Egy ideje már bevett szokás, hogy kétféle hetijegyhez lehet hozzájutni: ottalvós és hazajárós, így nem nagyon kell magyarázni a különbséget a kettő között. Az utóbbi némileg olcsóbb, viszont cserébe csak az első naptól (szerda) érvényes, és az ilyen bérlettel rendelkezők ugyan megtehetik, hogy egész héten ki se teszik a lábukat a Sziget területéről, aludni viszont maximum az árokban tudnak, míg a drágább ottalvós jeggyel már a mínusz egyedik naptól (hétfő) is be lehet költözni, valamint a kempingterületeket és a zuhanyzókat is lehet használni. Aki pedig utál sátrazni, és van fölösleges harmincötezre, az vehet Karaván Kempingjegyet, ami feljogosítja arra, hogy lakókocsit telepítsen be a kempingbe. Akinek nincs, de játszik a MÁV-START standjánál, az nyerhet egy éjszakát a MÁV-START hálókocsimotelben, ahol klímás helyiségben elhelyezett puha ágyra válthatja le a sátrát és hálózsákját.
A hetijegyeken kívül természetesen vannak napijegyek is, amivel az adott napon hajnali 2-től másnap reggel 8-ig lehet benntartózkodni. Az idén főszponzorként színre lépő Vodafone újításaként pedig bevezetik a percalapú napijegyet, aminek köszönhetően a hetvenes számok boldog birtokosai pontosan annyi percet fizetnek ki (a 18 és 23 óra közötti „csúcsidőben” hetven forint egy perc, amúgy 35), amennyit a fesztivál területén töltöttek, az összeg pedig majd a telefonszámlájukban fog megjelenni. A Vodafone-nak nem ez az egyetlen újítása az idei évben: a telefonjaikra vigyázni képtelen mulatozók egy 2000 forinttal feltöltött telefont igényelhetnek a jegyük mellé (a hetijegyesek kétezerért, a napijegyesek pedig négyezerért), így nem kell azon aggódniuk, hogy a saját, hét nyelven beszélő szupertelefonjaikat ellopják a Szigeten.
Ugyanilyen indíttatásból hozták létre a szervezők a Sziget Kártyát, amivel készpénz nélkül lehet fizetni a sörtől kezdve a bungee jumping-ig mindent, amit a fesztivál kínál, és mivel a kártyát direkt regisztrálni kell, nem kell attól tartanunk, hogy elvesztésével ugrik az összes pénzünk, amit ráraktunk. Ezenkívül a Sziget több pontján üzemel a jó öreg csomagmegőrző, a Csónakháznál pedig értékmegőrző is, ahol ingyenesen vigyáznak minden cuccunkra. Tapasztalatból mondhatom, hogy érdemes kihasználni ezt a lehetőséget: az itt dolgozók ugyanis akkor is segítőkészek, ha az ember ötödszörre megy vissza az este folyamán, mert a táskája zsebében felejtett valami feltétlenül szükséges dolgot.
Persze minden óvintézkedés ellenére előfordulhat, hogy valami elveszik, így aztán az információs pult egyben talált tárgyak osztályaként is működik: ide lehet hozni a talált dolgokat, és érdeklődni az eltűntekről. Sőt, külön talált tárgyak vonala is létezik, ami éjjel-nappal hívható, egészen szeptember 15-ig, így aztán a fesztivál után is van remény arra, hogy megkerül a kedvenc pulcsink. Az Információ nevű intézmény több feladatkört is betölt az eltűnt dolgok őrizgetésén kívül. Nevéből adódóan ide érdemes járulnia a bármilyen információra éhes népeknek, de még azoknak is, akik kifogytak a tiszta zokniból, ugyanis a Sziget ezen pontján mosoda is üzemel. A teendő pedig mindösszesen annyi, hogy leadjuk a szennyest, majd egy idő után visszatérünk a tiszta ruháért.
A Sziget területén több ponton is üzemel bankautomata és pénzváltó, valamint Telepont, ahol telefontöltő és -szerviz található, és egyenlegünket is feltölthetjük. Kitelepszik továbbá a rendőrség és a posta, lesz internetsátor, és három egészségügyi ellátó hely orvosokkal és nővérekkel, hogy minél kellemesebben és biztonságosabban érezhessük magunkat a fesztivál területén.
A környezetvédelem nevében (na meg azért, mert a Sziget környékén nagyjából nulla darab parkoló található) a szervezők évek óta kérnek mindenkit, hogy ha lehetséges, ne autóval jöjjenek fesztiválozni. Ennek érdekében számos alternatív megoldást is kínálnak a jónépnek: egész éjjel közlekedő hévek és buszok, a Jászai tértől és a Batthyány tértől induló rendszeres hajójárat és olcsó taxik várják a fesztiválra tartó vagy éppen hazamenni vágyó mulatozókat, a romantikusabb lelkek pedig az egyre divatosabb riksákat is igénybe vehetik egy kis holdfényes hazakocsikázásra. A biciklikölcsönző és az ingyenes megőrző üzemeltetésével pedig arra próbálnak minél több embert ösztönözni, hogy a lehető legolcsóbb és legegészségesebb közlekedési eszközt válasszák (és mivel a Sziget a Lágymányosi híd és Szentendre között húzódó budai bicikliútnak nagyjából a kellős közepén található, ez tűnik a legegyszerűbb megoldásnak is).
Bár a fesztivál során nem az az első szempont (sőt, a sokadik se), hogy épségben maradjon a karszalagunk, azért érdemes többé-kevésbé vigyáznunk rá, ugyanis a Szigeten kívül még jónéhány helyen felhasználhatjuk. Számos múzeumba például egészen augusztus végéig féláron lehet belépni a karszalag felmutatásával, de kedvezményesen áztathatjuk magunkat a budapesti gyógyfürdőkben is. Ráadásul a Római és Dagály strandokra, vagy akár a Vidámparkba is jóval olcsóbban juthatnak be a fesztiválozók.
Láthatjuk, hogy bár valóban nem a Sziget a legolcsóbb rendezvény a bolygón, azért nem kevés szolgáltatást vehetünk igénybe a jegyárért cserébe, amit érdemes is jó alaposan kihasználni, mivel a sok lehetőségnek köszönhetően igencsak kellemesen tölthetjük el azt az egy-két napot vagy egész hetet, amire befizettünk.
Hozzászólások