A Cökxpôn Befutó programjai ingyenesen látogathatók ezzel támogatva az új és
tehetséges zenészekre is kíváncsi közönség szerveződését. A Cökxpôn Befutó
sorozat legjobbjai pedig felléphetnek majd egy külön Cökxpôn Befutó Fesztiválon
is.
Újabb klubesttel bővül a Cöxpon, október 7-étől minden kedd este Szilvási
István népszerű zenekara a Szilvási Gipsy Folk Band veszi birtokába a Cökxpôn
színpadát. A Cigány Vaddisznók Éjszakáira a belépés ingyenes!
Idén még több
külföldi alkotót mutatnak be a hazai közönségnek, rögtön elsőként a THE LIFT
szlovén zenekar látogat el az Esclin Syndo zenekar klubestjének vendégeként okt.
16-án.
Majd november 1-én az idei Halloween Fesztivál fénypontjaként fellép a
Sanagi nevű norvég-japán elektronikus duó.
Ki mással indulhatna az Őszi
Szezon, mint a népszerű EGOLEGO sorozat középpontjában álló Zuboly zenekarral,
illetve a nyitó hétvége második napján már tradicionális fellépőnek mondható Dj
Palotaival.(okt.3.,4.)
A Cökxpôn-ba ősszel és télen is beköltözik a nyár,
amit a Pannonia Allstars Ska Orchestra, azaz a PASO klubestjei garantálnak
ezentúl mindig a hónap második és negyedik szombatján.(okt.11.,25.)
Az sem
marad program nélkül, aki inkább kellemesen andalító jazz muzsikával köszöntené
a borongós októbert, hiszen a Smárton Trió és a Harcsa Veronika Quartet
lemezkostolót tart új lemezéből.(okt.24.)
Invitáljuk a Cöxponba azokat is,
akik egy igazi pörgős bulira vágynak, ahol a tánc elfeledteti az őszi
mélabút.
A hangulatért olyan nagyszerű dj-k kezeskednek mint Naga és Crimson
vagy Ludmilla.(okt.17.,31.)
További kihagyhatatlan esték: Bijou zenekar,
Rutkai Bori és a Specko Jedno, és a színpadra mindig kirobbanó energiával érkező
Kozma Orsi és az eat me! zenekar.(okt.9.,10.,18.)
Hozzászólások