Sosem találkoztam még ennyire közvetlen és mókás lemezlovassal, mint az örökké fültől fülig vigyorgó Lee. Egy újságírónak öröm ilyen fazonnal együtt dolgozni, hiszen a segítségével mindig jó anyagot lehet összehozni – és a segítségben nincs hiány. Ezzel az egyszeri partiarcok is szembesülhettek már, hiszen nem egyszer fordult már elő hazai fellépésein, hogy Lee szettjét befejezvén a bulizók között ropta tovább, elvegyült a tömegben és fáradhatatlanul válaszolt a lelkesedők kérdéseire. Mindenféle biográfia helyett álljanak itt az ő szavai, no meg persze a kérdések, amik megpróbálják mind szakmai, mind emberi oldaláról bemutatni a különleges zenei ízléssel és életstílussal megáldott Lee Burridge-t.

-Rólad köztudott, hogy a 90-es években inkább Hong Kongban pörgetted a fekete korongokat, mint Angliában. Valahol azt írtad, hogy Angliát nem is lehetett egy lapon említeni az akkori Hong Konggal. Nekünk, magyaroknak ezt egy kissé nehéz megértenünk, hiszen az a képzet él a fejünkben, hogy a távol-keleti közönség sokkal konzervatívabb zenei ízléssel rendelkezett akkoriban, és a lemezboltok ellátottsága sem vehette fel a versenyt a dance egykori bölcsőjével.
-Akkoriban Hong Kong egy nagy olvasztótégely volt, a világ minden tájáról érkeztek oda az emberek, és az ecstasy is legális volt 1995-ig. Ráadásul korlátozások sem voltak, a nap 24 órájában hozzájuthattál alkoholhoz. Az emberek egy része este hat után végzett a munkával, másik részük meg csak jóval ezután, így mindig adott volt egy friss, ugyanakkor rendkívül hedonista közönség. A klubok duzzadtak az energiától. A partizók távol kerültek szüleik, a rendőrök vagy a barátaik figyelő tekintetétől, egészen egyszerűen megőrültek Hong Kongban, és tövig nyomták a gázpedált. Olyannyira, hogy sokan hetente hat napot töltöttek a klubunkban úgy, hogy minden nap bejártak dolgozni reggel 9-re, egyenesen a szórakozóhelyről. Őrült idők voltak ezek. Ahh. (Szinte látom, ahogy a szeme reszkető sarkából elmorzsol egy szép kövér emlékekkel-teli könnycseppet.) Zeneileg csak annyit fűznék ehhez, hogy az arcok lejöttek, zenét hallgattak és táncoltak; nem a magazinok és a TV mondta meg nekik, hogy mit szeressenek és mit ne. Ők hozták meg a döntéseiket. Manapság az embereket a sztár DJ-k nevei és a top klubok vezetik. Akkoriban csak annyiról volt szó, hogy valakinek tetszik-e az a zene, vagy sem. Semmi többről.

-Egy időben a neved egybeforrott Craig Richards-éval, együtt vagytok még ma is a Tyrant estek házigazdái. Mi a legfőbb különbség aközött, amikor egyedül játszol és amikor a Tyrant része vagy? Mi az, ami miatt úgy érezted, össze kell állnod Craiggel?
-Amikor Craiggel játszom, valahogyan sikerül összeraknunk a különböző energiáinkat, bár nagyjából hasonló a zenei ízlésünk. Természetesen más vagyok ilyenkor, hiszen három lemezjátszón toljuk, trackenként váltjuk egymást, a harmadik deck a szemplereké, csak azért, hogy még jobban tudjuk csavargatni az emberek fejét. Nehéz ezt megmagyarázni. Gyakran kérdeznek minket arról, hogy mit játszunk, és mindig nehéz válaszolni, mert számtalan különféle stílust, és soknak még csak neve sincsen.

-Mesélj nekünk arról, dolgozol-e valami újon mostanság.
-Egy óriási projektbe vágom a fejszémet, aminek a neve 365. Elég hosszú lenne ezt kivesézni, ezért most csak a lényeget mondom el. Elhatároztam, hogy minden hónapban más városban fogok élni a világ minden táján, és ilyenkor mind a négy pénteken és szombaton fellépek egy klubban vagy klubokban. Minden parti egy kicsit más lesz. Egy nyitó buli talán egy live acttel vagy egy rezidens DJ-vel, vagy esetleg egy Tyrant parti Craig Richards-szal, netán valamit összedobunk James Zabielával (számtalan ötletem van még). Miközben a városban élek, a zeneírást sem feledném el, mert helyi producerekkel dolgoznék együtt, és a befejezett trackek egyike ingyenesen letölthető lenne az internetről. A többi zenét egy albumon jelentetném meg egy mix-szel együtt, miután letelt az egy év. Megpróbálok fotókat készíteni a partikon, a városban, naplót írni az ottani életről, és az egészet egy összefüggő formában prezentálni.

-És most hol tartasz a 365 projekttel? Hány várost látogattál meg eddig? Kikkel dolgoztál együtt?
-Nagyszerűen alakulnak a dolgok. Még csak júniusban kezdtem el, és az első város Hong Kong volt. Mintha hazaérkeztem volna, hiszen 1991 és 1997 között itt éltem és DJ-ztem. Négy partin játszottam a Yum La Clubban, és ahogy teltek a hetek, egyre őrültebb és őrültebb dolgokat műveltünk. Egy breakbeat producerrel dolgoztam együtt, Dan F-nek hívják, és rávettem, hogy készítsen house muzsikát. Az egyik trackben spéci zongorafutam hallható, a másik zene pedig inkább groove-os tech house, amiben még énekelek is, na jó, csak viccelek.
Éppen most költöztem a 365 turné második számú városába, ami Ibiza, és már túl is vagyok két partin az Undergroundban. Ez a hely még mindig Ibiza legjobban őrzött titka. Ingyenes a bejutás – ki gondolná ezt itt? Az elkövetkező hetekben Nic Fantiullival beköltözünk a stúdióba, már ha meg tudjuk állni, hogy ne járjunk bulizni és ne délelőtt 11-re érjünk haza…

-Még mi mással foglalatoskodsz manapság?
-Szeretném már végre befejezni a weboldalam (www.leeburridge.com). Tudom, hogy egy ideje halogatom, de úgy néz ki, hamarosan beindul (és akkor remélhetőleg nem csak egy óriási cetlit fogunk látni "5 perc múlva visszajövök" felirattal) Elég egyszerű lesz, de remélem, fel tudok majd rakni néhány ingyenesen letölthető tracket, sok-sok fényképet a 365-ről és valamiféle naplót arról, mi is történt velem, amíg turnéztam. Megpróbálom azért inkább viccesre venni a figurát, mint komolyra.
Egy mix CD-t is készítek éppen, ami duplaként fog világot látni Sander Kleinenbergével együtt. Elég zsúfolt a nyaram, nem?

-Előre megtervezed a szettjeidet?
-Nem, soha. És csak nagyon ritkán ismétlem meg ugyanazt a keverést. Egyszer-egyszer azonban, ha sikerül egy igazán ütőset összehozni, talán még egyszer eljátszom. Sosem tudom, mit fogok játszani, hol fogom elkezdeni, hol fogom befejezni. Szerintem máskülönben beleunnék az egészbe.

-Hagyod, hogy az előtted játszó DJ vezessen?
-Tudnod kell, mit játszik az előtted lévő. Nem lehet csak úgy felmenni a pultba és megkezdeni a szettet egy hosszú, álomszerű intróval: "Itt vagyok, én vagyok az, ego…" Én inkább hagyom, hogy magával ragadjon az előző DJ játéka, és megpróbálom megtartani az este ívét. Imádok táncolni� és ha mondjuk két DJ között lenne egy éles váltás, mindent elölről kellene kezdeni, és lehet, hogy Te, mint táncoló nem kerülnél többet abba az állapotba, amiben voltál. Tehát megpróbálok beilleszkedni oda, ahol éppen tart a dolog.

-Hogyan írsz zenét – PC-n vagy stúdióban?
-Oh, egyedül nem igazán boldogulok a zenekészítéssel, mivel ritka lassú vagyok, de az ötleteimet a Mac-emen próbálom összerakni, majd dolgozgatok egy kicsit rajtuk a stúdióban is, amikor időm engedi. Mivel rengeteget utazom, számtalan zeném még a számítógépemen van, de úgy tervezem, hogy mindez idén megváltozik a 365-nek köszönhetően.

-Régebben a bakelitek védelmezőjeként váltál híressé, mostanság azonban egyre nagyobb teret hódít a CD. Használsz CD-ket az élő fellépéseid során? Vagy még mindig a bakelit elkötelezett híve vagy?
-Imádom a bakelitet, de játszom CD-ről is, mert néha hónapokig nem kapható meg egy zene más formátumban. Húsz éve DJ-skedem, így igen, bakelitfüggő vagyok.

-Régóta híres vagy arról, hogy állandóan kicsattansz az energiától, és valóságos bombaként robbansz a DJ pultban. Honnan szerzed azt a töménytelen energiát, amivel irányításod alá vonod az egész táncparkettet?
-Szex, drog és rock �n� roll! Hehe. Csupán arról van szó, hogy imádom azt a zenét, amit játszom. Tényleg nem tudok nyugodtan állni, amikor elkap a groove.

-Mégis, akad néha rossz napod? Mit teszel annak érdekében, hogy elfeledd az összes problémád és leadj egy iszonyat húzós szettet a kiéhezett közönségnek?
-Akadnak sivár napok, de ezeket sem nevezném rossznak. Hogy is lehetne egy olyan szerencsés fickónak rossz napja, aki bejárja a világot és időről időre kiváló arcoknak játszik? Nem igazán gondolok a problémáimra. De ha véletlenül becsúszik egy (például egy eltörölt járat), mindig van más megoldás.

-Mi volt a leghihetetlenebb dolog, amivel egy partin találkoztál?
-Talán az, amikor tavaly valaki olyannyira kiütötte magát egy bulin, hogy a klub galériájáról egyenesen a lemezjátszókra zuhant, szanaszét törve az éppen forgó lemezt, majd egyszerűen bocsánatot kért, visszarakta a bakelitből megmaradt darabot és továbbsétált.

-Szinte minden nálunk megforduló brit DJ szerint Magyarország egy különleges partihelyszín. Mennyiben másabb szerinted, mint Nyugat-Európa vagy Amerika?
-Az emberek imádnak megőrülni és egész éjjel őrültek maradnak… Ez óriási erőt ad. Meg aztán sokkal több lány jár a magyar klubokba. Az amerikai és nyugat-európai klubokban sokkal több a férfi, és úgy érzem, néhány lány kissé megilletődik attól, hogy egyszerre ötven pasi akarja felszedni az éjszaka során, és inkább hazamennek, akkor aztán ott marad az ember egy egész tánctérnyi sasoló hapsival.

-Milyen a kapcsolatod a magyar lányokkal / nőkkel?
-Nyitott vagyok az ajánlatokra!

-Hogyan töltesz el egy tipikus napot, amikor nincsenek fellépések, kötelességek? Amúgy egyébként hol is laksz, amikor nem Ibizán garázdálkodsz?
-Meztelenül szoktam flangálni. Nos, most, hogy elárultam a titkomat, már nem mondhatom el, hol lakom, mert tudom, hogy odajönnél, és meglesnél. Csak annyit mondhatok, hogy Londonban élek, de most nem, mert jelenleg Ibizán bujdokolok (meztelenül!)

-Milyennek képzeled el magad tizenöt év múlva?
-Attól függ, hogy elkap-e addig a rendőrség!

-A magyar rajongók bizonyára örülnének egy személyes üzenetnek…
-Egyszerű… Alig várom, hogy újra lássam őket. Mindig mindenütt elmondom, hogy Magyarország félelmetes partihelyszín, és a magyar partiarcok szinte verhetetlenek az igazi, belevaló bulizásban.