Sokan kedveljük a szellemesnek ható jó mondásokat, ilyen ez is: “Gratulálok a legkisebb monumentális szobrokhoz!”. Egyetértésünk máris érthető, ha hozzátesszük: Ilka Gábor kicsi szobrairól van szó, melyek vendégkönyvi méltatója egyrészt a művek magas színvonalát kívánta hangsúlyozni, másrészt nyilvánvalóan utalt arra: ezek az alkotások mindig valamiképpen az erőfeszítésekről szólnak. Heroikus harc “emlékművei” például, legyen szó az életben maradásért folyó küzdelemről, az alkotás kínjairól, vagy éppen az emberhez méltó élet elkezdéséről. Mert belátható, hogy mondjuk a semmittevésből való kimozduláshoz ugyancsak nagy elhatározás, hatalmas akaraterő szükségeltetik.

És ha ez hiányzik? Remek ábrázolásban láthatjuk azt is, hogy a legkevesebbet nyújtók milyen mutatósan igyekeznek eladni ezt a “minimumot Vagy nézzük a művész rendkívül sok asszociációt eredményező bőröndös variációit. Útközben – ez a címe egyik félig nyitott kofferjának. Minden beleférhet, ha ráérzünk: összes élő emlékünk. Minden, amit tettünk, ami jó-rossz történt velünk, s elszomorít mindannak tudata, ami érdemes kimaradt belőle. Őszinteségre sarkall ez a bőrönd, ami jóval több önmagánal: a magunkkal való szembenézésre szólít fel. Az utazó címmel látható alkotással újabb viszonylatban nézhet vissza múltjára vizsgálódó önmagunk: különféle hely- és szemléletváltozásaink, kapcsolataink módosulása során vajon mi mindent vittünk-viszünk magunkkal, s mit hagyunk hátra, bárha elsőre azt is szívesen elhurcoltuk volna…Eszmékhez, tárgyakhoz, személyekhez kötődéseink, illetve azok meglazulása, elenyészése méretik meg keményen, ha vállaljuk e megméretést. A mérlegelésre ugyan méretre pici műalkotások késztetnek jelen esetben. No de, milyen erővel!

Mennyire gondolkodtató szellemi ösztökével! És ez Ilka kicsiben is roppant erőteljes látványt nyújtó szobrainak múlhatatlan érdeme.El ne mulasszuk megjegyezni: a márvány illetve kőtalapzatok kiváló összhangban állnak a kicsiny, öntött fém alakokkal, az olykor föléjük tornyosuló tárgyakkal. Szinte maguk is elcsodálkoznak a rajtuk végbemenő történéseken, és nem egyszer számottevően hozzá is járulnak a mű jelentésének megformálásához, többértelművé tételéhez. Esetenként a szereplőkkel kapcsolatos viszonnyal; például a szakadék szélén átszellemülten hegedülő figurát nézve nem tudunk megszabadulni a harmóniát fenyegető válogatott veszélyek érzetétől. (És e lehetséges súlyos eljövendők – a meg nem értéssel kezdve a közönyön át az elmúlásig – változatos konkrétságban jelennek meg agyunkban.) Záró példaként egy szintén nagyon inspiráló műről. Az alapzatra festett óriás tenyéren figura hever, lehet az az alkotó, vagy bármelyikünk; láttán a kérdések sora vetődik fel, mindenekelőtt az, hogy valójában hol is érezzük magunkat? Aztán: élünk-e az adottságainkkal, pláne, hogy az angyali fél szárnyat is segítségül kapnánk? És ha másokkal versenyezve győzni tudunk is, a magunk gyarlóságain felülemelkedni sikerül-e vajon? Bátran állíthatjuk: Ilka Gábor jó helyen van, és nagyszerűen hasznosítja képességét, megvalósítja az égiektől sugallt instrukciókat, vagy mondhatjuk úgy: teljesíti a rá kiszabott feladatot.

Napi munkája után (civilben fogtechnikus) a csendes éjjeleken, hajnalonként is alkotó művész az élményei nyomán már sok-sok kicsi szobrot hozott létre a nézők nagy örömére. Akik számos kiállításán láthatták műveit hazánk jó néhány városában; és az sem érdektelen, hogy már mintegy félszáz művét vásárolták meg magyar és külföldi hívei. A népszerű Moziünnep rendezvény fődíjait, s például a Virágkötő Európa-kupa fődíját is az ő nevéhez kapcsolhattuk. Azok közé a művészek közé tartozik, akik szeretnek magyarázni munkájukról, műveikről. Ám az is örömet szerez neki, ha a nézők elmondják érzéseiket, leírják véleményüket a sokféleként “működő” figurák, szárnyas lények, az embert és létviszonyait megszemélyesítő tárgyak, a kicsi szobrok világáról. Hát adják közre minél többen – a tárlat december 20-áig megtekinthető a Marczibányi Téri Művelődési Központban!