Mad Morello 1981-ben született, zenei fogékonysága már gyermekkorában kialakult szülei nagy bakelitlemez gyűjteményének köszönhetően. Általános iskolás korában kezdett szintetizátor / zongora órákat venni, itt tanulta meg a zene alapjait, az akkordokat, harmóniákat. A ’90-es évek elektronikus zenei forradalma korán magával ragadta, több stílusban kipróbálta magát kisebb-nagyobb sikerrel. A kezdetleges szintetizátora mellett már Commodore 64-es számítógépéből is megpróbált hangokat kicsiholni, viszont a nagy áttörést a DOS-os Fast Tracker 2 nevű legendás PC szoftver hozta életében.
A középiskola alatt az elektronikus zene hű rajongójává vált, hallgatott mindent, legyen az hardcore, acid, techno vagy trance. Rengeteg inspirációval töltődött fel a különböző stílusoknak köszönhetően.
A zeneírással eltöltött hosszú évek és a kitartó munka lassan, de biztosan meghozta gyümölcsét. Első megjelenése, amire többen felfigyeltek, a Hamvai P.G.-nek készített “Hello My Friend” remixe volt, amit a Pornostar Records jelentetett meg. Innentől nem volt megállás, több remix és egy saját track a CLS kiadásában, majd az első saját EP a görög Deepsessions Recordings égisze alatt. Ma már több mint tíz kiadóval van leszerződve, találkozhatunk munkáival holland, portugál, libanoni, ausztrál kiadóknál, melyek egyre kelendőbbek, egyre több remix felkérést kap, több vidéki buli (pl. Bahnhof – Székesfehérvár) és fővárosi fellépés (Coronita Music Club – Hajógyári Sziget) van a háta mögött.
Jelenlegi zenei stílusa leginkább a lágy, dallamos, letisztult progressive house, jól táncolható alapokkal, dinamikus groove-okkal, de hallhatunk tőle tech-house vagy deep-house megjelenéseket, nem ritka viszont, hogy készít populárisabb remixeket is.
DJ szettjeit többnyire a közönség igényéhez igazítja, a fent említett stílusok keverékét felhasználva.
Kiadók, ahol találkozhatunk zenéivel:
Per-Vurt Records
Paria Records
Deep Sessions Recordings
CLS Digital
Pornostar Records
Fairlads Digital
Pandora Digital
Mistique Music
LAD Records
Oversized Records
Indio Muzik
Insomniafm Records
Overground Digital
Elliptical Sun Recordings
Underground City Music
Soundtribe Rekords
Hozzászólások