Egyik kedvenc rendezőm keze munkáját dicséri a Benjamin Button különös élete, ami bár nem lesz akkora kultfilm, mint a Harcosok klubja, de mindenképpen meghatározó filmes pillanatokat szerez – mondjuk az Alien 3-at valamivel kompenzálni kellett… Szóval a film szobrokkal fogja díszíteni Brad Pittet, Cate Blanchettet és Tilda Swintont. Greg Cannom is megérdemel egy-két szót – szobrot-, akit már kétszer is Oscarra jelölték – Titanic, Kétszáz éves ember -, mert annyira ügyes maszkmester. Nos, ebben a filmben minden eddig alakítását felülmúlta. Egy csoda az, amit Brad Pittel művelt, eszméletlen és megdöbbentő, hogy lehetséges egy negyvenöt éves férfiból hol nyolcvan éveset, hol húsz éveset maszkírozni. Csoda volt, tényleg.

A történet szerint Bejamin Button – Brad Pitt- különös körülmények között született – és még különösebb élet jutott neki. Amikor ismeretlen kezek későbbi nevelőszülei küszöbére helyezik pólyáját, egy aggastyán újszülöttet bíznak a sorsra. A fiú csöpp, de nyolcvan éves. Őszen, kopaszon, meggörnyedve jár iskolába, ám ahogy telik az idő, izmai ruganyosabbá, bőre simábbá, arca mosolygósabbá válik. Számára visszafelé járnak az órák. Csak egy barátja van: egy a kislány, aki meglátja a vén ifjoncban a lehetetlen szépségét – és kitart mellette élete végéig. Benjamin araszol a XX. századon át, megszületik a második világháború utolsó napján és vele leszünk egészen a XXI. századig. Sőt kicsit még tovább is, egy napló alapján eljutunk egészen a Katrina-hurrikánig.

A film felszínes, hatásvadász és az akadémiának leesett az álla, ahogy azt várták is. Tizenhárom jelölés, az bizony nem kevés. El lehet ájulni a színészi játéktól? Aki nem látta a Babelt, abban Cate Blanchettet és Brad Pitt duettjét, ő akár el is ájulhat, aki viszont látta, ő csalódni fog. Brad fiatalon villantott egy-kettőt, meghaltak érte a tini lányok, de ezt nem viszi végig a három órás filmen. A kifejezetten érdekes alapötletet három órán keresztül élvezhetjük, ennyi és nem több. Néha elmélázhatunk – van is rá idő bőven -, hogy mégis hogy folyik az élet, de semmi különös, ami három órát igényelne.

A nagy Gatsby írójának, F. Scott Fitzgerald novellája úgy jelent meg a vásznon, hogy elismerést érdemel. Elismerést érdemel a maszk, a díszlet, az autentikus környezet, amelyben minden kor hitelesen jelenik meg és elismerés jár a színészeknek, de valami mégis sántít. Valószínűleg a rendezésben keresendő a hiba. Nézzétek meg, sokan szeretni fogjátok, meg elbűvölő a történet, sokan unni fogjátok, mert azon kívül semmi nem történik, mint amit a bemutatóban is megnézhettek, visszafelé meg az idő, egy ember éli meg, közbelép a nő és szerelem van. Ennyi, nem több, meg a halál.

De, hogy még egy kis antipatikus dolgot elpletykáljunk, Brad Pitt egészen bicskanyitogatóan nyilatkozott a film Oscar-díj jelöléseiről. A színész a múlt héten megkapta az egyik legnagyobb elismerést, ami a szakmájában lehetséges: az Amerikai Filmakadémia a legjobb férfi főszereplőnek járó Oscar-díjra jelölte a Benjamin Button különös élete című filmben nyújtott alakításáért. A szinte az egész huszadik századot felölelő  – összesen 13 Oscar-jelölést gyűjtőtt be. Úgy tűnik, Brad Pitt nem lelkes a jelölés miatt. Legalább is egyik legutóbbi nyilatkozata azt sugallja, nem kavarta fel túlságosan a megtiszteltetés: “Én azt hiszem, nekem már nem kell semmit bizonyítanom.Nem érdekel, mekkora a filmjeim bevétele, nem bújom folyton az internetet, hogy megtudjam, mit szólnak a kritikusok. Abban hiszek, hogy ami engem érdekel, az majd másokat is érdekelni fog, és lesznek, akik szívesen nézik. Nem bevételben mérem a sikert, tulajdonképpen jó ideje azt csinálom, amit akarok. Amíg a Benjamin Button-t forgattuk, sok mindent megtanultam magamról és a világról: vagyis nekem sikeres volt. Ennyi. Ezek után a 13 Oscar-jelölés igazából már nem fontos: persze azért mindenkinek gratulálok.” Pfh.