Kortárs Művészeti Fesztivál tíz napon át Székesfehérváron

Zenei programok, képzőművészeti kiállítások, performansz és slam poetry est is szerepel a 16. Kortárs Művészeti Fesztiválon, amelyet péntektől jövő vasárnapig rendeznek meg Székesfehérváron.

A tíznapos eseménysorozat húsz helyszínen 30 féle programmal, összesen 52 produkcióval mintegy kétszáz művész és alkotó közreműködésével várja az érdeklődőket.

Bár a hivatalos megnyitó május 15-én lesz, már keddtől minden nap egy-egy kiállítással hangolódhatnak az érdeklődők a fesztiválra: kedden Kövi Krisztina grafikai tárlata nyílik meg a Vörösmarty Mihály Könyvtár Széna téri tagkönyvtárában, szerdán Muzsnay Ákos Munkácsy-díjas grafikusművész tárlatát Jász Attila József Attila-díjas költő nyitja meg a Vörösmarty Teremben, míg csütörtöktől Szabó Noémi festőművész kiállítása lesz látható az Aranybulla Könyvtárban.

A pénteki megnyitót követően Ágoston Béla és a Gauditórium ad koncertet a Kossuth Udvarban, majd megnyitják a Pelikán Galériában a Székesfehérvári Művészek Társasága tematikus csoportos tárlatát, a Csók István Képtárban pedig Variációk az absztraktra címmel Kemény Judit és Barta Lajos alkotásaiból nyílik kiállítás. A Kortárs Művészeti Fesztivál egyik kiemelkedő eseménye lesz a 17. Jam-Bory-vár szombaton olyan fellépőkkel, mint a Guca Partyzans Brass Band, a Moderntokyo és a The Mighty Fishers.

Vasárnap a Városi Képtárban El Kazovszkij képzőművész Székesfehérváron őrzött munkáiból nyílik kiállítás Lélekszínpad címmel. A programhoz kapcsolódva Szikora János, a Vörösmarty Színház igazgatója mutatja be az általa rendezett performanszot, amelyet a Magyar Nemzeti Galériában ősszel megrendezendő El Kazovszkij-kiállításhoz írt.

A 90 éves Makk Károlyt jövő szerdán köszöntik az Alba Plaza mozijában: A Szerelem című film vetítése után lehetőség nyílik beszélgetni a rendezővel.

Jövő pénteken mutatják be az Öreghegyi Közösségi Házban a 40 éves Vágtázó Halottkémek zenekarról szóló kötetet és megnyílik Barcsik Géza grafikusművész kiállítása. A program keretében fellép az Amazonas, előzenekar a Kipu.

Share on FacebookTweet about this on TwitterShare on TumblrPrint this pageEmail this to someone

Képző

Találd meg a helyed!

mai bulik
buli helyek
kocsma/bár
étterem / kávézó / teázó
divat/design-shop
mozi
múzeum / galéria
színház
bubi - közbringa
gyorsétterem
dohánybolt
strand / fürdő / wellness
Az Antropos.hu térképet folyamatosan bővítjük, ha szerinted valami hiányzik róla, akkor ITT üzenhetsz a szerkesztőknek!

Hozzászólások

lap tetejére