Maradj életben!

Szerintem legalább egyszer életében mindenki parázott már az AIDS-től. Az ezzel kapcsolatos ismeretterjesztést minél korábban el kell kezdeni az iskolákban, ezért a magyar nyelvű zenecsatorna, az MTV novemberben zenészekkel és szakemberekkel karöltve több gimnáziumba is ellátogatott, ahol elbeszélgettek a tanulókkal a biztonságos szexről és a veszélyekről. Sőt, december elsejére egész napos programmal várnak mindenkit a Gödör Klubban.

A zenészekből és a Vöröskereszt munkatársaiból álló csapat három vidéki és egy budapesti középiskolába látogatott el, ahol a felvilágosítás során a megelőzésre fektették a hangsúlyt. Nagykőrösre az Animal Cannibals, Dunaújvárosba a The Kolin, Salgótarjánba a Carbonfools,  Budapestre pedig a Supernem zenekar kísérte el a szakembereket, akik mindenhol nagyon nyitottan beszéltek a témáról a különleges tanórán.
Márk, a The Kolin frontembere elmondta, hogy nagyon jó kezdeményezésnek tartja a rendezvénysorozatot, noha elég viccesnek tartotta, amikor a szakember a kisujján mutatta be a helyes óvszerhasználatot a lányosztályban.
Az MTV kiemelt fontosságúnak tartja a fiatalok felvilágosítását és a megelőzés hangsúlyozását a világ minden táján. A Staying Alive alapítványt tizenegy évvel ezelőtt hívta életre a csatorna, célja a betegség megelőzése, az információ minél szélesebb körű terjesztése, illetve a fertőzött területeknek történő segítségnyújtás. Létrehozása óta számtalan kampány fűződik a nevükhöz, jelenleg a legjelentősebb, ebben a témában működő nonprofit szervezet. Az elmúlt évek alatt olyan külföldi sztárok csatlakoztak a kampányhoz, mint Beyonce vagy Justin Timberlake.
December elsején lesz az AIDS elleni harc világnapja. Ebből az alkalomból várnak aznap 14 órától mindenkit az Erzsébet téri Gödör Klubban, ahol egész nap óvszereket osztanak fiataloknak és ingyenes HIV szűrést rendeznek, aminek eredményét 1 órán belül kézhez lehet kapni. Este pedig a Jambalaya fog muzsikálni, akiknek nemrég jelent meg harmadik, ezúttal magyar nyelvű albumuk.

Részletes program:

December 1-jén egész nap:
Óvszer és szórólaposztás a fiataloknak.
Ingyenes HIV szűrés 1 órán belüli eredménnyel.
Interaktív beszélgetések: szexuális betegségekről, együttélés a HIV-el, egy HIV pozitív nagymama élete, a drog és a HIV, a HIV és az AIDS, HIV-AIDS totó és óvszerosztá
10:00 – A Magyar Vöröskereszt AIDS prevenciós versenyének döntője, valamint a Civil AIDS Fórum kiállításának megnyitója.
15:40 – 18:55 – Vetítés az Akváriumban:
Járatlan utakon – Travis McCoy, a Gym Class Heroes frontemberének közreműködésével
Tribes – szexuális kiszolgáltatottság Trinidad és Tobagoban
Kelly Rowland naplója, melyben HIV pozitív és AIDS fertőzött fiatalokkal beszélget világszerte.
21:00  Jambalaya koncert

Share on FacebookTweet about this on TwitterShare on TumblrPrint this pageEmail this to someone

Ezt is ajánljuk

Találd meg a helyed!

mai bulik
buli helyek
kocsma/bár
étterem / kávézó / teázó
divat/design-shop
mozi
múzeum / galéria
színház
bubi - közbringa
gyorsétterem
dohánybolt
strand / fürdő / wellness
Az Antropos.hu térképet folyamatosan bővítjük, ha szerinted valami hiányzik róla, akkor ITT üzenhetsz a szerkesztőknek!

Hozzászólások

lap tetejére