Jutasi Tamás, a nufolk dj

Jutasi Tamással beszélgettünk a Gulasch Exoticaról, zenei pályájáról, a nufolkról és meghallgatható mixéről!

-Mi szerettél volna lenni fiatalabb korodban és mi lett belőled?
-Úgy emlékszem nem volt semmilyen határozott elképzelésem csak “belesodródtam” az élet folyójába. A kis feleségem szerint a szerencse fia vagyok. Főként azért mert egész életemben azzal foglalkozhattam ami érdekelt és inspirált. A zenével.

-Nem mindig játszottál a Gulasch Exoticahoz hasonló zenéket. Írd le kérlek zenei pályádat…
-1983-ban a BREAK DANCEel kapcsolatos zenéket hallgattam és játszottam, majd elkezdtem a FUNK hangzás világát tolni minden éjjel, kb. 6 évig. A katonaság után 1989-ben irgalmatlan ambicióval neki ugrottam az akkoriban a mainstreamben szárnyait próbálgató HIP-HOP-nak. Jobb esetben ellestem dolgokat ha meg volt videjón, egyébként a nem túl kifinomult hallásomra hagyatkozva próbáltam megfejteni a tutit.
Aztan jött a mindent elsöprő – legalábbis ezt akkor úgy éreztem – TECHNO. 1992-ben csináltuk az első techno partinkat a Molnár Bélával / B.P.M /, aki az este promótere volt, én meg a dj csávó itthonról. Ez a kis zenei kitérő kb. 1999-ig tartott ki, majd Miami-ban életem nagy út keresése közepette rájöttem, hogy már igazán nem inspirál ez a zenei világ, sem a körülötte léve mitosz gyár.
Miután 2000-ben hazajöttem és elindult az Est fm rádió, ott állandó rádió műsor kaptunk, valamint megjelent az első Sunset café válogatás, máris benne voltam életem egy új fejezetében ez volt a LOUNGE.
Aztán pillanatok alatt tovaszállt 6 év, és most itt vagyok egy rövid kitérő után (Secta Sound System) a folk világában.
Nos mostanában azon vagyok hogy ezekben az eltöltött években szerzett rutin, a közönséggel való együtt működés, és zenei benyomások egyfajta egyvelegét masszásítsam a világzenékkel izgalmasan.

-Hogyan, kikkel alakult a Goulasch Exotica?
-2006 ban a West-Balkán csütörtöki rezidenciáját kaptuk meg többed magammal. Nafta-Suefo-Jutasi dj-trio, valamint az akkoriban Marosvásárhelyről Budapestre költözött Maszkura tangóharmónikával volt az alap felállás. Azóta szépen felbővült a csapat, hiszen egy zenekari produkció is talpra állt ebből.

-Neked mi a szereped ebben a csapatban? Zeneírásban részt veszel?
-Én lennék a kapitány ebben a hajóban. Igen a dalok többségét Keleti András barátommal (Color Star) együtt írjuk. De mostmár a brácsásuk, Kaszap Attila is beleszállt a dalok kitalálásába, szerzésébe.

-A Goulasch Exotica-val melyik fellépésed a legemlékezetesebb?
-Talán a tavalyi Roma sátorban eltöltött pár óra.

-Milyen zenét hallgatsz, amikor otthon vagy?
-Teljesen válltozó. Hangulat és gyerek függő.

-Mit kell tudni erről a mixről? Mit éreztél mikor ezeket a számokat tetted egymás után, miért pont ezeket választottad ki?
-Ez jelen pillantban jatszott 6 órás dj programm esszenciája.

-Mit kell tudni ezekről a zenékről? Honnan szerezted, milyen országban születtek?
-Mint a címe is elárulja Euthentic gallery. Főként a környező országok illetve haza zenekarok dalai a folk hangzás világ területéről. A mix stílusát Nufolk-nak nevezném.

-Mi lett/lesz a Sunset Caféval?
-Minden kedden Holdudvar, illetve egy nagyszabású projekt részekét a Balatonnál várhatólag.

Share on FacebookTweet about this on TwitterShare on TumblrPrint this pageEmail this to someone

Ezt is ajánljuk

Találd meg a helyed!

mai bulik
buli helyek
kocsma/bár
étterem / kávézó / teázó
divat/design-shop
mozi
múzeum / galéria
színház
bubi - közbringa
gyorsétterem
dohánybolt
strand / fürdő / wellness
Az Antropos.hu térképet folyamatosan bővítjük, ha szerinted valami hiányzik róla, akkor ITT üzenhetsz a szerkesztőknek!

Hozzászólások

lap tetejére