-Először is, mesélnél nekünk arról, hogy mikor kezdtél zenével foglalkozni, s hogyan hatott rád abban, amit most csinálsz? Röviden összefoglalnád, hogy hogyan jutottál idáig, ahol most tartasz?
-Ez egy hosszú történet. Emlékszem, amikor sokkal fiatalabb voltam, körülbelül tizennégy éves, a reggae zenét szerettem. Majd a New Wave zenéje vált igazi szenvedélyemmé. Később, amikor én magam is művésszé váltam, belemerültem az elektronikus zenei világba, nagyon kedveltem a house zenét. Azóta már mindenféle zenét hallgatok, sokféle muzsika inspirál, és ez érződik is a produkcióim hangzásvilágán, hiszen tulajdonképpen rengeteg különféle zene kombinációja.

-Meg tudnád fogalmazni a Nouvelle Vague üzenetét? Beszélnél a zenekar alapelveiről, koncepciójáról?
-Nagyon egyszerű. A hódolatunkat akartuk kifejezni a 80-as évek New Wave zenekarainak, és legfőképpen azért, mert néhányuk igen jól ismert, viszont sok zenekart szinte teljesen elfelejtettek. Elhatároztuk, hogy valami nagyon különös, igazán személyes dolgot fogunk létrehozni. Az alapötlet az volt, hogy elképzeltünk egy utazást a post punk, a bossa nova, és a reggae között. Ráadásul a három kifejezés – Nouvelle Vague, New Wave és Bossa Nova, – jelentése pontosan megegyezik: „Új Hullám”. A megszokott feldolgozásoktól eltérő módon akartam hozzányúlni a számokhoz, csupán a dal gyökereihez nyúltam, csak a harmóniát, a melódiát, a dalszövegeket vettem át az eredeti track-ekből. Úgy gondolom, az album igazán személyesre, művészire sikeredett, ezért nem tekinthetjük pusztán egy összeállított gyűjteménynek, sokkal több annál.

-Beszélnél arról, hogyan dolgozol?
-Kiválogatom a dalokat, azután pedig elképzelek egyfajta szövegkönyvet, és amikor egy igazán precíz, pontos ötletem támad a dal hangzását illetően, akkor felkérek valakit, hogy vokálozzon, aztán pedig valakit, hogy gitáron játsszon, -én a billentyűs vagyok-, és így tovább. Elmesélem, hogy például a legelső album úgy született, hogy amikor eszembe jutott ez az egész ötlet, felhívtam egyik barátomat, Olivier-t, és közösen megbeszéltük, milyen dalok jöhetnek szóba. Úgy kezdtünk el dolgozni, hogy előtte egyáltalán nem hallgattuk meg a dalokat, csupán emlékezetből játszottunk, így előfordult, hogy még a dallamot is megváltoztattuk, mert nem emlékeztünk rá pontosan. "Valahogy így lesz."- mondtuk, de a valójában másképpen volt. És a legérdekesebb az egészben, hogy még a felkért énekeseknek sem játszottuk le az eredeti dalokat.

-Együtt dolgozol még Olivier Libaux-val?
-Nem már nem. Csak az első albumot, a 2004-ben kiadott Nouvelle Vague címűt készítettük együtt.
-Mesélnél egy kicsit arról, hogyan készítetted a Heart of Glass című számot, amelyik a 2006-ban megjelent Bande á Part című albumon szerepel?-Azt olvastam valahol, hogy az eredeti demo egyfajta reggae érzés volt, és nagyon szerettem volna hallani, mert rettenetesen kíváncsi voltam rá. Elképzeltem, hogy egy jamaicai fiú elénekelhetné azt a dalt, reggae stílusban, és felkértem valakit, hogy hozza a gitárját, és játssza el azt a dalt. De az a vicces az egészben, hogy néhány hónapra rá, amikor felvettük az anyagot, meghallgattam Blondie dalát, az eredeti Heart of Glass –ot, és egyáltalán nem volt reggae stílusú. (nevet) Vicces történet. -Hogyan kezdtél Gerard Toto-val dolgozni?-Gerald-ot már régóta ismerem, rajongok a tehetségéért. Nagyon tetszik nekem, ahogyan énekel, és ahogyan gitáron játszik, úgyhogy, amikor elképzeltem, hogy a második Nouvelle Vague lemezt reggae irányba vihetem, akkor teljesen természetes volt, hogy éppen őrá gondoltam. Felhívtam őt, és megkérdeztem tőle, hogy részt venne-e a projektben, ő pedig igent mondott. Ilyen egyszerű volt az egész.

-Dolgozol még vele a jövőben?
-Egyelőre nem tudom.

-Van egy dal a Band á Part című albumotokon, melynek a címe: Bela Lugosi’s Dead. Miért éppen azt a dalt választottátok? Egyfajta tisztelet a magyar származású színész, Lugosi Béla emlékének is?
-Igen, természetesen. Az eredeti dal a Bauhaus-tól igazán dark-os, én meg elképzeltem, hogy ez a szám milyen jól passzolna egy horror vagy egy sci-fi filmhez. Átvettem Béla Lugosi nevét is, a dal, azt hiszem meglehetősen sötét atmoszférájúra sikeredett.

-Beszéljünk a mostanában megjelent Late Night Tales: Nouvelle Vague című mix albumotokról.
-Tulajdonképpen nem igazi Nouvelle Vague lemez, hanem egy mix album, mely a Late Night Tales sorozathoz készült, az Azuli Records független lemezkiadónál. Ez a lemez pontosan a 17. album, amely a sorozathoz készült. A sorozathoz olyan nevek fűződnek, mint Jamiroquai, Four Tet, Air, Groove Armada, David Shrigley, The Flaming Lips, stb. Én is elkészítettem a saját válogatásomat a Late Night Tale-hez. Meg akartam mutatni, hogy milyen zenék hatottak rám, úgyhogy különféle dolgokat tettem bele, dalokat a nyolcvanas évekből, bossa novát, és reggae-t, szóval mindaz, amiket hallgatok, benne van a gyűjeményben.

-Melyik a kedvenc mixed az albumról?
– Nehéz választani, mert a dalok többségét az albumról mind nagyon kedvelem, de a "Lonely Girl" című dalt Julie London -tól, meg az "And I Love Him" –et Shirley Horn-tól különösen szeretem.

-Beszéljünk egy kicsit a filmes Új Hullámról. Említenél néhány olyan filmrendezőt, akik munkájukkal a leginkább hatottak rád?
-A francia Új Hullámosok közül természetesen Jean-Luc Godard a nagy kedvenc, aztán Alain Resnais és Alain Robbe-Grillet, ami pedig az amerikai filmművészetet illeti, az olyan embereket nagyon kedvelem, mint David Lynch, vagy Quentin Tarantino.

-Mi a véleményed a kortárs francia filmrendezőkről?
-Sok jó film van, de most itt Franciaországban egy kissé őrület van, mert rengeteg kommersz filmet gyártanak, például vígjátékokat, amik most nagyon jól mennek, és kevesebb az igazán jó alkotás. Sokkal nehezebb most a helyzet, és ez igazán furcsa, mert a francia filmek az utóbbi 2-3 évben igazán sikeresek, de azért reménykedem benne, hogy majd felbukkan még több igazán tehetséges filmrendező. Például Francois Ozon nagyon érdekes filmeket készít, és rajta kívül még van néhány valóban jó rendező, de ez elég kevés a francia Nouvelle Vague korszakához viszonyítva.

-Jövőbeli terveid?
-A saját albumom, melynek címe: Two For The Road, azt hiszem, júniusban jelenik meg, két vokálos szerepel majd az albumon: a dán Katrine Ottosen és az olasz-amerikai Valente, a zenét, pedig én magam írtam. Még két lemezt jelentetünk meg, az egyikben a kedvenc filmzenéimet válogattam ki, a másik, pedig egy post punk válogatás. Egy másik tervünk, hogy kiadjuk a Nouvelle Vague egyik énekesnőjének, Phoebe Killdeer –nek az albumát. És van egy új projektem is, ami a nyolcvanas évek filmzenéjére épül.