Közös/élet/tapasztalat – Alba Hyseni: Inner Mission

Alba Hyseni, albán származású énekesnő, a háború sújtotta délszláv vidékről menekült Magyarországra. Éveket dolgozott első lemezén, az Inner Missionon. A sokféle stílust magába olvasztó lemezen első hallásra is feltűnő Alba hangjának sokszínű árnyalata, valamint az a lendület és belső tűz, ahogyan a dalait előadja. A lemezen a hazai zenei élet első vonalbeli hangszeres játékosai működnek közre, többek között Grencsó István  és Sőrés Zsolt, illetve meg kell említeni feltétlenül az anyag producerét, Csigó Tamást is a közreműködők közt. A felsorolásból kiderül, hogy nem könnyűzenéről van szó, sokkal inkább Alba egyedi hangját körülölelő, azt szervesen kiegészítő avantgard zenei struktúráról. Túl azon, hogy a hangzás egyedi, a lemez különlegességét az énekesnő személyes tapasztalatainak dalokká formált anyaga adja: egészen sajátosan nyúl a közép-európai és balkáni élményeihez.
A gyakran melankóliába hajló, olykor kifejezetten sötét hangulatot, nyomasztó atmoszférát sugalló dalok nem szomorkodnak, hanem valóságos és megélt tapasztalatokat közölnek. És bár a zenei alapok is erősek, a lemez valódi erejét a hitelesség adja. Alba nem „túlélő” és nem „megfigyelő”, megszólalása természetesen olvasztja magába mindazt, amiről a szövegek csak áttételesen üzennek, de a hallgató mégis érzékeli.

Manapság már nincs abban semmi meglepő, ha egy lemezen számtalan stílus vagy azok jellegzetes elemei keverednek, inkább az a kérdés, hogy mennyire sikerül őket hatásosan egymás mellé helyezni. Ehhez képest az Inner Mission többségében dallamos, olykor kifejezetten hallgatóbarát is, ugyanakkor nagyon távol esik a könnyűzenétől, mind a zenei megoldásait, mind a hangzásvilágát illetően. Első lemezhez képest szokatlanul kiérlelt, mentes a szárnypróbálgatások felemás kísérleteitől, nincsenek rajta üresjáratok. A kulcs szerintem Alba személyisége, ami a hangján keresztül érvényesül. Düh helyett dac van benne, harag helyett feloldozás, mindez az extrém mélységű búgó althangon, egészen izgalmas hangzást eredményezett. Az Inner Mission zenei alapjai valahol a Massive Attack féle zajos és sötét triphop, a Balanescu Quartett kamarazenei melankóliája, a szintetizátorra és effektekre épülő dark-wave-ben gyökereznek. Ami jó, hogy ezek a különböző elemek sem díszítésként vagy fragmentumként hatnak, hanem mindvégig szervesen egymásra épülő alkotóelemként, így a speciális hanghoz hasonlóan a zenében is „tétre megy” a játék, a festett vérzés helyett erőteljes megszólalás és erős atmoszféra a végeredmény. Alba hangja hol egészen mély regiszterekben mozog, hol élesen kiénekel valamit, de mindig valóságosan és nem szépelegve cseng. A zene illeszkedik a hang által bejárt mélységekhez, magasságokhoz, a Breathing Rain-ben a keményedő dob-beatek, a Unique-ban a vonósnégyes, a Hunter-ben pedig a gitárzúgás adja a sorvezetőt. A legerősebb dal kétségkívül a My Heart, ahol az előző számból átúszó szirénát imitáló effekt fölött egészen puritánul tárul fel egy nem mindennapi élettapasztalat. Az Inner Mission nem tipikus női lemez, ahol a szerelem és az ún. női princípiumok uralkodnak, mindez sokkal áttételesebben kerül bele, ha bekerül egyáltalán a dalokba. Ez a zene inkább a fájdalommal, a csalódással egy korántsem vidám és felhőtlen világgal való szembesítéssel hat. Alba női formátumban megcsinálta azt, amit a Realistic Crew, csak itt még az pici felhőtlenség is hiányzik, ami ott néha-néha felvillan. Az Inner Mission legjobb pillanataiban a kísérletezésen túlmutatva képes olyan jelenségeket is közölni, ami a kultúrákon és országhatárokon átívelő közép európai és balkáni létforma alapja, mindezt egy sűrű zenei textúrába és melankóliába ágyazva.