Egon Schiele korának egyik legbotrányosabb, legfelkavaróbb művésze volt – Dieter Berner Egon Schiele: A halál és a lányka (Egon Schiele: Tod und Mädchen) című filmjében azonban egy szimplán öntörvényű művésszé szelídül a művészettörténet könyvek lapjairól felforgatónak ismert alkotó.

Bár 2016-ban készült, csak most – A művészet templomai-sorozat és a festőről szóló Klimt és Schiele – Amor és Psyche: A szecesszió születése sikerén felbuzdulva – érkezett meg hazánkba Dieter Berner Egon Schiele: A halál és a lányka című filmje. Az életrajzi film főhőse maga Schiele, a mindösszesen 28 évet élt osztrák festőművész, aki azonban rövidke élete során nemcsak hihetetlenül termékeny alkotónak bizonyult, de fenekestül fel is forgatta a kor művészetről alkotott felfogását.

Bár sikeressége nem volt kérdéses – a legnagyobbakkal állított ki rendszeresen –, megítélése ellentmondásos volt, hiszen fő témájául a nemiség, a szexualitás szolgált, és képein olyan tabudöntögető témák kaptak a kor szellemétől idegen, naturalista ábrázolásmódot, mint a szeretkezés, a maszturbáció vagy csak önmagában az egészalakos férfi akt. Száznál is több önarcképe azt sugallja, hogy egy igencsak nárcisztikus személyiséggel van dolgunk, akit öntörvényűsége és a pornográfia határán táncoló művészete még börtönbe is juttatott.
Egy ilyen életút megfilmesítése szinte elképzelhetetlen az explicit szexualitás ábrázolása nélkül – sajnos azonban Dieter Berner rendező nem volt bevállalós. A 12-es karika borítékolja, hogy sem a testvérével való kétes kapcsolata, sem a testiséghez fűződő haladó nézetei nem kapnak kibontást képileg, így mindkettő – mert ez a szellemiség áthatja az egész filmet – csak egy konzervatív akadémiai tankönyv bátorságával lesz bemutatva.

Cikk folytatása ITT.