Hazamegy Carlo papa a munkából, és látja: a lakás összehányva, iszonyú a rendetlenség, a Tücsök a sarokban eszméletlenül, a széken meg ott ül a részeg Pinokkió, bámulja az egészet, és azt mondja: mi csak ünnepelünk. (Szinyak vicce a regényben) Tizenöt évvel a Szovjetunió széthullása után nemcsak a rendszerrel fordulnak szembe Oroszországban, a leszámolás annak társadalmi bázisát is érinti: A diagnózis "Az Isztrinkaja utcában rozzant gyárkerítések, kifakult nyirkos panelházak és a sarkon a félig romba dőlt pékség szokásos szomorú látványa fogad. A nap már rég eltűnt, és az iménti tavasz hirtelen késő őszbe fordult, ahogyan a kihívóan formás lányból öreg pályaudvari szajha lesz, akit egy pohár rossz borért megkaphatnak a városkörnyéki járatok utasai. Utálkozva hajtok be az udvarba, és egy évszázados szemétkupac mellett megállok. A proletár gyerekek, ahogy vígan ugrándoznak a halom tetején, új várul építésével foglalatoskodó hangyákra emlékeztetnek." "Ezeknek a fizikailag és lelkileg egyaránt erős proletár ivadékoknak a puszta látványa is undorral tölt el, annyira hasonlítanak a szüleikre. Néha azt képzelem, hogy a Trjohgornaja üzem, a Lihacsov gyár vagy valamelyik más gyártelep mélye hatalmas inkubátorokat rejteget. A fiatal párok odaviszik újszülöttjeiket, beadják a technikusoknak – részeges, meghatározhatatlan korú fickók pecsétes szürkéskék köpenyben -, akik számozott bölcsőkbe teszik őket, majd kezdődhet az uniformizálás folyamata. Néhány hónap elteltével visszakapják gyermekeiket, egy pecséttel megjelölve a jobb lapockájuk alatt. Ezek a gyerekek fognak aztán szakmunkásképzőkben tanulni, osztálykirándulásra járnak, büszkélkednek Oroszország történelmével, szeretik majd a nyírfácskát és az orosz népviseletet, fociznak és papást-mamást játszanak, később csapatokba verődnek, a Javíthatatlan Csirkefogók nevű orosz rock bandát hallgatják, ráállítják egymást az olcsó kábítószerekre, utánozzák az MTV műsorvezetőit, megverik azokat a kisfiúkat és megerőszakolják azokat a kislányokat, akik az ötszázaléknyi intelligens réteghez tartoznak. Többségüket ezután elnyelik a különböző gyárak, üzemek, sertéstelepek és mezőgazdasági üzemek. Néhányan közülük, akik mindennek ellenére megőrzik egyéniségüket, egész életükben zászlóként hordozzák majd azt, belőlük lesznek a híres bűnözők, mániás sorozatgyilkosok, közepes revü csillagocskák és focisták." A diagnózis szerzője: Gogi Életmód: Trip-hop és down-tempo, az elit moszkvai klubokban hatvan százalékos, nagyon durva abszint, tequila, scotch, casting, Montrachel, Kyr, afgán hernyó, LSD, PCP, kokó. A környezet: dress-codtól elszemélytelenedett party- arcok, zsaruk, gengszterek, narkósok, piaci árusok, örökdiákok, politikusok, pópák, nemzetközi nagyvállalatok menedzserei, hajléktalanok, katonák. A téma: divatrendezők, skinhead- zsidó és skinhead- néger szervezetek, a gonosz szemantikája. A nívósabb bárokban éjfél felé egyre több a gengszter, a nyugati cégek menedzserei pedig egyre jobban dülöngélnek a sörtől. Menő a Gucci ing, a Hugo Boss öltöny, s divatszínnek számít a rózsaszín kékkel. A pultnál Marilyn Manson zenéje hörög. A Mozsaszkíj úton az öreg lestrapált, öregedő prostik éjfél után olcsóbbak. Mindezt gyűlölni kell, mert Oroszország maga a megtestesült korporáció. A legszörnyűbb állami gépezet, amely értelem nélkül rohan valahová. A háború, ha lesz, szakadatlan tárgyalásokból, előkelő partykból és üzleti elszámolásokból fog állni. A legerősebbek fogják túlélni, egyetlen holdingba tömörülnek. Minden ember kolléga lesz. A regény hátterében egy fiatal yuppi áll, afféle mai Oblomov a moszkvai reklámszakmából. Egy szerelmi háromszög, egy egzotikus és egy prágai út. A betéteket naplórészletek és közbevetett álmok alkotják. A háttérben színezékként egy kis latens homoszexualitás szadomazochisztikus tendenciákkal, colour local-ként. A terápia eredménye "Én viszont az utóbbi időben teljesen hamisnak látom mindezeket a nyírfácskákat, hagymakupolákat, a zsernyákok bajszos pofáját az útkereszteződésben meg a saját istenfélelmüktől elhülyült vénasszonyok kenetteljes képét. Tele van a tököm a Szent Oroszországgal, a röfögő, állandóan eltűnő mobilkapcsolattal, a csinovnyikokkal, akiket lehetetlen jóllakatni, az öröklánggal az ismeretlen katona sírjánál, az izomagyú bikákkal meg a hülye kipingált kurváikkal. Elfogyott az erőm. És ha elképzelem, hogy maholnap itt a tél, a hótenger, a mínusz tizenöt, a vidám gyereksereg a szánkókkal a kis dombon, hát akkor elfog a hányinger."