Kell-e újat mondani a film noirban? Mi van, ha egy film csak a műfaj esszenciáját mutatja fel, és mégis, mégis megragad?

Furcsa. Szennyes. Visszafogott. Kemény. Igencsak megosztotta a film a kritikusokat, pedig nincs benne merészség, nem kísérletezik, csak veszi a műfajt – a noir krimit –, és megfest egy összefoglalót belőle.

Vannak filmek, melyek csak fajtájuk kliséit vonultatják fel. Ilyen volt idén ősszel a Született bűnözők, el is panaszoltam: csak a minimális közös nevezőt hozza. Sokan sérelmezik ugyanezt aSírok között kapcsán. És milyen különös: ha tényszerűen nézem, igazuk van, képtelen lennék tartalmi elemet lelni, ami túlmutat a Film Noir 1.0 bevezető kurzus anyagán. (Oké, egyet mégis: Liam Neeson játékát.) De mégis, mégis, mégis… ott él a film az agyamban, képei a szemem előtt, hangulata a lelkemben. Megfogott.

Ahogy ballag a detektív a piszkos utcán, az nem klisé, hanem esszencia. Törődött arca történeteket mesél. A reménytelen társadalom körülötte: New York áradata, a bűnök régi városáé… Emlékeket idéz fel, vagy egyszerűen lop? Összefoglal vagy rest módon másol? Kell-e újat mondani a film noirban? Kell-e újat mondani akármiben?

Nem biztos. Ez a melankólikus, egyszerű krimi épp műfaji tökéletessége miatt szólíthatja meg azt, akinek a fantáziája hasonló húrokon pendül néha.

Lawrence Block egyébként egyike a krimi óriásainak: Matthew Scudder nevű detektíve, a Sam Spade-ek és Philip Marlowe-k realistább utóda már tizennyolc kötet óta járja New York utcáit. Olyan ritka sorozathős, aki öregszik és fejlődik, ahogy az idő halad. Egy ideig előtérbe került Scudder lecsúszása a lejtőn, vesztésre álló küzdelme a várossal és az alkohollal, de éppen mielőtt ő is egyikévé vált volna New York ismeretlen halottainak, letette a poharat.

Ekkor vált élettel telivé. A Sírok közöttben, mint mindegyik részben, morális problémákkal küzd a főszereplő, sokkal inkább, mint emberi ellenségeivel. Hát a filmben is a morális vonal a hangsúlyos, eladdig, hogy a katartikus filmvégi akció közben olykor kimerevedik a kép, csak hogy Istenről elmélkedhessen egy női hang – az anonim alkoholisták szpíkere –, és eladdig, hogy a kurta-furcsa lezárásban is egyetlen mozdulatnyi cselekedet válik az egész százperces sztori lényegévé.

A cikk folytatása ITT!