2011. június 2-11. Szombathely

Jön a 21. Mediawave

MEDIAWAVE Nemzetközi Film és Zenei Fesztivál
A MEDIAWAVE – „Fényírók Fesztiválja” Nemzetközi Film- és Zenei Fesztivál idén 21. alkalommal kerül megrendezésre. A helyszín a tavalyi sikeres debütálás után ismét Szombathely, ám kis változás idén is lesz: a fesztivált két hétvégére összpontosítva június 2-11. között rendezik meg.

ZENEI PROGRAM
A fesztivál zenei programja a választékot és a minőséget tekintve mit sem változott, tíz nap alatt harminc különleges koncertet hallhat a közönség. A koncertek struktúrája viszont átalakult, elsősorban a két hétvégére koncentrálódik a zenei kínálat. Az első hétvégén főként szabadtéren, a második hétvégén új fesztiválhelyszínünkön, a Weöres Sándor Színházban lehet majd a koncerteket élvezni.

Hagyomány és modernség: a fesztivál zenei programját a több mint húsz éves MEDIAWAVE-hagyományok ápolása és azok friss zenei környezetbe való helyezése jellemzi. Nemzetközi sztárokkal épp úgy találkozhatnak az érdeklődök, mint ismert és ismeretlen hazai fellépőkkel.  A fesztivál ebben az évben is előnyben részesíti azokat a produkciókat, melyek egymással is rokonságban állnak, helyben születnek, vagy speciálisan csak a rendezvény alatt kerülnek bemutatásra.  Ezek közül az isztambuli, kultikus oriental dub formáció, a BaBa ZuLa koncertje az egyik legfigyelemreméltóbb, a török zenészek magyar közreműködőkkel az Egri Csillagok filmváltozatára fognak szabadtéri nagykoncertet adni.

Öt napig fog Szombathelyen formálódni egy különleges jazz produkció, ismert hazai és francia, német illetve amerikai zenészek sajátos reggae lemezt készítenek, a produkció a fesztivál zárónapján kerül bemutatásra. Ferenczi György és Both Miklós szintén műhelymunkában fog fiatalokkal együtt alkotni, ők saját zenekaraikkal a Rackajammel és a Naprával is színpadra állnak. Saját programjával és magyar zenészekkel együttműködve is bemutatkozik a svájci-osztrák Living Room duo, melynek egyik tagja, Manu Delago a fesztivál után Björkkel vonul épp stúdióba.

Június 4-én, a nemzeti összetartozás napján népzenészek és néptáncosok érkeznek a régióból, a Felvidékről és a Gyimesből, hogy zenéjük és táncaik bemutatása mellett ételkóstolókkal, filmvetítésekkel valamint táncházzal szórakoztassák a közönséget.
Június 5-én, a főtéri programok zárásaként, a város és a környék zenekaraira fókuszálva újra megrendezzük a Thanks Jimi Napot. A fellépők a közönség csatlakozását is várják a közös gitározásra, házigazda Zsoldos Báró Zoltán és zenekara lesz.

A két hétvégét összekötő hétköznapokon olyan szárnyukat bontogató formációk kerülnek bemutatásra, melyek már most értékes produkciókat érleltek magukból, a jövő karakteres előadói közülük kerülhetnek ki. Bemutatkozik a szombathelyi Easies, a budapesti free rock Dorota, egy közös estén adnak koncertet az Irie Maffia két frontemeberének, Senának és Busa Pistának különleges, jazz és hiphop ötvözéséből létrejött formációi.

A második hétvége programja újra sűrűnek és tartalmasnak ígérkezik. Hosszú idő után lép fel újra hazánkban a Párizsban élő, vajdasági improvizatív zongorista, Stevan Kovacs Tickmayer. Londonból érkezik a fesztivál egyik kiemelt fellépője, Andreya Triana, a fiatal soul- downtempo énekesnő a Bonobo frontembereként vált ismerté a fiatalok körében, saját zenekarával most először mutatkozik be hazánkban. Igazi MEDIAWAVE bandaként emlegetik már most sokan a cseh DVA zenekart, 25 éves jubileumát koncerttel, kiállítással, könyv és filmbemutatóval ünnepli a Tudósok. A fesztivál zárásaként fellép a Shukar Collective, melyben roma énekesek és táncosok bukaresti dj-kkel álltak össze, együttműködésünkről  film készült, melyet szintén megismerhet a fesztivál közönsége.

KÍSÉRŐ PROGRAMOK
A nyitónapon debütál, majd az egész első hétvégén megízlelhető speciális gasztronómiai fesztivál-találmányunk a Desca Hungarica! Egy igazán egyszerű, hétköznapi étel most a különlegesség szalvétájába csomagolva várja az ínyenceket, reményeink szerint a széles választékból mindenki talál kedvére valót!

A Fő tér ad helyet Bor és Pálinka fesztiválnak, melyhez kapcsolódva szabad színpadot állítanak a hangulat fokozására. Itt a szárnyukat bontogató helyi fiatalok, utcazenészek és profik egyaránt bemutathatják tudásukat.

A Képtárban Sinai Varga Gizella, Iránban élő magyar festőnő kiállítása lesz látható, a megnyitóhoz performance is kapcsolódik. A Weöres Sándor Színház különleges, alkalmi előadásokkal csatlakozik a fesztivál programjához, a Bartók Terem udvara ad otthont első hétvégénk éjszakai programjainak.

FILMPROGRAM
Az idei – “TEREMTŐ NŐ”, illetve “VESZÉLYEZTETETT (mű)FAJOK” tematikákkal tarkított – fesztiválra 1276 filmnevezés érkezett 85 országból, ebből az előzsűri 73 filmet válogatott a fesztivál rendkívül színes verseny-palettájába (9 játékfilm – 17 kisjátékfilm – 24 animációs film – 9 kísérleti film – 14 dokumentumfilm). A magyar filmeket nemzetközi szakemberek válogatták. A filmes program továbbra is az AGORA – Savaria Filmszínház felújított épületében kerül bemutatásra.

A nagyjátékfilmek közt szerepel Isabelle Hupert legújabb filmje, a Különleges bánásmód, melyben a francia színésznő ismét a jellemábrázolások mesterének bizonyul. Ezúttal luxus prostituáltat alakít, és igazán különleges bánásmódban részesíti pácienseit. A tavalyi, illetve idei nagy fesztiválok sokszoros díjnyertese, közönségdíjasa, a Testvér arra a kérdésre keres választ, hogy a kemény venezuelai valóságban létezik-e út a sztárfocisták világába egy hétköznapi testvérpár számára.
A játék- és kisjátékfilmek többsége jól ábrázolja a TEREMTŐ NŐt, azaz a nők sokszínű, központi szerepét a társadalom civil és hivatalos szférájában. A legnagyobb filmszámmal jelen lévő animációs filmverseny a klasszikus meseformától a szürreális világmegformálásig 24 színt villant fel a jelenből.
A dokumentumfilmek idén is kihagyhatatlannak bizonyulnak. Sokak számára ismeretlen helyzetekbe, sorsokba, helyekre engednek bepillantást. Találkozhatunk száműzött szamaritánussal, roma zenészekből és DJ-ből álló drum&bass bandával, sztárból drogos prostituálttá vált énekessel, és megtudhatjuk a felrobbant 56-os gulyáságyú melléktermékeként, hogy mennyi hozzávalóból kell ételt készíteni egy második világháborús hadsereg számára. De neves filmrendezőink mesélnek el nem készült filmjeikről, vagy megismerhetjük a meglehetősen szatirikus „kis román Dacia” történetét, továbbá a kirgiz jakpásztorok életét.
 
A versenyprogram mellett nemzetközi panoráma programot is vetítünk, mely egyrészt áll a nevezések alapján különböző szempontok szerint válogatott, főként európai filmekből, másrészt pedig Belső világok címmel bemutatunk olyan alkotásokat, melyek hűen tükrözik a különböző – főként a keleti, iráni – kultúrák, szubkultúrák mai helyzetét, melyek sem nem kategorizálnak, sem nem megrendelésre készültek, hanem pusztán a mindennapi életet mutatják be a maga realitásában.

A 2. MEDIAWAVE Film Fórum az eredményesen lezajlott tavalyi konferencia további nemzetközi filmszakmai szereplőkkel kibővített folytatása a fesztivál keretében. A 3 napos rendezvény a fesztivál kiemelt tematikájára épül: VESZÉLYEZTETT (mű)FAJOK – A film, mint közösségi élmény megújulási lehetőségei a XXI. században.
Bruno Chatelin, a feszt21 és a filmfestivals.com nemzetközi fesztiválokat összefogó, vezető blogoldalak alapítója, igazgatója a fesztiválokat támogató weboldalak mellett a fesztiválok szponzorációs lehetőségeiről is tart előadást. David Sin, az ICO (Független Moziszövetség, London) képviseletében a mozik megújulásáról illetve a fesztiválszervezés új lehetőségeiről beszél majd. A digitalizáció, mint az audiovizuális ipar jelenlegi, egyik legsürgetőbb kulcskérdése is helyet kap a konferencián. Lovas Lajos, a NEFMI digitalizációs szakosztályának vezetője az archiválás illetve a digitális tartalmak létrehozásának létjogosultságára illetve támogatási lehetőségeire hívja fel a figyelmet. A TEREMTŐ NŐ fesztiváltematikához kapcsolódóan, kerekasztal-beszélgetések formájában női alkotóművészek – rendezőnők, kritikusnők, fesztiválszervezők – szólalnak meg.
A konferencia fő célja, hogy a magyar filmszakmának közvetlen kapcsolatteremtési alkalmat adjon a környező nemzetközi régió filmszakmai szereplőihez, ezzel segítse a koprodukciós, illetve egyéb együttműködési partnerség kialakulását a filmgyártásban.

Mentsük meg a közösségi moziélményt! Beszélgessünk a filmekről, találkozzunk a filmek rendezőivel, kóstoljunk bort a vetítések után, randevúzzunk a sötétben. Vagy egyszerűen nézzünk jó filmeket EGYÜTT!

Share on FacebookTweet about this on TwitterShare on TumblrPrint this pageEmail this to someone

Party-Koncert-Feszt

Találd meg a helyed!

mai bulik
buli helyek
kocsma/bár
étterem / kávézó / teázó
divat/design-shop
mozi
múzeum / galéria
színház
bubi - közbringa
gyorsétterem
dohánybolt
strand / fürdő / wellness
Az Antropos.hu térképet folyamatosan bővítjük, ha szerinted valami hiányzik róla, akkor ITT üzenhetsz a szerkesztőknek!

Hozzászólások

lap tetejére