Az IT’S RITE! fémjelezte hip-hop tehetségkutatók 2005-ben kerültek először
megrendezésre. Azóta közel 20 alkalommal volt IT’S RITE! buli, ahol break dance,
freestyle, dj, beatbox, graffiti csapatok versenghettek egymással. 2007-ben több
százezren látogattak el a különböző helyszíneken megrendezett versenyekre. Az
este folyamán kiderült, hogy ki kapta „az év Hip-Hop felfedezettje” díjat,
amelyről az 51 tagú szakmai zsűri és a közönség döntött. „Szoros verseny volt az
első és a második helyezett között, így a végleges döntés a közönség kezében
volt, akik SP, ifjú rappert választották” – mondta el Ricsi Pí, az esemény
főszervezője.
A 2007-es év különlegessége volt, hogy idén először
indítottak versenyt kizárólag rap zenekaroknak. Több, mint 200 együttes
jelentkezése után, előselejtezés majd három válogatást követően az IT’S RITE
Gálán került sor a döntőre. Az első helyezett AMPS csapat a Sprite által
felajánlott, 250 000 forintos támogatással fejlesztheti tovább
tehetségét.
közönségnek a szünetekben sem kellett unatkoznia, a Petőfi
Csarnok különtermében street art/graffiti kiállítás kapott helyet, ahol az idei
év legjobb alkotásai lehetett megnézni. Az IT’S RITE bajnokai kifejezetten erre
az alkalomra készültek egy-egy beatbox, freestyle, break dance és dj szett
bemutatóval. A világversenyeken is fellépő fiúk és lányok előadásaival zárta az
idei évet az IT’S RITE.
Hozzászólások