Megérkezett Shakespeare legsötétebb drámájának legújabb filmes adaptációja a léleksanyargatóan nyers dokudrámájával 2011-ben berobbanó Justin Kurzel rendezésében. Az ausztrál fókuszában ismét nem a történet gördülékeny elmesélése állt, hanem a pszichológiai mélység és a költői fogalmazásmód.

Mint Shakespeare egyik legismertebb drámáját, a Macbethet a legtöbb embernek nem kell bemutatni: a skót nemes felemelkedésének és a hatalom mérgező ereje által való megőrülésének és elbukásának történetét rengetegen feldolgozták már, számos magyar fordítás készült, rendszeres vendég az irodalomórákon, és a színpadi színészek egyik legkedveltebb megmérettetése is (mind a címszereplő, mind Lady Macbeth megformálása). Justin Kurzel ennek tudatában nem arra törekedett, hogy elkészítsen egy szórakoztató, Hollywood szájbarágó technikáival élő változatot, melyet végigpörgethetnek felelet előtt a történetet nem ismerő és olvasás iránt affinitással nem rendelkező tinédzserek a kötelező helyett. Mégis: mint kurrens és szöveghű alkotás valószínűleg évekig ez a változat fog keringeni a középiskolák folyosóján. Nem is baj, mivel Justin Kurzel műve hosszú ideje a legjobb filmes Macbeth-adaptáció.

A korai feldolgozásokat a teatralitás uralta, melyet fokozatosan vetkőztek le a filmek: Orson Welles 1948-as Macbethjének expresszív díszletei még eléggé színpadiasak voltak; Kuroszava feudális Japánba ültetett adaptációja ’57-ben szintén tartalmaz teátrális beállításokat, noha sokkal felsnitteltebb és több külsőt használ, mint elődjei; Polanski méltán híres ’71-es Macbethje pedig már csak Shakespeare versszerű szövegét tartotta meg. A ’90-es évektől kezdve azonban az adaptációkat a modernizált újramesélések kezdték dominálni, gyakran kortárs gengsztermiliőbe ültetve a bűnügyi műfajhoz passzoló felemelkedés-bukás történetet – ilyen volt az Érinthetetlenek vagy a Scotland, Pennsylvania. Justin Kurzel ezt a hullámot megtörve az eredeti közeghez tért vissza, a 11. századba, és hogy igazán hű legyen a forrásműhöz, Skóciában forgatott.

Azt azonban mégsem lehet mondani, hogy egy realista szemlélettel állt volna a műhöz – ez inkább Polanskit jellemezte, akinek rendkívül erőszakos Macbethje az első filmje volt felesége brutális meggyilkolása után. Kurzel ehelyett, akárcsak Welles, erősen stilizál – de míg a színész-rendező adaptációja expresszív, az ausztrál inkább az impresszió technikáihoz nyúl.

A cikk folytatása ITT!