-Arra számítani lehetett, hogy a név miatt sokan fogják kézbe venni a könyvet, de gondolta volna, hogy ekkora siker lesz belőle? Mivel magyarázza az óriási érdeklődést?
-Nem számítottam ekkora sikerre, de látva az eladási adatokat, magam is elkezdtem morfondírozni a miértjén. A könyv apropója a Karinthy-mítosz, de mellette több olyan olvasata is lehet a műnek, ami megragadja a 21. századi olvasót is. Az egyik az a múlt századi kataklizma, ami valamilyen szintem mindenkinek ismerős: nemrégiben éppen egy kávéházban a mellettem ülő fiatalok Böhm Arankáról és Friciről (Karinthy Frigyes, K. M. nagyapja), illetve a régi Pestről beszélgettek. Él tehát egyfajta nosztalgia a kor iránt. A másik olvasat, ami szintén sokakat érint, az a Herbert-szindróma. Köztudott, hogy a dinasztialapítási szándékkal rendelkező Bismarck a fiát jelölte ki saját utódjául, de az apa karrierjének a vége a fiú pályafutásának is a végét jelentette. A fiú nem tudott kinőni apja óvó árnyékából. Mely fiúgyermeknek ne lenne ez ismerős élethelyzet? Az apai sikerrel szembem megélni saját tehetségtelenségét, vagy ha nem is azt, akkor saját sikertelenségét, estleg a félelmet attól, hogy mindent apjának köszönhet? A könyvben nagyon sokakat felvonultatok, ez lehet tehát egy másik szint. De ott van mellette a múlt század egyik legnagyobb problémája, az asszimilációs kérdés. Amikor elkezdtem írni az Ördöggörcsöt, nem tudtam, hogy ez a szál ilyen mélyen benne lesz. A 20. század a befogadás és a kirekesztés nagy csapdája volt, a Karinthy-család története pedig példaértékű. A nagyapám például nem is biztos, hogy tudott zsidó származásáról, apám (Karinthy Ferenc író) biztosan nem tudott semmi bizonyosat arról, hogy apai ágon is zsidó származású (édesanyja Böhm Aranka zsidó származása ismert volt, ő gázkamrában lelte halálát). Én is csak egy kedves levéltárosnak köszönhettem, hogy eljutatta hozzám a kikeresztelkedésről szóló iratokat. Mindenesetre a sejtés és a múlt eltitkolása ott élt a családban.

-Ez mind igaz, ám az olvasót talán leginkább Karinthy Márton személyes története érinti meg. Erről az olvasatról még nem beszéltünk.
-Az én történetem nagyon archetipikus. Apámmal való kapcsolatomat kemény, végül mégis befogadó viaskodás jellemezte. A történet kovásza Karinthy Gábor, a skizofrén költő, akinek életét, betegségéből fakadó, vagy azokat kiváltó belső konfliktusait próbálom rekonstruálni, miközben szép lassan magamat analizálom, magamhoz jutok el.

-Most pedig, a siker láttán, leküzdve magában a herbertizmust, azt mondja az égieknek: "Ezt csináld utánam, pupák!"?
-Nem, bár fejbe vagyok kólintva az egésztől. Rá kellett jönnöm, hogy a könyvnek önálló élete lett, majd 30 ezer példányban kelt el, állandó beszédtéma, divatosan kifejezve tematizálja a közbeszédet. Olyan ez, mint színházban a nyilvános főpróba, csak sokkal nagyobb volumenben.

-Tehát a könyvvel most az eddig is jól hangzó Karinthy név mellé saját keresztnevet is szerzett?
-Igen, most teljesült be ez az álom.

-Hogyan fogadja a "hivatalos" írótársadalom?
-Nem tudom, van-e hivatalos álláspont. Akikkel volt alkalmam személyesen beszélni, azok mind áradoztak, a recenziók is többnyire pozitívak. Egyébként nem tartok a kritikától sem, ha érdembeli. Az ordoggorcs.hu-n van egy tetszésindex, ami eddig 80 körüli, tehát meglehetősen magas. Az Ulpiusnál (a könyv kiadója) az Ördöggörcs lett az év könyve. Van egy rádiójáték-terv is, tehát nem panaszkodhatom.

-Nem hiányzik az édesapja?
-De, nagyon. Sőt, mióta megírtam a könyvet, méginkább. Ahogy felidéztem Cini (Karinthy Ferenc) emlékét, regenerálódott a vele való kapcsolatom is.

-A könyv egyik vezérfonala a herbertizmus. Csak nagyon soká, a könyv vége felé esik szó az Ödipusz-komplexusról, holott olyan kézenfekvő lenne.
-Mert én magam is csak nagyon sokára döbbentem rá, ami most visszagondolva, talán ösztönösen szándékos volt. Mármint a késleltetett felismerés, illetve kimondása. Nem akartam szakmai könyvet, a pszichológiáról közérthetően próbáltam írni, de a gyermekkori sérelmeimet mindenképpen ki akartam beszélni. Pánik volt bennem: forduljak pszichoanalitikushoz, vagy milyen módon gyónjak? Végül az írást választottam, pontosabban az írás választott engem.

-A kezdésben is ott a pánik: hogyan is fogjak bele?
-Akárcsak a végén, ahol többféle bejezése is van a könyvnek. Ez egyébként egy stiláris elem is: nem kell az első sortól az utolsóig magasröptűnek lennem, belebújhattam mások bőrébe, kipróbálhattam számos variációt, mint Frici az Így írtok ti-ben. Első könyves író vagyok, így hát beavattam az olvasót is az írás gyötrelmeibe, miközben magam is reflektálok: hogyan is kellene írnom, mit hová illesszek be, melyik az én hangom?

-A kevés kritikai észrevételek egyike az, hogy a könyv szerkesz- tetlen.
-Magasabb szinten van szerkesztve, nem biztos, hogy az minden kritikus számára világos. A posztmodernben mások a szerkesztési elvek, nem fontos az egyenes, lineáris vonalvezetés, mindazonáltal a könyv egységes. Szándékosan nem definiálom például az Ördöggörcs stílusát, mert oly sokféle, hogy nem passzol bele egyetlen kategóriába sem. A Biblia lebegett írás közben a szemem előtt, ami víziók, dokumentumok, levelek, fikciók összeszerkesztése. Az Ördöggörcsben is van családtörténet, fohász, rémtörténet, analízis.

–Melyik időszak, családtag történetének a megírása volt a legnehezebb?
-Saját magammal volt a legnehezebb szembesülni. Onnantól kezdve lett nehezebb az írás, hogy én magam is benne vagyok a történetben. Ezt a 21. századi Dr. Faustus-históriát be kellett fejezni, ha már bele fogtam, fel kellett idéznem a maga teljességében Karinthy Gábor ( Karinthy Frigyes másik fia, költő, Karinthy Márton nagybátyja) és az ő ördöggörcsének történetét.

-Milyen a viszonya az ördöggel?
-Mindennapi. A legszebb, legteljesebb és a legrosszabb, legocsmányabb élményekkel. A mű írása közben például végig érzehető volt az ördögi jelenlét. Erre többször is utalok: a magnó vagy a számítógépem gyakran a legváratlanabb pillanatokban mondta fel a szolgálatot, amit nem tudtam mindig a technika ördögével megmagyarázni.

-Kit érzett önmagához közelebbnek: a meg nem értett, ám tehetséges, skizofréniába és csendbe menekült Karinthy Gábort vagy a sikeres, elismert, életerős, nők kedvence Ferencet?
-Mindkettőt. Az írás elején talán a nagybátyámat, de aztán a mű készültével egyre közelebb kerültem Cinihez. Két sors kísértet végig: a játékos/vidám apámé és a szomorú sorsú Gabié, de mindkét ág ugyanannyira érdekelt. Az, hogy hol van a zseniség és az örület határa. Nietzsche óta tudjuk, hogy a kettő együtt létezik. Persze a hétköznapokban valahol a kettő között egyensúlyozunk, de amikor valakinél az inga kileng valamilyen irányban, akkor az mindenkit izgat, hiszen mindannnyiunkban ott bújkál a patologikus lehetősége.

-Önt is fenyegeti az, amit a könyvben Gabi nyomán ördöggörcs- nek nevez?
-A lehetőségei bennem vannak. A kibeszélés azonban jó balzsam. Mindannyian vágynánk egy idilli világra, amit általában gyerekként tapasztalunk meg – és ez rendjén is van így. De a világvége mindig ott van a nyakunkon, a világ sokkal kegyetlenebb, miközben próbálunk visszabújni a védettséget adó anyaölbe.

-Ha már az anyánál tartunk, édesnayja nagyon keveset szerepel a könyvben. Mi ennek az oka?
-Ő az egyetlen túlélő, és élő kapcsolatban szemérmesebb az ember. Másrészt az őrültek tárházában, azaz a Karinthy-családban ő a legnormálisabb, a kiegyenlítő harmónia, aki a regényben és az életben is nyugalmat sugároz.

-Most, hogy a gépezet forog és az alkotó pihen, mit gondol a saját tehetségéről?
-Nem az én dolgom eldönteni, hogy van-e vagy sincs. Ugyanúgy viaskodik bennem a gátlás és a bizalom, mint korábban. A színész élete csúcspontján is kapaszkodik a sikerbe, hiszen minden nap bele lehet bukni, a tegnapi sikert következő nap is igazolni kell, nem lehet benne sütkérezni. Annak, hogy az ember Karinthy, annak is mindennap meg kell felelni. Annyiban azonban változott a hozzáállásom, hogy a színházra sokkal inkább úgy gondolok, mint a pillanat művészetére, ennek a "rémségére" a könyv hatására döbbentem rá. Nem úgy, mint gyerekkoromban, amikor a színház jelentett mindent. Az a 30 év, amit a színpadnak szenteltem, ha nem is tévedés, de csak egy állomás volt.

-Mit szól a könyvhöz a negyedik Karinthy-generáció, a lánya?
-Nem volt alkalmam hosszan beszélni vele a könyvről. Az Ördöggörcs áttételesen azonban róla is szól, de a véleményét nem akarom kiprovokálni. A kamaszkori leveleket visszaolvasva a dolgok melletti elbeszélés, a fájdalmas szeretethiány ütött leginkább arcul, és félő, hogy talán én is épp ezt nem tudom neki megadni. Boga halálával (Karinthy Frigyes első felesége, Karinthy Gábor fiatalon elhunyt édesanyja) úgy látszik, nemcsak Gabi maradt egyedül, hanem talán a későbbi Karinthy-nemzedékekből is kiveszett a szeretetre való képesség.