Hogyan lesz Róma első számú hőse Róma ellensége? Erről szól Shakespeare egyik első meséje, ezúttal a Hopp ART Társulat tolmácsolásában. Polgár Csaba rendezése többféleképpen értelmezhető. Ha akarom, dráma, más szemszögből tragikomédia. Az utóbbi olvasatban működik jobban. Polgár Csaba nézőpontja visszakanyarodik Shakespeare korai darabjainak szellemiségéhez.

Ebben az időben a briliáns William a sokkolóan tragikus történetek sodrásába vicces betéteket illesztett, melyekben a korabeli társadalom lökött alakjai szórakoztatják a humorra éhes publikumot. Ilyenek a Hamlet sírásói, a Viharban felbukkanó bormester vagy a Rómeó és Júlia Mercutiója. Itt főleg a római nép tölti be ezt a sokszor szomorú, többnyire mégis kacagtató funkciót. A darab többi alakjának is akadnak mulattató pillanatai. Így lesz egy korai Shakespeare szemléletmódból az egész rendezést átható tragikomikus projekt.
Korijolánusz alakítója, Friedenthal Zoltán ambivalens alakítást nyújt. Poénos pillanatokban haláli, a drámaibb részeknél viszont nem lehet komolyan venni, mert nem tudunk elvonatkoztatni korábbi bohóckodásaitól. Ez a tragikomikus figurák velejárója.

A darab olvasásakor nem ilyennek képzeltem Coriolanust, a HOPPart azonban üdítően érdekes karakterrel kínált meg, akit még emésztenem kell. Friedenthal legerőteljesebb jelenete a választási ceremónia. Aki konzul akar lenni, annak alsógatyára kell vetkőzni! Korijolánusznak csaknem teljesen le kell meztelenítenie magát, hogy a harcban szerzett sebeivel ébresszen bizalmat a római népben. Friedenthal egy emelvényen (valójában egy hűtőládán) állva mutogatja magát a tömegnek a szavazatokért. Abszurd rendezői húzás, mindenki mosolyog, de a hecc mögött a hideg futkos a hátunkon. Mindent fel kell adni magunkból, hogy sikeres politikusok legyünk? Itt kezdődik a főhős skizoid állapota, őrlődése, árulóvá válása, amit Friedenthal sikeren tolmácsol. Mindent fel kell áldoznunk a hatalomért – így van ez ma, Shakespeare idejében sem történt másként és lám, az ókori Rómában is ez volt a forgatókönyv.
Némi freudizmus is belopózott a történetbe. Korijolánusz egyszerre rosszfiú és anyámasszony katonája. Egy macsó, anyakomplexussal.

Felvetődik egy bizarr Korijolánusz Begins lehetősége: hősünk azért lett erőszakos, kontrollálhatatlan katona, mert mindenáron meg akart felelni agresszív anyja elvárásainak? Volumnia szerepében Takács Nóra Diána kiváló alakítást nyújt pszichopata „mamiként”, aki inkább holtan látná fiát, mint vesztesen vagy megszégyenülve. Mintha Akhilleusz és az Iliász visszhangzana: inkább haljunk meg sztárként fiatalon, mint egy utolsó nímandként, akire senki sem emlékszik.

A darab felvet egy pikáns pszichológiai kérdést: ha Korijolánusz normális anyát kap, vajon dicső katonaként hal meg, aki csak legyint a politikára? Sokan Shakespeare-t tekintik a modern lélektani megalapozójának – Volumnia árnyalt kegyetlensége látványos példa a mester éleslátására. Volumnia a legerőteljesebb Shakespeare karaktereke egyike, Lady Macbeth árnyképe. A tipikus hatalomra vágyó asszony: kihozza az állatot a férfiból, aki nélküle a becsület lovagja lenne. Nélküle Korijolánusz boldog emberként halna meg. Takács Nóra Diána maximálisan kiaknázza a szerepben rejlő lehetőségeket. Külön játékteret ad a rendezés Volumnia hatalmi hóbortjára: rikácsoló-éneklő produkciója sziporkázó poénok forrása.
Polgár Csaba rendezésének ereje a polaritásában rejlik. Nemcsak a hatalomra áhítozó, később annak gépezetétől bedarált diktátor pozícióját látjuk, hanem a római nép olvasatát is.

A plebejusok bemutatása a Korijolánusz legsikerültebb árnyalatai közé tartozik. A hatalom dróton rángatja őket háborúba, szavazásba, ahogyan éppen érdekük kívánja. Bármikor terrorizálhatók, a választás után sörrel jutalmazhatók. Egy látványos tűzijáték lecsillapítja az indulataikat. Kenyeret és cirkuszt kapnak, aztán mindent elfelejtenek. Elhiszik a politikusok ígéreteit, egyszer majd minden jóra fordul! A valódi játszmákról, a függöny mögötti politikai boszorkánykonyháról lövésük sincs. Ijesztő, milyen realisztikus mindez. 

A nép nyomora kézzelfoghatóan sokkol, azonnal atmoszférát teremt. A műanyagvödörbe víz csöpög a lyukas tetőről, a plebejusok a legapróbb kérdésekben sem tudnak megegyezni, azonnal egymásnak ugranak. A nép és a politikus néz furcsa farkasszemet egymással a társadalom születése óta, mióta – Rousseauval szólva – valaki levert egy ominózus karót, és azt mondta: ez a föld az enyém! Mióta magántulajdon és társadalom létezik, befolyásolható tömeg és manipuláló hatalom meccsel egymással időtlen idők óta- ez a Korijolánusz keserű mondanivalója.

Tragikomédiáról beszélünk, mégsem ilyen sokkoló az összkép. Kiváló formában lévő karakterszínészek játsszák a nép gyermekeit olyan iróniával, mintha tarentinói töredékeket látnánk. A három római átlagpolgár olyan vehemenciával, groteszk bugyutasággal rohangálja, üvölti, piálja végig a darabot, hogy öröm nézni őket. Bánki Gergely hihetetlenül cool római figura. Okoskodó balekja egy saját sztorit is elvinne a hátán, de a szónok különcsége is egyéni ízt ad a jeleneteknek. Baksa Imréről meg simán elhiszem, hogy egy nagyszájú karakter a római utcákról.
A darab legemlékezetesebb momentumai a tragédiába oltott poénok.

A Korijolánusz nem egy vígjáték, alapvetően a komorabb Shakespeare-darabok közé tartozik, Polgár Csaba azonban egy olyan olvasattal rukkol elő, melyben a legdarkosabb politikai rémmese mellett felszabadultan röhögünk egy-egy ütősebb jeleneten. Nem nevetünk, röhögünk, mert sötét poénokról van szó, melyek a történet drámai feszültségét oldják. Polgár rendkívül viccesen „mesél” kegyetlen történésekről. A háborús rajtaütés olajbogyó-dobálásban nyilvánul meg. A volszkok elleni csatát a főhős egy hűtőládában zúzza végig, a két vezér közti párbaj-pofozkodáson pedig az egész nézőtér kacagott, már csak ezért is megérte volna megnézni a darabot. (Terhes Sándor keresztapás volszk vezére külön kritikát érdemelne.)
Shakespeare tehát él és virul, ahogyan a politikai manipuláció is – érdemes levonni a történet tanulságait. Mert a valódi ütközetek nem olajbogyó-dobálással zajlanak.