-Nem találtad el, nem találtad el… ? majd több szó már nem jött ki a számon. Úgy dőltem el az ágyon, akár a liszteszsák. Olyan könnyűnek éreztem magamat, hogy még gondolataim sem voltak. Nem aludtam, hanem két világ közt lebegtem. Tomi mellém kúszott, bal karját kifeszítette, majd benyomta magának a fecskendő tartalmát. Láttam az arcán az erőlködést, hogy képes legyen benyomni az egészet, és ne ájuljon ki az adag felénél… Ahogyan láttam azt is, hogy vénája kitüremkedve, akár több tucat miniatürizált hegycsúcs, hogyan fogadja magába a tetemes mennyiségű szert. Csak pislogtam rá kábán, de szólni már nem volt erőm. Nyakában a madártollakkal ékesített füzérrel, kezemben az apró kereszttel, egymás keze után tapogatóztunk. Ahogyan azt megígértem neki, nem engedtem el a kezét…

Hogy van-e élet a halál után? Nem tudhatjuk.
Ám, hogy Ők majd újra találkoznak, abban biztos vagyok.
Holtbiztos?..

Réz András véleménye a könyvről:

“A Holtbizos arról szól, hogy mi van akkor, ha az ember tudatosan elszánja magát a halálra, tehát ha az nem a sors által kicentizett, elkerülhetetlen vég, vagy a véletlen halál, hanem ha az egy olyan elszánt halál, amelyre készülsz, amelyet végiggondolsz. Az a sajátos állapot, amikor visszaszámolsz, amikor a világot úgy nézed, hogy basszus, most láttam utoljára ezt is.
Az történt, hogy Magyari Mónika megírta ezt, és attól rendülsz meg minden pillanatban, hogy nem a halál szentségével, azaz elvonatkoztatott formájával találkozol, hanem azokkal a napokkal, órákkal, percekkel, amelyeknek a halálba kell torkollnia.

A Holtbiztos nagyon meg tudja ütni az embert. A nyelve nem emelkedik el a hétköznapi nyelvtől, nem cizellált, árnyalt, nem válik barokkossá, művészkedővé, hanem ugyanaz a földhöz ragadt hétköznapi nyelv, amelyen megpróbálunk megszólalni akkor, amikor nem készülünk a halálra. Sajátos, a balladákra emlékeztető szerkezete, kis, felbukkanó képek, emlékek, ismétlődések suttyomban alakítják ki a hátteret. Amikor eljutunk arra a pontra, ahol a halál, mint morálisan vállalt kötelesség jelenik meg – addigra ezekből az elemekből kirajzolódnak a sorsok.

A halál itt nem a sors, hanem egy döntés kérdése. Szabad döntés, és én nem tudok vele vitatkozni, mert ez a könyv azt mondja, hogy jogodban áll így választani, mert a méltóságodról van szó. Az a könyv, amelyet olvasni kezdesz, aztán egyszer csak megérkezel a végéhez, egy fotográfiához, és rájössz, hogy itt a vége. És ez egy írói bravúr!”

Réz András

A szerzőnő, Magyari Mónika szavai:

“Szeretném végérvényesen tisztázni azt, hogy bár az élettől való megválásunk módjának a fájdalommentes és biztos halált ígérő heroint választottuk, azonban sem Magyari Tamás, sem én soha nem voltunk kábítószer-élvezők, -függők, a jövőben sem akarok kábítószerrel élni. Azonban azért is ezt a halálnemet kellett választanunk, hogy az evilági létből való kilépésünk közben mindvégig fogni tudjuk egymás kezét, ahogy azt egymásnak megígértük. A könyvből mindez világosan kiderül, azonban mégis nyomatékosan, ismételten hangsúlyoznom kell, mert a becsületünkről van szó, és Magyari Tamás, a férjem, sajnos már nem tudja megvédeni magát.”
Magyari Mónika