A Scolar kiadó gondozásában megjelent kötet érdekes középutat jelenít meg az
írói attitűd, illetve az emberi alakok ábrázolásmódjában. Joseph Roth sokat
hallgat el, egyszerűen ír, nem nagyon játszik a szavakkal. A szereplőkről éppen
csak annyit tudunk meg, amennyi feltétlen szükséges az elbeszélések optimális
befogadásához. Érzelem, gondolatok csak árnyaltan jelentkeznek, és nem engedik
olvasójuk kíváncsiságát túlságosan mélyre hatolni. Olvasói szempontból nem
mindenkinek ajánlható ez az elbeszélés-triász. Felszíni sebeket ejthet, amik a
művekben szereplő kisemberek történeteinek befogadása során keletkezhetnek, de
ha megpróbálunk a „kisemberség” mögé látni, akkor válaszként nem kapunk semmit.
Minden önmagáért beszél, önmagát definiálja –érthetőbben szólva nem lehet a
történetek mondanivalóját kiterjeszteni társadalmi, történelmi, vagy akár
filozófiai méretekre –valószínű, hogy nem is ez volt a cél, de valami mégis
hiányzik.
Az első elbeszélés A hamis súly címre hallgat, amely
tulajdonképpen kisregényként is aposztrofálható. Az Osztrák-Magyar Monarchia
keleti határvidékén, a zlotogrodi járásban találjuk magunkat, „a lótolvajok,
kofák, pénzhamisítók, csavargók, gyújtogatók, koldusok, gesztenyeárusok,
uzsorások és egyéb kalandorok világában.” Főhősünk, Anselm Eibenschütz
mértékmester az egyszerű lét hordozója, akinek egy határcsárdában tett
látogatása során odaköszön a végtelen, elemésztő szerelem és élete felborul. A
folyamatok leírásán van a legnagyobb hangsúly. Az indulás után, Eibenschütz
hanyatlási „rendszerét” állóvízként veszi körül a környező világ belső
folyamatainak részletszerűsége semmit sem téve a főszereplő megfékezéséért. A
mértékmester egyedül van, mindenki egyedül van, és önmagáért, mint ahogy az már
fentebb elhangzott. Némi felüdülést enged a második, a kötetnek címet adó
történet, A szent korhely legendája, amely csodásan meseszerű, andalító párizsi
hangulatával gyógyírt jelenthet a zlotogrodi járásban történtekre. Egy állását
vesztett, hajléktalan lengyel szénmunkás nem mindennapi pillanatai jelennek meg
szinte vázlatszerűen.
Az események egymásból következnek, minden szál azonnal
egy következőbe kapcsolódik, ritkán vannak töredezettségek, és pont ezért nem jó
többet elárulni ezen kis remekről, az a fő, hogy mindenkit vezessen.
Kiegészítésként csupán annyi, hogy ezen elbeszélésből 1988-ban készült egy film,
az olasz Ermanno Olmi rendezésében, amelyben a főszerepet (Andreast) a holland
világsztár, Rutger Hauer alakította, és akit az alakításáért több díjjal is
megjutalmaztak. Az utolsó történet A Leviathán, egy korallárus csendesen
rezignált (vég)napjainak rövid kis elbeszélése. Az előzőhöz hasonlóan itt sincs
szükség további bemutatásra, hiszen a parányi életek itt is önmagukért szólnak
és vezetik a mindenkori olvasójukat.
Tragikum a legfőbb kísérő mindhárom
munkában, a másodikban kis komikummal fűszerezve. A számos európai országot
bejárt szerző élete pontosan e végett is köszön vissza minden momentumban várva
a csodára, de élve a puszta életet –vagy inkább fordítva. A zsidó származása
miatt, akkoriban száműzött, a felesége betegsége révén is szenvedő értelem nem
tudott megbirkózni az őt körülvevő világgal. Joseph Roth személyisége, életének,
gondolatainak néhány szakasza tükröződik „A szent korhely legendája” című kötet
soraiban, amely hullámzó kedéllyel kalauzol körül egy különös, de mégis
valóságos világban.