Az előzetesből igazán semmi sem derül ki a történetről. Nem tudni, hogy azért mert ennyire titokzatosak a készítők, vagy egyszerűen igazán nincs mit megmutatni.
Annyi azért biztos, hogy két évvel később vagyunk, mint amikor utoljára találkoztunk Carrie-vel és barátnőivel. Boldogok, családosak és szerelmesek. Azzal kecsegtetnek a készítők, hogy “most jön még csak a java”. Ígérnek barátságot, humort és divatot. Annyi mindenesetre kiderült, hogy a lányok az amerikai nagyvárosból egy arab országba utaznak, ahol valószínűleg sok kaland éri majd őket. A stáb hat hétig forgatott a marokkói sivatagban és környékén, ám a pletykák szerint a filmben Dubaiként fog szerepelni a helyszín.
A filmben egy kisebb szerepet vállalt az Oscar-díjas Penelope Cruz, aki nagy rajongója Sarah Jessica Parkernek. A színésznő semmit sem mondhat el a történetről vagy a szerepéről, azt azért elárulta, hogy mindössze fél napig forgatott és odavan a filmért, Sarah Jessica Parker pedig olyan kedves, mint egy angyal.
A tinik nagy kedvence, Miley Cyrus is feltűnik egy rövid jelenet erejéig Kim Cattrall oldalán, ami állítása szerint élete legjobb munkája volt. “Olyan volt, mint egy valóra vált álom. Igazán szuper Kimmel dolgozni, Sarah Jessica Parker pedig a legédesebb ember a földön.” – lelkendezett az ifjú színésznő.
Liza Minellinek is jutott egy kisebb szerep a filmben. A legendás énekesnőnek sikerült megríkatnia a stábot a forgatás közben, amikor szünetben váratlanul kért egy mikrofont, és elénekelte nekik egyik kedvenc dalát. Majd mondott egy kisebb beszédet, amiben megköszönte mindenkinek, hogy együtt dolgozhattak.
Az új Szex és New York film kapcsán semmi sem biztos. Egyes pletykák szerint Samantha elszegényedik és férjhez megy, Carrie és Mr. Big ismét szakítanak, csak úgy, mint Charlotte és férje, Miranda éttermet nyit és lesz egy meleg esküvő is…
Hozzászólások