Tornai Szabolcs író, filozófus, tájfutó könyvéhez írt ajánlásában Monspart Sarolta tájfutó világbajnok üzenetként értelmezhető önvallomásnak nevezi a négyszázötven aforizmát, amelynek csak körülbelül hatoda nem a szerzőé, a többit maga írta.

“Futás- és tájfutásmegszállott, aranyosan őrült vélemények” – fogalmazott a világbajnoknő, miután elolvasta a könyvet, amelyben a szerző “útmutatást nyújt, életigazságot kínál, egyszerűen csak felkiált, érzelmesen tényt közöl, néha szabályt ad, talán fel is szólít”.
Tornai Szabolcs az MTI-nek adott interjúban elmondta, az Athenaeum kiadó kérte fel, hogy írjon könyvet a futásról, mert az egyre népszerűbb Magyarországon. “Nincs az évben olyan hétvége, amikor ne rendeznének valahol futóversenyt” – állapította meg.
“Mivel a futás elég gyakorlatias dolog, arra gondoltam, szükségtelen a szócséplés, lényegre törően kell fogalmazni. A futás fizikai részéről írni azonban a szaktudomány feladata, az edzéselmélet, a biomechanika tananyag a testnevelési egyetemen, arról nem érdemes írnom. A futás lélektanáról azonban nem ismerek könyvet, ezért választottam ezt az aspektust” – magyarázta Tornai Szabolcs.
Elmondta azt is, hogy az aforizma több ezer éves, jól kidolgozott irodalmi forma: lehetőséget ad arra, hogy mély gondolatokat közöljön az író, ám közben franciásan könnyed is.
Az összeállításnál a teljességre törekedett a szerző, a futás lelki, mentális és spirituális vonatkozásairól mindent el akart mondani, ami fontos, “noha a téma kimeríthetetlen”. Lényeges volt, hogy ezt a könyvet ne lehessen “kiolvasni”, ahogy egy folyamatos prózát tartalmazó kötetet, hanem újra meg újra elő lehessen venni, fellapozni, visszatérni hozzá.
“Nem lépésről lépésre magyarázom el a futást, nem rágok semmit az olvasó szájába, mindenki eldöntheti, mi az, ami tetszik neki, továbbgondolhatja azt” – vélte a szerző.
A teljességre törekvést jól mutatja, hogy a négyszázötven rövid, gyakran egymondatos aforizma érinti a gyermekkort. Az egyik például így szól: “A futás legnagyobb ellenségei a tornatanárok. A büntetőkörök, míg a többiek önfeledten fociznak vagy kosaraznak, örökre elveszik a legtöbb diák kedvét a futástól.”
Megtalálható benne a szerelem: “Minden futó egyik nagy álma, hogy a szerelmével együtt fusson. Ha már valóra vált, azért, ha még nem vált valóra, akkor azért”. Több gyakorlatias megfogalmazással is találkozhat az olvasó, a 145. aforizma például arra szólít fel: “Most tedd le ezt a könyvet, és menj el futni”.