Bár méretét tekintve igen visszafogott kiállításról van szó, a szellősen elrendezett installációk így is egyszerre követelnek maguknak fejtörést és szabad asszociációt.Yelena Popopa képei nem a könnyen emészthető kategóriát képviselik.

Festményeit többnyire speciális, saját maga által készített festékkel készíti, melyhez helyben gyűjtött pigmenteket is felhasznál, így a képei különleges ’képesség’ birtokában vannak: a néző térbeli mozgásával párhuzamosan változnak a vászonra felvitt színek árnyalatai. Így a megfelelő szögből nézve, a festmény láthatatlanná válik. Portréi meglehetősen ellentmondásosak, ugyanis egyszerre hordozzák magukon az orosz konstruktivizmus és a mai modern minimalizmus formai jegyeit. Az intuíciónk szabadjára engedésével azonban akár olyan klasszikusok is “megjelenhetnek” a vásznon, mint Medici híres Urbino hercege és felesége…

A portrésorozaton kívül egy videóinstallációt és egy ornitológiai ’tanulmány’ is a kiállítás részét képezi. Az Unnamed című kisfilm egy valóban név nélküli orosz városkáról szól, ahol az elsődleges megélhetési forrás a város környékén található uránérc kitermelése. A város lakosainak költözéskor titoktartási szerződést kellett alá írniuk, így nem sikerült hivatalos információhoz jutni egy évekkel ezelőtti atomkatasztrófáról sem, pedig a kézzel fogható konkrét bizonyítékok ott vannak: az atomsugárzás következtében létrejövő genetikai mutációk. Bár első látásra a portrésorozat és az Unnamed projekt között nincs túl szoros kapcsolat, a portrék árnyszerű megjelenítése óhatatlanul mégis eszünkbe juttatja az atomrobbanások következtében létrejövő, örökre beégett árnyékokat…