Összművészeti nyílt nap keretében találkozott a 21. század tudásra szomjas közönsége országunk legnagyobb proaktív művészeivel. Az rendezvény kuriózuma volt Horváth Judit Zöld című kiállításának bemutatkozása, aminek a tetejére a koronát Szerényi Gábor tette. A hangulatot pedig borkóstoló és a Macskakő zenekar blues, latinos bossanova és csángó népdalai tették még élvezetesebbé.

Nézz még több fotót! Kattints a képre! 

E program keretében „színre lépett” Réz András, a Werk művészeti vezetője, aki hozta laza stílusát az est folyamán, s szókimondó vitaindítóként azt állította: ma már nem lát olyan reklámot, ami provokálna, s talán túlléptünk mindenen, amin lehetett. Természetesen, ezzel a kijelentéssel még a rajtvonalhoz sem értünk, már is akadtak cáfolatok a vendégek szemszögéből: Nagy Kriszta Tereskova, Marjai Judit, Árpa Attila és Márkus András. Ahány vászon, annyi színfolt, vagyis az ellenkező vélemények sorozata meg is kezdődött.

A pedzegetés művészete Réz úr ereiben is jócskán folydogál, hiszen kijelentését azon nyomban megcáfolta a háta mögött megjelenő, képernyőre vetített, hús-vér torzulásokkal, meztelen valókkal, erotikával fűtött ábrázolásokkal, fekete-fehér összemosódásokkal. S ami még a biztosítékot is kiverhette, a divat, ami nem ismer határokat. A nyilvános drog, a plasztik öltözet, a transzneműség felvonultatása igazán karakteresre sikerült. A diákok rózsaszín tüll szoknyában, tűsarokban, fekete „Gaga” szemüvegben, szigszalagban és nejlonban, elmebeteget ábrázolva, késsel a kézben „ragyogtak” protokolláris „vagina dialógust” előadva, és természetesen középpontban a pénz állt.

A stílus adta lehetőségek után, családi hangulatban lezajló eszmecserék felettébb érdekesnek bizonyultak. A meghívott alkotók különlegessége már abban is megmutatkozott, hogy az évek során egymást is kikezdték, bravúros repertoárt lehetne papírra vésni, ki kinek táncolt az idegein egy-egy megnyilvánulásával. Marjai Judit szerint, – aki azzal sért alkotásaival, fotóival, hogy azokat veszi lencsevégre sátáni, züllött képpel, akiket nem is lehetne – „a művészet olyan, mint a szerelem, ha nem provokál, szart sem ér.” Továbbá úgy érzi, ma a kereskedelmi csatornáknál vacak, művészettől és érzelemtől szegény provokációkezdemények vannak. Ezzel szemben Árpa Attila, producer állítása nem más, mint, hogy „a provokáció nem illik ide, nem felháborító. Minket már nem lehet provokálni. Ez csak figyelemfelkeltés, gondolatébresztés.” Tereskova elmélete pedig, hogy „mindig mindent lehet, csak azt kell megnézni, mi van.” A hölgy, aki képletesen vagy nem, de a Parlament előtt hagyott magából egy kis „ízelítőt”, ezzel is bizonyítva polgárpukkasztó énjét, hisz abban, hogy a csend is kilóghat a zajból, s azzal is elérhetünk bizonyos dolgokat. A fiatal, csípős nyelvű, erdélyi költő, Márkus András elmélete az, hogy a társadalom jobban kezeli ezt a dolgot. Nem mindegy a tett, és hogy azt mivel hajtottuk végre.

A felháborítás legnagyobb tettei példák nélkül mit sem érnének, így az előadáson említésre került Sugár János botránya, aki a VAM Design nevű Király utcai intézmény falára festékszóróval fújta a „Mosd a piszkos pénzedet a művészetemmel!” feliratot, de ott van Gustave Courbet: A világ eredete című képe, mely anno aktnak számított, ma már azonban pornográf mivoltot titulálva neki a közösségi oldalak nem engedélyezik megjelenését. Szóba hozták Oliviero Toscani plakátjait is, amik a műteremben és az utcán más visszhangot kaptak. Napirenden a meghekkelt beszélgetések, a Közgyűlésen nem megfelelő módon való viselkedés (cipővel asztalt ütögetni).

Az érvelések, vélemények harcában, azonban volt egy közös megállapítási pont, ami talán a legfontosabb. Ez a kulcsfontosságú mondat az, hogy a provokáció olyan embereket is elér, akiket nem is érdekel, akik nem is tudnak róla. S azt sem szabad elfelejteni, hogy a média akaratlanul támogatja ezt a stílust, és bár a művészet bírálja a médiát, ugyanakkor ez a műfaj általa tud érvényesülni.