Más hangok, más szobák címmel rendezték meg azt a rekonstrukciós kiállítást, melyben felelevenítik a Balázs Béla Stúdió kiemelkedő végeredményeit. 2010. február 21.éig tekinthetitek meg a Műcsarnokban az archív (filmes) fotókból és napi sajtós kommentálási részletekből álló gyűjteményt melyhez naponta vetítések kapcsolódnak.

A bemutató apropója nem csak a BBS 50. évfordulója, inkább a legenda életben tartása, hogy mit is köszönhetünk neki a hatvanas évektől kezdve.A fiatalok törekvéseit egyik korban sem nagyon támogatják, de az ötvenes évek végén egy művészeti központot létrehozni nem kis világmegváltó gondolat. A stúdió kezdetben filmklubként és vitafórumként üzemelt, majd 1960ban kikerült a főiskoláról egy csoport Máriássy-osztály néven és elkezdte gyártani a magyar fiatal szemszögéből a filmeket. Sok stílussal kísérleteztek de a hatvanas évekre a lírai és személyes hangvétel lett a legjellemzőbb. Nem lépték túl az éves átlagos filmes költségvetést, és a cenzúra sem szabott határt elképzeléseiknek, hiszen a fő cél nem a bemutatás volt, hanem a művészi kiteljesedés.

Egy olyan korszakban, ahol büntették, ha valaki kitűnt a tömegből, és megvalósított egy más elképzelést igazi erőpróba a művészi fent maradás. A BBS azonban ontotta a filmeket és a hetvenes években, behozta hazánkba a groteszk ironikus hangvételt. Elkészültek a stúdió első nagy játék filmjei. A rendezők felhasználták alkotásaikat az akkori rendszer lefestésére. Egyre több dokumentum jellegű illetve analitikus film készült a társadalmi konfliktusokról, illetve a történelmi titkok boncolgatásáról. A Kádár rendszer kulturális közege túl mutatott a szórakozáson, minden egyes filmjével történelmet írt vagy rögzített.A nyolcvanas évekre Magyarország minden szempontból csillapodott, így a stúdió is szemléletet váltott. Középpontba kerül a történet, a cselekmény feldolgozása illetve annak mesélési formája, analizálás helyett jött a hatásközpontúság. Ennek a korszaknak talán már ismerősek a művészei Wahorn András (Jégkrémbalett), Müller Péter (Ex-kódex), Enyedi Ildikó (Vakond).

A kilencvenes évek már olyan neveket mutathat fel, mint Tímár Péter, Szirtes András, Bódy Gábor, a magyar film meghatározó személyei közül szinte mindegyik dolgozott ebben a műhelyben.Néha egy film csak egy történet, amin jót nevetsz, vagy sírsz. De ezek magyar pályakezdők beleírták történelmünket munkáikba. Kihúzták a korszak szűk határait és még 2010-ben is helytálló, és példaértékű munkákat alkottak, egy olyan generációnak, akinek nincs ideje a múltjára.Nézzétek meg a (időrendben felállított) kiállítást, és általa visszarepülhettek abba korszakba, amikor egy film többet jelentett egy külföldi díjnál.

Néhány film ajánlat, ha kedvet kaptál:Máriássy-osztály tagjai, Szabó István: Te, Kardos Ferenc: Miénk világ, Elek Judit: Meddig él egy ember?, Novák Márk: Kedd (ironikus groteszk világkép), ’70 évek első nagyjátékfilmek, Lányi András: Segesvár, Bódy Gábor: Amerikai anzix, Gulyás János: Vannak változások (dok), Ember Judit: Menedékjog, Pócspetri (dok)