A Keresők valóságos budapesti helyszínein (kávéház, kisföldalatti, a város legrégebbi köztéri szobra előtti tér, magas polgári lakásbelsők) reális és szürreális jelenetek váltakoznak, filmbejátszásokkal tarkítva. A darab meghatározó motívumai a szeretet, a szorongás, a véletlen szerepe, és egy másik ember teljes megismerhetőségének lehetetlensége.
A főszereplő, András, a történet elején különös bajba kerül. Az Eckermann kávézóban éppen csak felfigyel egy lányra, máris odalép hozzá a Szorongás Rt. ügynöke, és közli vele: Andrásnak csupán hét napja van arra, hogy megmentse azt a lányt, különben az ügynök örökre boldogtalanná teszi, ha a fiú nem jár sikerrel. Ráadásul, ha András kudarcot vall, őt is bekebelezi e furcsa, szinte túlvilági szervezet, mint egykor az ügynököt.
Képtelenségnek tűnik az egész, de a fura úr meggyőzően beszél, és a lány olyan szép, hogy András kétségei elillannak. Aztán hirtelen a lány is eltűnik, és kezdődhet a keresés. Először Andrásnak meg kell találnia a lányt ahhoz, hogy megmeneküljön. Kezdeti erőfeszítések után sodródni kezd az eseményekkel, egy idő után megadja magát “a véletlen hatalmának”, talán azért is, mert közben egy másik lányra talál, egy volt szerelmére. Miközben a Szorongás Rt-ről nem tudható, hogy kik az áldozatai: azok, akik behódolnak a hatalmának, vagy azok, akik ellenállnak neki?
Szereplők: Dióssi Gábor, Mészáros Béla, Jordán Adél, Sipos Vera, Horváth Ákos, Máthé Zsolt, Kocsis Gergő, Juristovszky Sosa, Keresztes Tamás, Vécsi Tibor, Járó Zsuzsa, Elek Ferenc, Schönberger Ádám
Hangok: Halász Péter, Gryllus Dorka, Parti Nóra, Thúróczy Szabolcs, Bordi András, Ónodi Eszter, Keszég László, Marozsán Erika, Bodó Viktor, Szantner Anna, Vinnai András, Takátsy Péter, Csányi Sándor, Szabó Győző, Auth Magda, Turai Tamás
Díszlet: Bartos András, Jelmez: Juristovszky Tamara, Maszk: Juristovszky Sosa, Dramaturg: Turai Tamás, Peer Krisztián, Keszthelyi Kinga, Grafika: László Zsuzsi, Animáció: Hegedűs Márton és Kelencz Attila, Dalszöveg: Vinnai András, Peer Krisztián, Paizs Miklós, Fény: Balázs Krisztián, Videó: Juhász András és Péter Boldizsár, Rendezőasszisztens: Lehotka Judit Zolka, Szellemi munkatárs: Schönberger Ádám, Zene: Vajdai Vilmos
Rendező: Vajdai Vilmos
Aki még nem látta a darabot, annak feltétlenül ajánlom, aki pedig már látta annak nosztalgiázás céljából ismét egy remek estét adhatnak a Táposok.
Hozzászólások