-Korábban már láthattuk "élőben" ezeket a fotókat a Nemzeti Táncszínházban. Mi a kiállítás témája?
-Az a kiállítás Eifert János és a Budai Vár Nemzeti Táncszínház felkérésére jött létre. PREVIEW volt a kiállítás címe, ugyanis egy kostolót akartam adni magamból a munkáimból, mi az ami érdekel, mi az amit csináltam, mi az amit csinálok és mi az amit csinálni fogok. Nem akartam egy konceptre felfűzni a kiállítást, mert úgy gondolom, hogy abból van már épp elég, Képpárokban és szoló képekben gondolkoztam, amelyek mindenki számára egy-egy szubjektiv gondolatról szólnak.

-Kiket fotóztál (ismerősöket, barátokat, profi fotómodelleket, utca embereit szólítottad meg…)?
-A mostan kiállítási modellek 70%-a az utca embere volt. Mivel ez a kiállítás az aktuális munkáimról és a jövőröl is szólt, ezért helyet kapott egyik új projektemből pár kép is, amit hat tervezőlánnyal csinálok, sajátmaguk csinálták a ruhákat és a modellek is ők voltak. (Burján Kata, Földi Petra , Kocsis Anna, Pelley Adrienn, Sármán Nóra, Veress Réka) Ez a közös munkánk a nyár végén fog bemutatkozni ha minden jól megy… de addig erről psszt…

-Spontán fotók ezek vagy beállítottak inkább?
-Spontán beállított képek. :)

-Hol készültek?
-Budapest utcái, izgalmas kalandos helyei, Balaton és 1-2 kép Londonban.

-Láthattunk már Tőled budapesti arcokról is kiállítást. Könnyű a hétköznapi embert fotózni? Hogyan férkőzöl a kiválasztott személy bizalmába?
-Attól függ kinek mi a célja, vagy mit akar kiemelni, megmutatni… Ha valaki egy nagy telével fotózik akkor ezt akár az ablakából is megteheti, de az távolságtartó marad. A témát az modellt érezni kell. Én szeretem megismerni az alanyomat, kiváncsi és nyitott vagyok rájuk hisz ezért fotózom őket. Általában olyan közeli helyekről fotózom, ami szokatlan érzést nyújt, hisz nem mindennap vagyunk szemtől szemben ilyen érdekes emberekkel. Ha így belegondolok nem is egyszerű dolog…
Sokan le tudják az ilyen fotózásokat azzal, hogy úgymond szoció fotót csinál – például hajléktalanról -, mint amiket látott itt-ott, lefotózza és megy is tovább. Úgy gondolom, hogy nem erről szól. Éretten kell kezelni a témát, és akkor válhat egy kép karakteressé, egyedivé ha képben felfedezhetjük a készítő személyiségét, egyéniségét. Sok művész másoknak akar megfelelni, de közben leginkább csak magukkal tolnak ki, valóban azzal kell foglalkozni ami sajátmagukat érdekli, amiben önmagukat tudják adni.

-Hogyan jutottál el versenyekre, hogy szereztél tudomást ezekről? Hány pályázatra jelentkeztél és mennyi "jött be"?
-2002 májusában gyűlt össze egy kis anyagom Józsefvárosról. Láttam az iskolában kiplakátozva, hogy valamilyen fotópályázat van Budapestről, csak kiváncsiságból, szinte poénból beküldtem egy 9 képből álló sorozatot.
Aztán volt az eredményhirdetés, kiállítás a Dorottya Gallériában. Késve érkeztem, hisz úgy sem volt fontos számomra, hogy pontos legyek. Arra értem oda amikorra már – az első helyezettet – engem hívtak ki a pódiumhoz. El sem hittem, hogy mi történik velem, körülöttem. Nagyon jó volt. A zsűriben Benkő Imre, Gulyás Miklós is benne volt sok más nagyszerű magyar fotográfussal együtt. Jó érzés volt, hogy elismerik az embert ilyen nagy nevek, van értelme dolgozni, létrehozni, ezek voltak azok amik inspiráltak a későbbiekben és a mai napig is.
Innentől kezdve minden pályázaton részt vettem pár kivételével nagyrészét meg is nyertem. 2002 őszétől szinte naponta csörgött a telefonom, hogy " gratulálunk Ön nyerte meg a fotópályázatunkat". Olyan erőt adott, hogy még jobban elkezdtem dolgozni, új sorozatokat, koncepteket találtam ki. Minden időmet ez töltötte ki, állandóan dolgoztam, nyarakon át készítettem a sorozatokat, amikor mások bulizgattak én akkor is jártam az én kis utamat, és csak fotóztam fotóztam. Egy-két sikeremet elmondtam a haveroknak, osztálytársaimnak, de ezt későbbiekben hanyagoltam, mert egy idő után olyan furcsán néztek rám – sajnos már ekkor megismertem az irigykedő ember típusokat. Érdekes volt, mert engem kimondottan inspirál az ha valakinek sikere van. Különben is, amiket elértem, azok a lehetőségek mindenki előtt ott voltak és vannak, amiatt volt furcsa az emberek reakciója még, mert én a Képző és Iparművészeti Szakközépiskolába jártam és mindig naívan azt hittem, hogy a művészemberek vannak annyira nyitott gondolkozásuak, hogy az ilyen dolgoknak tudnak örülni, megértik. De háááát mégse… tudtak.

-Hol és milyen eredményeid voltak? Melyikre vagy a legbüszkébb?
-Sok eredményem van, a nagyrésze weblapomon megtekinthető. Minden egyes szereplésemre büszke vagyok, de leginkább a külföldi pályázatok azok, amikre igazán, hisz ott például a HP INVISION pályázaton 19 éves kisképzősként képviseltem a Magyar Művészeti Egyetemeket más nemzetközi művészeti egyetemistákkal szemben. Raiffeisen Bank pályázatára is büszke vagyok, ahol két év alatt, 3 díjat és egy kiállítási lehetőséget is kiérdemeltek a képeim.

-A világ több országában is díjazták fotóid. Itthon mennyire érzed elismertnek művészeted?
-Itthon is már nagyon sok pozitiv visszajelzést, elismerést kapok, de azért van egy-két érdekes indulatú ember, akitől mindig meg kapok egy jó adag felületes kritikát, hogy mennyire nyomulok, mindig csak a pénzért csinálok mindent, miért van a weblapomon fent az eddig eredményeim, publikációk stb, stb. Eleinte rosszul esett, de megtanultam az ilyen rekaciókat kezelni, meg igazán már nem is foglalkozom vele. Úgy gondolom, hogy az ilyen megjegyzésekkel csak magukat járatják le az emberek. Különben is én örülök annak, ha rólam van szó, ha negatív ha pozitiv, de legalább beszélnek rólam, én vagyok a téma… :) Egy önfejű embernek a véleményét úgysem tudom befolyásolni, ha fikázni akar, akkor úgy is azt teszi. Annyi biztos, hogy külföldön sokkal nyitottabbak, az emberek, de szerintem ez mindig is így volt és mindig is így fog maradni. Ami ebben az országban megy szociológiailag, az ilyen embereket formál. Magyarország nagyon jó termőföld, de nem biztos, hogy ez a felfogó piaca annak amit termel.

-Fiatal fotósként könnyű érvényesülni Magyarországon?
-Attól függ ki mit akar csinálni. Sok konzervatív ember van döntő pozicíóban, akiknek nagy befolyásoltsága van. Így ha valaki náluk a már jól bevált képi világban gondolkozik, akkor nyert ügye van. Sajnos én rosszul vagyok azoktól a szájbarágós dolgoktól, ezért, meg kell, meg kellett keresnem azokat, akikkel tudok együtt gondolkozni. Sok dolog átalakulóban van itthon, de szerintem sohasem tud újulni igazi erővel és frissülni addig ameddig azok az emberek vannak ott döntő szerepben.

-Magyarországon hol voltak és milyen témában kiállításaid? Egy-egy sorozatot mennyi ideig készítetted?
-Én mindig fotózom bővítem, frissitem, szinesítem az anyagaimat. Sok kiállításom volt – csoportos is. De amiket leginkább kiemelnék az négy darab önálló tárlat volt eddig.
2004. június 28-augusztus 15. – RAIFFEISEN Galéria:
Arcok – budapest karakteres, izgalmas arcai
2005. március-május – CASTRO BiSTRO : "faces reloaded"
2005. április 11-május 19. – BUDAi VÁR / Nemzeti Táncszínház:
"Preview" – 3. Önálló fotókiállítás
2005. május 4-11. – KONSTRUKTIV kulturális médium:
matrai.beats.hu bemutatkozása: "Preview" 3. Önálló fotókiállítás, "Arcok", 1. Önálló fotókiállítás

-Te foglalkozol a kattintás után is a képeiddel (elôhivás, nagyítás, kidolgozás, retusálás…)?
-Amikor filmre dolgoztam, mindig én laboráltam, nagyítottam hosszú estéken át. Most a digitálisnál, úgy készítem a fotóimat, hogy ne kelljen se a színekben, se pedig a kompozicióba belenyúlni utólag. Szeretek analóg aggyal fotózni digitálisra. Úgy gondolom, hogy ha belenyúlnék a fotóimba, elvesztené a frisseségét. Igaz, van egy-két fotós barátom, aki photoshopban rakja össze a fotóit és ott lesz teljesértékű a képe – embere válogatja, hogy kinek mi a jó.

-Milyen fényképezôd van? Milyen technikával fotózol?
-Analóg praktica, pentacon six, digitálisban pedig olympus c2040-es 2 mpixeles kompakt gép, ezzel fotóztam a képeim 80%-át. Se pénzem, se kedvem sincs áttérni más technika megoldásra, mert úgy gondolom, hogy a produktum beszéljen magáért, ne pedig azt, hogy milyen drága cuccal csinálom. Amúgy nagyobb megbízáshoz szoktam bérelni komolyabb berendezéseket.

-A digitális vagy az analóg technikát részesíted elônyben?
-Nem oszt nem szorozz, hogy ki mivel dolgozik. A végeredmény a lényeg. A digitálisban annyi a jobb, hogy én vetítésekkel is foglalkozom, és így ha filmre dolgoznék állandóan be kéne scannelni a képeket, ami iszonyat meló lenne, így azért könnyebb… de van, amikor az analóggal jobb dolgozni.

-Jelenleg mivel foglalkozol? A fotózás jó kereseti lehetôség?
-Dolgozom, vetítek rendezvényeken és fotózok kiadványokhoz. Eddig nem érzem azt, hogy jó kereseti lehetőség lenne, mindenesetre azt csinálom, amit én szeretek…

-Beszéltünk korábban arról, hogy a fotóriporterkedés nem jött be… Legszívesebben külföldre mennél…
-Bejön a fotóriporterkedés, akkor amikor szabad kezet kap az ember, és olyan emberekkel dolgozik akikkel megérti egymást. De amikor megmondják, hogy szembevakuzzam és mosolyogjon közbe, az nem túl kreativ dolog. Külföld egyre izgalmasabbá és aktuálisabbá kezd válni.

-Fotós-grafikus szülôk gyermeke vagy. Természetes volt, hogy Te is ezekkel a művészeti ágakkal foglalkozz nagyobb korodban?
-Engem mindig is sok dolog érdekelt, érdekel. Grafikus akartam lenni, de fotóra vettek fel. Aztán, rájöttem, hogy ez sokkal jobban nekem van kitalálva. Bár úgy is azt csinálja az ember, amit szivből szeret és/vagy amiből meg tud élni.

-A szüleidtôl, iskolától vagy saját tapasztalatokból tanultál többet?
-Mind a háromból egyformán. Sokat köszönhetek Tőry Klára és Tímár Péter tanáraimnak.

-Számos külföldi és magyar eredmény után, pont a hazai "szakma" tanítói, az Iparmüvészeti Egyetem utasította el jelentkezésed. Nagy csalódás volt ez számodra? Fontos volt, hogy felvegyenek oda?
-Az Iparművészeti Egyetemre tavaly én már másodjára jelentkeztem. Igaz nagyon furcsa volt és rosszul esett az, amikor mind a fotóimat mind pedig a szóbelimet alul pontozták. Valahogy akkor egy világ dőlt össze bennem, hisz azt hittem, hogy azok az eredmények amiket elértem, amikért évekig dolgoztam, illetve azok a nemzetközi pályázatok, ahol Magyaroszágot képviseltem sőt egyáltalán az a képi világ amit én képviselek, pozitívként szerepelnek a felvételim folyamán… de hát nem :)
Ez már a múlté, de mindenesetre utólag örülök neki, hogy így alakult, hisz sok dologra rájöttem, sokkal nyitottabb lettem. Nem is vagyok én odavaló a munkáim alapján. Sok embert megismertem, kicsit már más perspektivából, megközelítésből látom a világot. Most így 20 évesen úgy gondolom, hogy érdemes meggondolni, hogy 5 év Kisképző után hova és mit is érdemes csinálni még évekig… Amúgy operatőri szakra jelentkeztem, most már a negyedik fordulóban vagyok, nem tudom mi lesz. Mindenesetre, a két egyetem felvételijei között hatalmas különbségek vannak. Szinművészeti felvételi alaposságról, személyességről szól, nyitottan gondolkoznak. A felvételizők fellől érdeklődnek, hisz csak magukkal tolnak ki, ha olyat vesznek fel, aki nem odavaló… Most már megértem, hogy miért van ilyen nagy hírneve külföldön is a Szinművészetinek…

-Szoktál címet adni fotóidnak? Ha igen, mi alapján?
Nem, nem akarom a nézőket semmilyen szinten sem befolyásolni.

-Van nagy példaképed, akinek stílusa hatással volt Rád?
-Nincs kimondott példaképem, de az biztos, hogy sok régebbi magyar fotográfusnak a munkája, a kitartása, az ízlésvilága hatással volt és van rám. Mindenkiből egy-egy pici dolog az, ami tetszik, amivel tudok azonosulni, soknál nem is a produktumuk, hanem az élethez és a fotográfiához való nyitott hozzállás az amivel megnyerték a szimpátiámat.

-Más fotósok kiállításaira ellátogatsz, követed a kollégák munkásságát? Kinek a sorozata/képe tetszett a kortárs fotósok közül?
-Szeretek képben lenni, nyitottan látni a kortárs művészeteket, alkotókat, állandóan updatelem magam. Kiváncsi vagyok az emberekre, úgy gondolom, hogy a legtöbbet a kiállításokon lehet tanulni, hisz a képek, munkák mögött fel ismerhetjük a művész gondolkozásának "forráskódját". Sokan gyülölköznek, írigykednek ha valakinek sok kiállítása van, közben az ilyen befásult embereknek rá kéne már jönni-e, hogy egy ilyen tárlaton leginkább a néző gazdagodik élménnyekkel, tapasztalatokkal.

-Befolyásolnak mások fotói a Te alkotásodban?
-Persze, ilyen munkák láttán örülök neki, hogy nem vagyok egyedül, aki így gondolkozik, de én inkább sajátmagam elképzeléseit valósítom meg. Egy képből úgy is lejön az, hogy mennyire eredeti, mennyire őszinte. képek mindent elárulnak az alkotókról.

-Hazai ismertséged mennyire köszönheted az önmenedzselésnek? Fontos magad "tolni", nincsenek felkaroló nagy öregek, egykori tanárok akik segítenének?
-Igazából szerintem minden az embertől függ. Én tulajdonképpen ugyan azt csinálom, amit gyerekkoromban, hogy hedonista módon csak azzal foglalkozom, ami érdekel, amiben fantáziát látok, ami leköt, ami által mégjobban tudom inspirálni magam és a körülöttem lévő világot. A pályázatokra csak elküldtem anyagokat, ott tettem szert ismeretségekre, ott ismert meg a munkáim és az ízlésem által sok ember és a visszajelzésekkel közölték, hogy van igény arra amivel foglalkozom. Tulajdonképpen a munkáim menedzselnek engem. Az meg egy másik dolog, hogy kiállok melletük, ha már menedzselnek… :)

-Állandóan lóg fényképezô a nyakadban? Mindig van téma az utcán?
-Mindig van nálam egy gép. Sajnos sokszor túl sok is a téma…

-Mire készülsz mostanában?
Most felvételizem operatőri szakra, a negyedik fordulóban vagyok, jövőhéten vágom meg a filmet, és levetíttk, az lesz a végső forduló. A Zöldpárdonban nyár folyamán fogok néha vetíteni. Sok sok sok terv és kész munka van. Aktuális dolgokról more info a weboldalamon…