Mintegy hétezren látogatták júniusban a Gül Baba Kulturális Központot

Az alapítvány a múlt hónapban a korábban mért látogatottságok mintegy kétszeresét regisztrálta.

Mintegy hétezren látogatták meg júniusban a Gül Baba Türbéjét és a látványosságot körülvevő Gül Baba Kulturális Központot – közölte a Gül Baba Türbéje Örökségvédő Alapítvány csütörtökön az MTI-vel.

Az alapítvány a múlt hónapban a korábban mért látogatottságok mintegy kétszeresét regisztrálta. A statisztikák szerint a budapesti látványosságot többségében magyarok látogatják, de a turisták mintegy negyven százaléka külföldről érkezik, főként Törökországból. Az ingyenesen látogatható komplexum népszerűsége nemcsak az egzotikus, keleti hangulatának köszönhető, hanem a június elején megnyitott Porcelánra festett kultúrák című Herendi porcelán
kiállításnak is, amely szeptember végéig tart nyitva.
A komplexumban pezsgő kulturális élet zajlik. Az ingyenes kézműves worskshopokon és koncerteken tavaly október óta több száz érdeklődő és számos iskolás csoport vett részt, de népszerűek a kihelyezett történelem órák is, amelyeken a diákok Gül Baba korát és a két nép közötti kapcsolatot a helyszínen, testközelből ismerhetik meg. Az év
hátralevő részében további koncertek és kézműves foglalkozások várják az érdeklődőket, valamint októberben egy Budapest történetét bemutató tárlat váltja a Herendi kiállítást.

Share on FacebookTweet about this on TwitterShare on TumblrPrint this pageEmail this to someone

Képző

Találd meg a helyed!

mai bulik
buli helyek
kocsma/bár
étterem / kávézó / teázó
divat/design-shop
mozi
múzeum / galéria
színház
bubi - közbringa
gyorsétterem
dohánybolt
strand / fürdő / wellness
Az Antropos.hu térképet folyamatosan bővítjük, ha szerinted valami hiányzik róla, akkor ITT üzenhetsz a szerkesztőknek!

Hozzászólások

lap tetejére