Luxuskéró a semmiben

Thomas Glavinic Der Kameramörder (A kamerás gyilkos) című könyve alapján készült a Látogatás című film osztrák, magyar, svájci kooprodukcióban. A film premiere a Magyar Filmszemlén volt, valamint különlegességnek számít, hogy az idei Osztrák Filmszemlén is belefért ez az alkotás a keretbe!

Nem is csoda, hiszen már a könyvben leírtak is felébresztik az olvasó érdeklődését, ráadásul a sztori vászonra vitele és a modern technika csodái igazán ütős késztermékké álltak össze.

Mint megtudtuk, a luxusházat melyben a film nagyrésze játszódik, csak a forgatás miatt húzták fel, mivel nem találtak olyan helyszínt, ahova elképzelték a történetet. És mivel tájvédelmi területen zajlott a forgatás, a stáb csomagolásával dőlt a ház is.

A film mozgatórugója, a gyilkosság már az első tíz percben megtörténik, de ekkor még nem egyértelmű, hogy a történet szempontjából annak mekkora a jelentősége. Az egyik főszereplő a Gryllus Dorka által alakított Sonja, aki boldog és őszintén szerelmes. Thomas oldalán a Fertő-tó melletti semmi közepén megtalálták az ő kis édenkertjüket és élik a nyugodt mindennapjaikat. Húsvét hétvégéjén Thomas bécsi barátait, Heinrich-et és Eva-t látogatóba hívják, de az együtt töltött pár nap nem sikerült olyan kellemesen, mint ahogyan azt tervezték…

A film alaphangulatát nehéz leírni. A rendező, Pejó Róbert a film egészében fenntartja a feszültséget, végig úgy érezzük, hogy hatalmas nyomás nehezedik ránk a gyilkos kiléte miatt. Mégsem érezzük igazán megrettentve magunkat, hiszen Pohárnok Gergely operatőr hirtelen felvillanó képkockái időnként ijesztőnek hatnak, mégis könnyednek érezzük a szemünk előtt pörgő képsorokat.

Az alkotók elégedettek az alkotással, és mint elmondták, arról készítettek filmet, ami a leginkább megfogta őket a könyvben: hogy mennyire nem ismerjük egymást, még azokat sem, akikkel együtt élünk.

A mozi terméből kisétálva, pedig elgondolkozhatunk azon, hogy mi mennyit is tudunk a barátainkról…

 

Share on FacebookTweet about this on TwitterShare on TumblrPrint this pageEmail this to someone

Film

Találd meg a helyed!

mai bulik
buli helyek
kocsma/bár
étterem / kávézó / teázó
divat/design-shop
mozi
múzeum / galéria
színház
bubi - közbringa
gyorsétterem
dohánybolt
strand / fürdő / wellness
Az Antropos.hu térképet folyamatosan bővítjük, ha szerinted valami hiányzik róla, akkor ITT üzenhetsz a szerkesztőknek!

Hozzászólások

lap tetejére