2012. augusztus 6-13.

Jubileumi kedvezmények

20. SZIGET
Április 24-én újabb sajtótájékoztatón tartott a Sziget Fesztivál. Ezúttal a fellépők bejelentése és a várható programok ismertetése helyett egy kevésbé izgalmas, ámde a fesztiválozók számára hasonlóan fontos téma került terítékre: azok a bizonyos „piszkos” anyagiak. Szerencsére nem kell emiatt sem aggódnunk, a Sziget, és kiemelt partnere, az OTP Bank sok meglepetéssel készül a 20. jubileum alkalmából mind a kedvezmények, mind az alternatív fizetési lehetőségek terén!

A sajtótájékoztatón részt vett Gerendai Károly, a Sziget alapító-főszervezője, valamint Kovács Antal, az OTP Bank vezérigazgató-helyettese, illetve Hemberger András, a MasterCard Europe regionális üzleti vezetője. A három úriember először bemutatta azt a sok lehetőséget, melyek az idei évben várják a fesztiválozókat (úgymint fizetési lehetőségek és kedvezmények), majd derekasan állták a sarat az újságírók kérdéseivel szemben. Lássuk, miket tudtunk meg az idei Szigetről!

A legfontosabb, hogy a fesztivál a 20. jubileum apropóján szeretné megköszönni az eddigi támogatást a „törzsszigeteseknek” , így ők több kedvezményben is részesülnek. Először is, aki bizonyítani tudja, hogy legalább 3 Sziget fesztiválon részt vett, az 50% kedvezményt kap a teljes árú jegyek (ottalvós, hazamenős) árából! És hogyan is lehet mindezeket bizonyítani? A www.mienkasziget.hu oldalra töltheti fel mindenki fényképeit, karszalagjait, vagy bármi olyan dolgot, amely igazolja, 3-szor legalább kint járt a fesztiválon. Ezt követően a beküldött „bizonyítékok” ellenőrzésre kerülnek, és amennyiben azokat elfogadják, csupán egy OTP Maestro Fesztiválkártyát kell kiváltani (díjmentes), és máris megkapta az illető a kedvezményt! A kedvezmény igénybevételekor majd ráhelyezik az illető kezére azonnal a karszalagot, így elkerülendő a visszaéléseket.

Sőt! Azok az egyének (vagy a Belga zenekar szóhasználatával élve „Fesztivállatok”), akik bizonyítani tudják, hogy az eddigi 19 Sziget mindegyikén kint voltak (itt azért tágabb a felmutatható igazolások köre), ingyenes léphetnek be a fesztiválra!

Természetesen azokra is gondoltak, akik már megvásárolták a bérleteiket, de jogosultak lennének ezekre a kedvezményekre: amennyiben ők is beküldik a bizonyítékokat, és kiváltják azt a bizonyos Fesztiválkártyát, visszakapják a különbözetet.

A sajtótájékoztató másik témája a különböző fizetési eszközök tárháza volt, amelyek szintén hoznak némi változást. Azt már tavaly megszokhattuk, hogy a Sziget rendezvényeken (Sziget, Volt, Balaton Sound, stb.) megszűnt a készpénzes fizetés, egy úgynevezett MetaPay rendszerrel a készpénzünket rátölthettük a kártyánkra, így nem kellett elviselnünk az aprópénz húzását a nadrágzsebünkben és az se volt félő, hogy beleesik a kétezresünk a mellettünk álló fröccsébe, mikor a következő dózist vásároljuk. Emellé a technológia mellé csatlakozik be az OTP és a Master Card az ún. érintésmentes PayPass bankkártyákkal, melyek már most is forgalomban vannak, és több mint 2000 elfogadóhelyük van szerte az országban. Ezen kártyákkal ezentúl szintén fizethetünk a Szigeten, sőt, akik nem rendelkeznek ilyennel, válthatnak ki a fesztiválig egy különleges, Sziget-stílusú PayPass kártyát. Emellett nem tűnik el a már említett Meta Pay, egy terminálon lehet majd mindkét fajta fizetőeszközt feltölteni.

Ezen kívül kitart további kedvezményei mellett is a Sziget, megmarad az 50%-os csoportos diákkedvezmény, a percalapú belépő és a 23 óra utáni félárú belépés is!

A Sziget Fesztivál tehát idén valóban ünnepi lesz, remélhetőleg ezen kedvezmények segítségével még több ember jut ki a nyár talán legnagyobb bulijára, és még az sem kizárt, hogy olyanok is körülnéznek a 20. születésnap kapcsán a Hajógyári-szigeten, akik már évek óta hanyagolják a programot. Egy biztos, a Sziget mindent megtesz, hogy fenntartsa hazai népszerűségét és a hagyományok mellett az idővel haladva egyre jobban kiszolgálja a látogatók igényeit és kényelmét.

Share on FacebookTweet about this on TwitterShare on TumblrPrint this pageEmail this to someone

Party-Koncert-Feszt

Találd meg a helyed!

mai bulik
buli helyek
kocsma/bár
étterem / kávézó / teázó
divat/design-shop
mozi
múzeum / galéria
színház
bubi - közbringa
gyorsétterem
dohánybolt
strand / fürdő / wellness
Az Antropos.hu térképet folyamatosan bővítjük, ha szerinted valami hiányzik róla, akkor ITT üzenhetsz a szerkesztőknek!

Hozzászólások

lap tetejére