannyiunk számára, ahogyan a folytatásai is.

-Közeledik Arthur Palyga darabja, A zsidó bemutatója a Szkénében. Miről szól a darab? Ha jól tudom, egy igazgatót alakít.
-Igazgató, hadvezér, orvos – ezek címkék! Orvost akkor lenne igazán kihívás játszani, ha nekem mondjuk meg kellene csinálni ott egy vakbélműtétet, dehát erre nem kerül sor. A drámákban ezeknek az embereknek a személyiségét ismerjük meg, bizonyos helyzetekre reagálnak az életben, a szakmájukon túl. A zsidó egy jó humorral megírt darab, melyben egy ügy kapcsán találkozik négy tanár és egy plébános. Az iskola nehéz helyzetben van, ezt akarják megoldani. Ennek kapcsán merülnek fel kérdések, melyek kapcsán ez a beszélgetés rendkívül kellemetlenné válik, mert nem tudnak szembenézni a múlt egy szegmensével, ami nem az a korszak számukra, amire nagyon büszkék lehetnek. Van ilyen korszak a magyar és a lengyel történelemben is, és ezt feszegeti ez a darab.

-Milyen darabokban, filmekben szerepelne szívesen a jövőben?
-Hiszek benne, hogy azok a szerepek, amik fontosak, meg fognak találni, ezek közt pedig biztosan lesz olyan, amit én most még nem is sejtek. Nagy élmény lesz, kiváló próbafolyamat sok újdonsággal, sok felfedezéssel.