-Mikor és hogyan kerültél először kapcsolatba a zenével?
-Megmondom őszintén, ez nem most volt. Évekre, sőt, már mondhatom évtizedekre tevődik vissza, és hát nálam is, mint oly sokaknál, hasonlóképpen működtek a dolgok. Korai, fiatalkori szárnypróbálgatások, különböző zenei kurzusok, gitár tanfolyam, szolfézs, zeneirodalmi csoportban való részvétel, énekkari megőrülés… Egyszóval eddigi életem során, egészen kiskoromtól fogva folyamatos, és különböző zenei hatások értek, melyek úgy hiszem mind hozzásegítettek ahhoz, hogy az aktuális zenei énem kialakulhasson.

-Hogyan jött létre a Foot the Floor projekt? Hol, mikor, kivel, miért…?
-Roland Demea barátommal alkotjuk a formációt, és kicsivel több, mint fél éve működik a project. A megalakulás pedig két dologra vezethető vissza. Egyrészről, hogy mindenképpen valami sajátot szerettünk volna alkotni, egy olyan dolgot, amiben mi hiszünk, s amiről azt gondoljuk, ez talán kicsivel másabb, mint amit a normál, mindennapi parti életben megszokhattunk. A másik pedig a saját legénybúcsúm, mely apropót is adott rögtön az első saját rendezvénynek. Azóta pedig hála Istennek mondhatom, jó úton haladunk. Folyamatos együttműködések kövezik utunkat, s az elmúlt pár hónapban olyan cégekkel sikerült együtt dolgoznunk, mint a Nokia, vagy a Tuborg.

-Milyen stílusú zenéket játszol/játszotok?
-Azt hiszem itt nem csak rólam van szó, hiszen a Foot the Floor egy project, mely két embert tartalmaz, két zenei világgal, két különböző hangi fikcióval. Ha Rolandról beszélünk, akkor minduntalan a trance meseszép, energiával, dallamokkal és vokálokkal teli útvesztőjéről beszélhetünk. Ha pedig rám terelődik a hangsúly, akkor pedig a house az, mely leginkább prezentálhatja énemet. Egy nemzetközi rádióműsorban hangzott el anno velem kapcsolatban, hogy idézek, én úgynevezett “uplifting summer anthem” zenéket pörgetek, mely talán röviden annyit tehet, felemelő, vidám, igazi csajozós house muzsika. Mit mondhatnék erre? Biztosan így van, örülök, ha mások így gondolják. Számomra egy önkifejezés minden egyes szett, melyet elkészítek, s hát ezek szerint én ilyen vidám típus lehetek…

-Hol lépetetek fel eddig a projekttel?
-Igazándiból nem mondhatom, hogy azon lemezlovasok közé tartozunk, akik minden héten számos helyen képesek megfordulni, így talán még könnyebben is tudunk emlékezni néhány valóban jól sikerült és feledhetetlen rendezvényre. Ilyen volt 2007-ben Sziget Fesztivál, melyen a Nokia nappali rendezvényén egész héten részt vettünk, valamint maga a Tuborg Green turné is, mely promóciós állomásai között kapott helyet a szegedi Sing Sing, vagy épp a bólyi T-Boy Club.

-Otthon milyen zenét hallgatsz?
-Ha becsukódik az a bizonyos ajtó magam mögött, akkor szinte teljesen képes vagyok kifordulni magamból. Mindenevő révén pedig bármi a terítékre kerülhet, legyen az afro-amerikai zene, latin ütemek, lounge, vagy akár még a magyar örökzöld slágerek is. Nem szégyenlem azt mondani, Hazánk zenei gyökereiben is sokszor képes vagyok megtalálni a nyugalmam. Roland nevében pedig ha beszélhetek, akkor egyértelműen a jazz műfaj az, ami nála a totális megőrülést jelenti nap, mint nap.

-Melyik hanghordozót részesíted előnyben: bakelit, cd, mp3?
A sorrendet tökéletesen állítottad fel számomra. Vallom, hogy semmi sem pótolhatja azoknak a bizonyos fekete korongoknak az érzését. Az illatát, ahogy megérinted, a tapintását, egyszóval magát, a lényét, mely számomra még a mai napig is egy futurisztikus valami. Ugyanakkor azt is elismerem, mind a cd, mind pedig az mp3 formátum képes arra, hogy megkönnyítse egy modern lemezlovas életét. Mindhárom verzének megvannak a maga előnyei és hátrányai is, melyről órákat, sőt napokat, heteket lehetne társalogni, s úgy hiszem, szinte minden ember más- és más véleményt alkotna.

-Kedvenc dj-d?
-Őszinte leszek, nagyon sok van, méghozzá nem egy stílusból. A felsorolás pedig akár végtelen is lehetne, de álljon itt pár név, akiket mindenképpen tisztelek azért, amit képesek szettről szettre prezentálni: José Padilla, Dj Pippi, a MAW, Miguel Migs, Mark Knight, Roger Sanchez, Luke Fair…

-Kedvenc producered?
-Talán Raul Rincon az, aki az utóbbi időkben a legkedvesebb zenéket készítette számomra. Szinte felsorolni sem tudom, hogy hány zenét is kreált, mely megmozgatta vagy épp az agyamat, vagy a lábaimat. Ő az, aki egyelőre nem nagyon tud rosszat alkotni, legalábbis az én megítélésem szerint.

-Kedvenc kiadód?
-Nyár, szerelem, egyszóval a Haiti Groove, mely számomra a nyár slágerét adta ki: Chris Montana pres. Bora Bora Chiks – Porto Hustle – idén ez volt az a felvétel, ami a legtöbbet pörgött a kezeim alatt.

-Kedvenc lemezboltod?
-Korábban egyértelmű lett volna, hogy azt mondjam, az Underground Records. Különös kötődés, nosztalgia és múltbéli élmények, hiszen külsősként jómagam is Tamás (Tommyboy), Karesz (Clark) és Norboo (GoodSpeed) munkatársa voltam, és nagyon sokat köszönhetek nekik. Ők fejlesztették akarva akaratlanul zenei érzékeimet, füleimet, lábaimat, és ezt sosem felejtem el nekik. A jelen viszont más, manapság már én is, ha tehetem, internetről rendelek. Gyors, megbízható, és eléggé naprakész, ami ebben a szakmában úgy gondolom elengedhetetlen.

-Kedvenc számod?
-Három kedvencet is megemlítenék, és egyik sem a legújabb szerzemények közül valók: a már említett Porto Hustle, Herd and Fitz – I just can’t get enough szerzeménye, valamint a Robbie Rivera – One eye shut track Mark Knight átiratban. Mindhárom zenéért a mai napig megőrülök.

-Kik motiválnak?
-Bárki és mindenki. Mindenki aki tesz valamit ezért a szcénáért és annak működéséért. Bárki, aki alkot, aki szívét adja ebbe az egészbe. Mindenki, akin érzem, tiszta lélekkel teszi a dolgát. Ha valaki ilyen, az bizony motivációként hat rám minduntalan.

-Mennyire érzed fontosnak a közönség visszjelzéseit? mennyire hagyod, hogy a közönség befolyásoljon és mennyire játszol saját koncepció alapján?
-A koncepció általában addig tart ki, míg meg nem érkezem az adott helyre, avagy fel nem csendül az első lemez. Minden rendezvény más és más, és én ehhez próbálok meg igazodni, természetesen a saját zenei stílusomon, világomon belül. Ha ez tetszik az embereknek, ha érzem azt a visszajelzésekből, akkor számomra már megérte, s azt mondom, volt értelme annak, hogy azon az éjjelen bizony ébren maradtam. Adok az emberek véleményére, hiszen nekik játszom, őket próbálom meg szórakoztatni. Ha pedig negatív kritika ér, azon megéri elgondolkodni úgy szintén. Lehet nem esik épp a legjobban, de ha van mögötte tartalom, akkor bizony nem szégyen azokat is körbe járni, s esetlegesen tanulni belőlük.

-Mi a véleményed az általad képviselt irányzat hazai és nemzetközi helyzetéről?
-A house tipikusan egy olyan műfaj, ami volt, van, és lesz is remélhetőleg. A változás folyamatos, de úgy gondolom mindannyian éppúgy változunk, ahogy az általunk preferált irányzat is. Most azt mondjuk, a house zenének hatalmas múltja van, ódákat vagyunk képesek zengeni egy-egy rendezvényről, lemezről, megjelenésről. A jövő pedig kifürkészhetetlen. Lehet, hogy 10 év múlva épp egy általunk létrehozott alkotásról mondják azt, hogy ez bizony valami volt, egy igazi klasszikus. Egyszóval amíg élünk, alkotunk és változunk. Haladunk a sodrással, s meglátjuk milyen hatással lehetünk akár mi is a jelenre, vagy épp a távolabbi jövőre is.