Az Oscar-dömping idején, Colin Firth dadogása és Natalie Portman skizo szenvedése közepette megéheztem egy kis zombiöldöklésre, úgyhogy keresésbe kezdtem. Mit is érdemes ilyenkor megnézni, ha kivégeztük az épp aktuális jó filmek garmadáját, és valami kevésbé komolyra vágyunk? Ahogy egeremmel gurigáztam lefelé az egyik internetes filmbázisban, megakadt a szemem a Kaptár sorozaton. Elég rég néztem már meg, ideje volt hát felfrissíteni az emlékezetemet, na meg furdalt a kíváncsiság is. Vajon milyen az új rész? Mire elértem a Túlvilágig, egy dologban biztos voltam: Alice ezúttal igencsak félrenézte a fehér nyuszit…

Az első rész 2002-ben látott napvilágot Paul W.S. Anderson rendezésében, aki egyébként a negyedik részt is felügyelte, valamint az Alien vs. Predator filmet is neki „köszönhetjük”. A történet egyszerű: a Raccoon City alatt található Kaptárban (az Umbrella cég titkos földalatti laboratóriumi bázisában, ahol biofegyverekkel kísérleteznek) elszabadul a T-vírus, egy gyilkos vírus. A számítógépes rendszer azonnal lezárja a ki- és bejáratokat, majd megöl mindenkit az épületben. Egy részüket elgázosítja, másokat vízbe fullaszt, a lifteket az aknába löki. Rögtön ezután lép be a képbe Alice (Milla Jovovich), aki a zuhanyzóban eszmél fel, és láthatólag semmire sem emlékszik. Ahogy aztán megérkezik a felfedezőosztag, meg is kapjuk a választ. Alice-t is elgázosította a számítógépes rendszer, mivel a ház, amiben él, a Kaptár egyik bejárata. Az osztag behatol végül a bázisba, és megkezdik a történtek okainak felkutatását.
Egyetlen baj van csak ezzel a filmmel, de az végigkeseríti a folytatásokat is: kiszámítható jelenetek, elcsépelt szöveg. A másfél óra alatt többször is feltettem a kérdést: hogyan sikerült ennyire elrontani a Capcom cég által gyártott videojáték történetét? Akárhogy is próbáltam megijedni, vagy beleélni magam bizonyos szituációkba, sehogy sem sikerült, és ez igen nagy gond, főleg ha egy túlélő-horrorról van szó. Alice szép sorjában visszaemlékezik mindenre, megtudjuk, hogy mégsem olyan ártatlan bárányka, mint aminek gondoltuk, de még ez sem vált ki a nézőből csodálkozást, ahogy egyik akciójelenet, vagy szereplő halála sem. Az egyetlen dolog, amiért talán érdemes megnézni a filmet, az Michelle Rodriguez. A kaptár ezen része egyike volt első filmjeinek, így jó rálátást nyújthat, hogy honnan is kezdte, és mennyit változott az Avatar, vagy épp a Macséta szerepéig, ha ugyan változott.

Két évvel később, 2004-ben kaptuk meg az Apokalipszissal címkézett második részt, immár Alexander Witt rendezésében. Nem árulok el nagy meglepetést, ha rögtön az elején leszögezem, hogy talán ez a leggyengébb a Kaptár szériában. Egy jelenet sem volt, amikor ne tudtam volna, hogy mi fog történni, ráadásul többször is elkapott a nevethetnék.
Raccoon Cityben elszabadult a T-vírus, az emberek többsége megfertőződött. Alice felébred az Umbrella bázisán, immár erősebben, ügyesebben, majdnem Macskanőként… ennyit az „eredetiségről”, innentől kezdve a sémák filmjét láthatjuk: Alice felfegyverkezik, túlélők egy kis csoportjával elindul, hogy kijusson a karantén alá vont városból (akik közül az egyik tuti, hogy megkapja a vírust, és végül meghal), tucatnyi zombit lőnek le, végül egy-ketten csak kijutnak.
Az első zavaró jelenség a film akciójeleneteinek fényképezése. Ha épp nem a szaggatott mozgás veszi el a kedvét a nézőnek, akkor a kamera ide-oda rángatása. Utóbbi aztán a Hulk és Predator kombójára hasonlító Nemesis program szörnyszülöttjével folytatott harc során gyűlölteti meg magát, amikor csak azt látni a filmből, hogy Alice itt repül, ott repül, végül a földön hever, majd egy hirtelen pillanatban máris nyerésre áll. Igaz, hogy a rövid snittek jól használhatók egy pörgös jelenet ábrázolásához, de annak is van egy bizonyos mértéke, amit itt igencsak megkurtítottak.
A legnagyobb baki azonban egy kicsit korábbról való, a temető jelenetéhez. Alice és társai épp azon filóznak, hogy hogyan tovább, amikor a sírkövek alól kimásznak a hullák… most akkor hogy is van? Egész eddig Alice azt szajkózta a nézőkbe, hogy a vírust háromféleképp lehet elkapni: 1. ha a levegő útján belélegzik, 2. ha egy fertőzött megharapja őket, 3. ha beinjekciózzák. Ezek után ember legyen a talpán, aki megmagyarázza, hogy egy évek óta halott ember akkor mégis hogyan kaphatta azt el.
Alice-t végül az Umbrella egyik tudósa segíti ki a városból, akiről időközben kiderül, hogy ő találta fel a T-vírust. Eredetileg azonban csak beteg lányán akart segíteni, őt akarta erősebbé tenni, végül a cég lenyúlta a szert, és kísérletezésbe fogott.
Az Apokalipszis Raccon City bombázásával záródik, Alice és társai egy helikopteren ülnek, de lezuhannak. Főszereplőnk elvileg meghal, a többiek eltűnnek, mire az Umbrella kifogyhatatlan emberei megtalálják a roncsot, és a holttestet.

2007, Teljes pusztulás, Russel Mulcahy (Hegylakó) rendezésében. Az Umbrella cég nem tudta megállítani a vírust, az kiszabadult, és az egész világot megfertőzte. A Föld elnéptelenedett, kiszáradt, sivatagosodott, hatalmas pusztaságok keletkeztek. A túlélők folyamatosan mozognak, kerülik a nagyvárosokat, mert azok veszélyesek a fertőzöttektől. Alice egyedül járja útját immár 21. századbéli cowboyként, természetfeletti ereje miatt ugyanis veszélybe sodorhatja a társait, ha az Umbrella vezetői rátalálnak, márpedig folyamatosan keresik. Csatlakozik barátaihoz, a Carlos (Oded Fehr) és Claire (Ali Larter) vezette konvojhoz, abban a reményben, hogy együtt Alaszka felé vehetik az irányt, ahol a jelek szerint nincs fertőzés. Dr. Isaacs (Iain Glen) mindeközben azon fáradozik, hogy kifejlessze a tökéletes Alice-klónt, ám mivel minden egyes próbálkozása kudarcba fullad, saját kezébe veszi az irányítást, végül ez lesz a veszte. Zombikat küld a túlélőcsoport ellen, Alice-t szeretné uralma alá vonni, és miután menekülnie kell sikertelensége miatt, ő is megfertőződik. A T-vírus elszabadul a testében, mutálódik, és egy szörnyeteggé válik, bár főhősnőnk vele is könnyedén végez. Alice aztán üzen az Umbrella főhadiszállásának: ők a következő célpont, és nem egyedül megy, hanem szó szerint többedmagával.
Ebben a részben már nem a zombik céltalan lődözése a fő téma, hanem a túlélés, azonban ez sem elég arra, hogy igazán élvezhetővé váljon. Arcot kapcsolhatunk végre a főgonosz mellé Jason O’Mara személyében, aki az érzéstelen Albert Wesker szerepét formálja, ráadásul Claire is egy ismerős színésznő. A Hősökből ismert Ali Larter azonban nem tud kibújni sorozatszínészi mivoltából, talán az a furcsa mimika, ahogy szája sarkát felhúzza, akárhányszor is szólal meg, teszi ezt, vagy csak szimplán nem tud újat mutatni. Mindenesetre a film most is kiszámítható, az egyik túlélőt megharapják, végül a barátja lövi le, minden jelentben előre látható, hogy mi fog történni. Az egyetlen pozitív momentuma a filmnek a Hitchkokh által rendezett Madarak című film előtti tisztelgés-szerű hollótámadás.

2010-ben Paul W.S. Anderson visszaült a rendezői székbe, és megszületett a Túlvilág című negyedik rész, mind közül a legnevetségesebb.
Tokyo, négy évvel a T-vírus elszabadulása után. Alice többedmagával ront neki a földalatti főhadiszállásnak, és ellenben a harmadik részben látottakkal, itt már a klónjai is szert tettek emberfeletti képességekre. Az igazi Alice-nak végül sikerül Wesker (immár Shawn Roberts) közelébe kerülnie, aki azonban bead neki egy szert, ezzel semlegesíti az Alice testében lévő T-vírus sejtjeit, így elveszíti szuperképességeit. Ennek ellenére mégiscsak túlél egy repülőszerencsétlenséget, ahol minden darabokra hullik, és ember nem élné azt túl. Hat hónappal később Alice egyedül utazik Alaszka felé, Arcadia-t, a fertőzésmentes várost keresi, de nem találja. Útja során aztán találkozik Claire-rel, akit egy különös szerkentyű elvadított, ráadásul elveszítette minden emlékezetét, ez persze a kilencven perc alatt fokozatosan visszatér. Mivel Alaszkában semmit sem találnak, Los Angelesbe repülnek, ahol újabb túlélőcsoportra bukkannak egy elhagyatott börtönben, amit zombik hada vesz körül. Itt tudja meg Alice, hogy Arcadia nem egy város, hanem egy Los Angelesben kikötött hajó. Anderson ismételten bedobja a sallangos sztorit, menekülés a börtönből, és ehhez ki mást is adhatott volna plusz vicc gyanánt, mintsem a pont erre specializálódott sorozat, a Szökés sztárját, Wentworth Millert.
Most is kapunk egy hatalmas szörnyeteget, mégpedig a zsákkal letakart, szögekkel a fejében élő, legalább 3 méteres monstrumot, aki kezében egy hozzá méretezett ütőkalapáccsal ront neki a börtön kapujának, mérete ellenére azonban csak többszöri csapás után zúzza be a bejáratot. Az pedig, hogy honnan jött, vagy mi is ez a lény, nem derül rá fény. Még nagyobb gyengeség a Claire és a szörnyeteg közötti harcjelenet. A zene pocsék, a 3D-nek szánt lassítások csak nagy kérdőjelet hagynak a nézőben: miért volt erre szükség?
A csattanó persze a hajón várja a szereplőket, amikor is kiderül, hogy az az Umbrella kezében van, és az embereket kísérlet gyanánt vonzották oda. Nagy meglepetésre – ahogy azt még Alice is elsüti – a mindent túlélő Wesker várja őket, aki szintén a T-vírussal él a testében, és emberfeletti képességekre tett szert, ám ezek csak nevetségessé teszik őt. Vörösen felizzó szeme, az Alkonyatból és a Mátrixból ismert mozgása arra késztet, hogy azonnal kapcsoljam ki a filmet, pláne, amikor megjelennek a zombikutyák is. Ők is fejlődtek a részek folyamán, immár képesek fejüket kettévágni… csakhogy sírva dőljünk hátra, és eltöprengjünk, mit is nézünk: vígjátékot, abból is a rosszabb fajtát, vagy tényleg egy túlélő-horror adaptációt.

Összegezve: a Kaptár filmek továbbra is szerényen teljesítenek, akárhogy is pedáloznak a rendezők, nem tudnak a sikerszériás videojátékokból igazán ütős, és jó filmet gyártani. Milla Jovovich modellarca rég nem elég ahhoz, hogy nézhető is legyen a film, ráadásul a közhelyes sémákat is illő lenne végre elhagyniuk a rendezőknek, hisz ha az amcsik őszi nagy kedvence, a zombis The Walking Dead sorozat tudott újat mutatni, akkor ezt egy nagyfilmben is ideje lenne viszontlátnia a nézőnek. Csak remélhetjük, hogy a folytatás – aminek garanciáját a Túlvilág stáblistája közé vágott jelenet adja – ennél jobb lesz, és nem esnek újra abba a hibába, miszerint a 3D technológia emelheti a semmitmondó történet, szöveg, színészi alakítás minőségét.