Bob Marley idén még csak 66 éves lenne. Ennek alkalmából az A38 ad otthont a Ladánybene által megrendezésre kerülő Marley 66 (Hungarian Tribute To Bob Marley) koncetrjének, ahol a magyarországi reggae élet legmeghatározóbb alakjai teszik tiszteletüket. Itt lesz a nemrég alakult Dubaku Band, ami a most is működő Another Day és Budapest Riddim zenekarok tagjaiból verbuválódott. Két énekese CéAnne és Doki vezetésével telik az est első része, melyet a Ladánybene folytat. Mint az már eddig is megesett, ezen az estén is fúvósokkal egészül ki a zenekar, akik Az LB Roots Xmas bulin már bizonyították rátermettségüket.
Persze nem csak fúvósok segítik az estét, hiszen Miksa mellett Krecsmáry Zsolti (Knotty Headz) és Roul NO (NOsick) (Another Day-T-Rex Riders) énekesek is megrezgetik hangszálaikat a Marley dalok éneklése közepette. Némi közös örömzenélésre CéAnne és Doki is tiszteletét teszi majd a színpadon.
Az est, illetve a programsorozat nem titkolt célja elsősorban, hogy Bob Marley kevésbé ismert számait, alkotásait jutassák el a magyar masszívnak, ezzel is minél nagyobb hagyatékát feltárva a roots mesterének, aki nagyban hozzájárult a műfaj kialakulásához, és elterjesztéséhez is.
Robert Nesta Marley 1945-ben született, de ahelyett, hogy az életrajzával törődnénk, foglalkozzunk inkább életművével.
Bunny Wailer és Peter Tosh társaságában kezdett zenélni, a szövegek elsősorban társadalmi problémákat feszegetnek, leginkább politikai tartalmúak, ezáltal feszegetve azt a bizonyos húrt, amit azóta sem sikerült elszakítani. Ez a húr tulajdonképpen Babylon. Bob Marley volt az, aki zenéjének segítségével, az elég világgal megismertette a rasztafaiarizmust.
A reggae zene elsősorban nem csak egy zene, hanem egy érzés, egy életérzés. A rasztafiarizmus sem pusztán egy vallás. Leginkább egy életvitel, amit Bob Marley nélkül talán meg sem ismerhet az európai ember.
Tulajdonképpen a február 12-i Marley 66 egyben megemlékezés, egyben tiszteletadás, és ugyanakkor egyfajta kultúraátadás is a masszív fiataljainak, illetve azoknak, akik nem is annyira szeretik ezt a zenét, ellenben leróják tiszteletét az A38-on.
Hozzászólások